Európai szállodaszövetség: regisztrálni kellene a lakáskiadókat

Az európai szállodaszövetség szerint regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) keretében működő, rövidtávú lakás-bérbeadással foglalkozókat - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MTI-vel az ágazat berlini tanácskozását követően.

A szállodaipar képviselői a múlt héten a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB) foglalkoztak a fenntartható és felelős megosztáson alapuló gazdaság kérdéseivel. A résztvevők egyetértettek az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett felhívásával, miszerint értékelni szükséges a megosztáson alapuló gazdaságnak a szállodaipart érintő gazdasági és szociális hatásait.

A megosztáson alapuló gazdaság szabályozásáról folytatott tanácskozáson az uniós tagországok szálloda, éttermi, és kávéházi szövetségeinek konföderációja, a HOTREC annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy az internetes portálokon kizárólag olyan szolgáltatók jelenjenek meg, amelyek a jogi szabályozásnak megfelelően, szabálykövetően működnek.

A nemzetközi szövetség szerint a hatóságok és a fogyasztók szempontjából a rövidtávra lakást bérbeadók nyilvántartásba vétele számít helyes irányba tett lépésnek. Ez a megoldás a hatóságok részére is megkönnyítené, hogy eljárjanak, amennyiben a lakáskiadók nem teljesítik a hatóságok által meghatározott követelményeket, adózási kötelezettségeiket.

A megosztáson alapuló gazdaság hatásairól egy Görögországban készített tanulmány szerint a tagországnak 270 millió euró adóbevétel-kiesése keletkezett a lakások bérbeadása nyomán. Ugyanakkor Európában a szállodaipar-vendéglátás éves teljes adóbefizetése meghaladja a 125 milliárd eurót. A HOTREC álláspontja szerint az Európai Bizottságnak minél előbb egyértelműen állást kell foglalnia arról, hogy milyen jogi szabályozás szükséges a lakáskiadásra vonatkozóan.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Turisztikai fejlesztés Nógrádban

Turisztikai fejlesztés Nógrádban 

Jelentős felújításon esik át az 1973 óta működő Salgó Hotel.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.