Görög szigetet vett a kínai milliárdos

Tavaly hét, az idén eddig már három szigetet vettek meg kínai milliárdosok a világ különböző pontjain. 

Három, a világ különböző pontján elhelyezkedő szigetet vettek meg kínaiak egy online árverésen, Kína legnagyobb internetes kereskedelmi portáljának közreműködésével - jelentette a China Daily című angol nyelvű honlap pénteken.

Négy szigetre lehetett licitálni, ezek Fidzsi, Görögország, az Egyesült Királyság és Kanada területéhez tartoznak. Közülük három 12 órán belül elkelt, egyelőre egyedül a brit szigetnek nincs új tulajdonosa. Állítólag azért, mert kikiáltási árát 4 millió jüanban (177 millió forint) határozták meg. A másik három sziget licitje 1 jüannál (44 forint) kezdődött. A szigetekért bárki versenybe szállhatott, aki kifizette az ezer jüan letétet. Sajtóértesülések szerint legalább 48-an voltak a komoly érdeklődők. A Fidzsi-szigetekhez tartozó szigetet csak 99 évre szóló tartós bérletre lehetett megszerezni, a többi saját tulajdonba került.

Az aukciót egy késő esti időpontra hirdették meg, és az abszolút győztes egy Jünnan tartományi építőipari mágnás lett, aki a görög szigetet 6,6 millió jüanért (292 millió forint), a kanadait 1,7 millióért (75 millió forint) tudhatja a magáénak. A fidzsi fennhatóság alá tartozót egy Csöcsiang tartományi üzletember szerezte meg 5 millió jüanért (221,2 millió forint).

Az árverést bonyolító, pekingi székhelyű iLongterm arra szakosodott, hogy kínaiaknak külföldi ingatlanokat kínáljon A Taobaót azért választotta stratégiai partneréül, mert ez a legnagyobb befolyású online kereskedelmi portál - állt a cég közleményében. Mint kiderült, az ajánlatot tévők a Taobao régi ügyfelei, eddig már körülbelül 10 millió jüant költöttek el nála. Az iLongterm azt is közölte, hogy az újdonsült nyerteseket "helyszíni bejárásra" viszi, hogy alaposan szemügyre vehessék friss szerzeményüket. A vállalkozás a sikeren és az egyre növekvő keresleten felbuzdulva újabb árverést hirdet, legközelebb májusban - adta hírül. Tehetős kínaiak tavaly legalább hét szigetet vásároltak a tengerentúlon - tájékoztatta a China Dailyt Lin Tung, a kínai szigettulajdonosok szövetségének alapítója.

Forrás: MTI


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.