Az Uber nem versenyez a taxikkal

Az utazásmegosztó szolgáltatás inkább kiegészíti a taxizást, nem pedig versenyez vele; az Uber-felhasználók kevesebb mint ötöde taxizik, csaknem kétharmaduk használja gyakran a tömegközlekedést - derült ki egy reprezentatív felmérésből, amelyet 2516 Uber-felhasználó megkérdezésével készítettek októberben.

Az Uber-használók 62 százaléka hetente több alkalommal is igénybe veszi a tömegközlekedést. Kevesebb mint 20 százalékuk taxizik napi, vagy heti szinten, 44 százalék nem, vagy csak nagyon ritkán utazik taxival. Ez is jelzi a felmérés készítői szerint, hogy az Uber új keresletet generál a piacon, olyan felhasználókat is megszólítva, akik addig soha sem vagy alig taxiznak.

A tipikus Uber-felhasználó egyedülálló, diplomás alkalmazott vagy közép- illetve felsővezető, húszas évei végén járó fiatal - derült ki a kutatásból.

A válaszadók döntő többsége, 92 százaléka elégedett az Uber szolgáltatásával, 80 százalékuk ajánlaná barátainak azt - írják.

A közlemény szerint a cég által gyűjtött statisztikai adatokból már korábban kiderült, hogy a budapesti Uber-utazások közel egyharmada metróállomás közelében indul vagy végződik, ami azt jelzi, hogy az Uber már most a tömegközlekedés kiegészítője Budapesten.

Az Uber-felhasználókra reprezentatív felmérést az utazásmegosztó cég megbízásából az Ipsos piackutató cég végezte.

Az Uber közösségi utazásmegosztó rendszeréhez csatlakozó autósok és utasok az okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik.

Forrás: MTI


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.