A sharing economy nem az ellenségünk

Kár attól tartaniuk az utazási szakma szereplőinek, hogy a megöli őket a sharing economy - derült ki kedden, a Turizmus Trend Turizmus Akadémiája alkalmából tartott előadás során.

Sok utazó gondolja úgy, hogy amit az utazásszervezők csomagjai nyújthatnak, azzal nem a helyiek által megélt desztinációt élik meg. Ők élményt keresnek, arra a pár napra a helyiekhez hasonlóan szeretnének élni. Az így utazó ugyanúgy turista, csak nem az utazási irodát veszi igénybe, hanem a helyieket kérdezi, nekik adja oda a pénzét, illetve újabb szereplőket vonz be a turizmusba - ismertette az előadó Lizán Balázs, marketingszakértő, aki a sharing economy alig egy-két éves igen dinamikus térhódítása mögött egyfelől a fenti okokat sejti.

Másfelől a fenntarthatóságot, vagyis az erőforrásaink gazdaságtalan kihasználásának csökkentését. Esetünkben ez, mintegy definíciójaként az angol szókapcsolatnak, a javainkhoz való hozzáférés - ház, lakás (Airbnb), autó (Uber, BlaBlaCar), rökamié (Couchsurfing) - megosztása másokkal a tulajdonjog átruházása nélkül. Gazdasági szereplők kihagyásával, mivel itt a hozzáférést biztosító és igénybe vevő közösség a gazdasági szereplő.

Ez az a pont, ahol az utazási szakma felhördül. De még mielőtt felháborodásának hangot adna, Lizán megnyugtatólag egy felmérésre hivatkozik, mely szerint a megkérdezettek 45 százaléka továbbra is „hagyományos” utazási irodához fordul, ha útját kell megszervezni. Sőt, igazából csak a magánszállásokat közvetítő Airbnnb képes beleszólni az irodák életébe, amit mindössze a szállást foglalók 3,9%-a vesz igénybe. Egyelőre. Számuk azonban nőhet, ha az internet emlőin felnőtt Y, de inkább Z generációra gondolunk, mivel a megosztáson alapuló gazdaság online zajlik. Nem csak egy lazulós hosszú hétvégét lehet összeállítani anélkül, hogy irodához fordulna az ember, de akár egy üzleti utat is meg lehet így szervezni tokkal-vonóval.

A szakma kihívása a fenti generációk utazási irodába történő becsábítása lehet. A jogalkotóé pedig a „műfaj” jogi szabályozása. „Ezt meg fogják oldani” - biztatott Lizán Balázs.


Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját

Speciális módszerrel restaurálják Magyarország legidősebb nagyharangját 

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház Szentháromság harangját 300 év után először mozdítják el a helyéről.
15 milliárd forintra pályázhatnak a hazai turisztikai ágazat szereplői

15 milliárd forintra pályázhatnak a hazai turisztikai ágazat szereplői 

Új programot indít a kormány a turisztikai szolgáltatók megsegítése érdekében.
Hamarosan Nevelőszülők Napja a budapesti Állatkertben

Hamarosan Nevelőszülők Napja a budapesti Állatkertben 

Május 12-én, vasárnap rendezi az "Alapítvány a Budapesti Állatkertért" a tavaszi Nevelőszülők Találkozóját, ahová mindenkit sok szeretettel várnak.
Famászó bajnokságot rendeznek Tatán

Famászó bajnokságot rendeznek Tatán 

Igen, ilyen is van: a Magyar Faápolók Egyesülete nemzetközi előírásoknak megfelelő famászó bajnokságot rendez Tatán, az Öreg-tó partján.
Erre kell számítania annak, aki munkát keres

Erre kell számítania annak, aki munkát keres 

Szinte minden vármegyében lelassult a munkaerő-felvétel.
A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot

A 25 éven aluliak szja-mentessége felrázta a munkaerőpiacot 

Egyre nehezebb helyzetben a munkáltatók.
Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek:  idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik

Dívák és királyok, régi slágerek és holdfényes koncertek: idén még sokszínűbb a Paloznaki Jazzpiknik 

Igazi világsztárok, hazai előadók legjava, kedvezményes belépők.
Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen!

Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen! 

A következő hétvégén visszatérhetnek a múltba a látogatók egy eseménysorozat keretében Hévízen.
Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.