Új keresletet teremt az Uber a budapesti piacon

A budapesti Uber-utazások közel egyharmada metróállomás közelében indul vagy végződik, vagyis az Uber már most a tömegközlekedés kiegészítője Budapesten. A tipikus Uber-felhasználó egyedülálló, diplomás alkalmazott vagy közép-, illetve felsővezető, húszas évei végén járó fiatal.

Több érdekes adat is kiderül abból a piackutatásból, amelyet az Uber a magyar felhasználói körében végzett. Az Uber-használók jellemzően fiatalok, 60 százalékuk 25-34 év közötti, ugyanakkor valamivel többen használják a szolgáltatást a 35-44 éves korosztályból, mint a 18-24 év közötti korcsoportból. A válaszadók kétharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, foglalkozási státuszát tekintve 65 százalékuk alkalmazott vagy vezető. Az utazásmegosztó szolgáltatást használók közel 50 százaléka a belvárosban, 42 százalékuk pedig a főváros peremkerületeiben vagy a külvárosban él.

A kutatás eredményeiből a felhasználók közlekedési szokásai is jól látszódnak. Statisztikai adatokból már korábban kiderült, hogy a budapesti Uber-utazások közel egyharmada metróállomás közelében indul vagy végződik. Vagyis az Uber már most a tömegközlekedés kiegészítője Budapesten. Ezt erősítették meg a most napvilágot látott számok is. Az Uber-használók 62 százaléka napi szinten vagy hetente többször is igénybe veszi a tömegközlekedést. Körükben a taxi használata sokkal ritkább: az Ubert igénybe vevők kevesebb, mint 20 százaléka utazik taxival napi vagy heti szinten, míg 44 százalék egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán taxizik. Ez is jelzi, hogy az Uber új keresletet generál a piacon, olyan felhasználókat is megszólítva, akik soha nem vagy alig taxiznak. Közülük sokan csak üzleti célból, munkaügyben taxiznak, míg az Ubert magánemberként használják - ugyanakkor korábban magánemberként csak nagyon ritkán használtak taxit. Vagyis úgy tűnik, hogy a taxizás és az utazásmegosztás nagyobb részben kiegészítik egymást, nem pedig versenytársai egymásnak.

Az újdonságok közül az Uber-használók 53 százaléka a futárszolgálat, 42 százalékuk az áru-, egyharmaduk pedig az étel házhozszállítás ötletét tartja a legjobbnak.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.