Új fellépők, izgalmas helyszínek és backstage túra a Szigeten

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben elrepülhessenek hozzánk. Ennek eredménye már látszik a sztárfelhozatalon, amihez most új nevek is csatlakoztak: a Manic Street Preachers, a The 1975 és az Outkast is megmutatja magát a szigetlakóknak.

Gerendai Károly főszervező a Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóján elmondta, azért tették egy héttel későbbre (augusztus 11-18.) a fesztivál időpontját, mert minden évben sokat szenvedtek a nemzetközi line up összeállításával. „Tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat.” Továbbá közölte, hogy a döntés rizikósnak bizonyulhat, hiszen azon a héten több nagyobb fesztivál is lesz, ám a jegyfogyasztási adatok már most megmutatják, hogy jó döntést hoztak.

"Opening Show" a 0. napon

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy rengeteg újdonságot hoz az idei Sziget. Egyik fontos változás, hogy idén már a 0. napon is teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. A szervezők úgy vélték, hogy a 0. napon fellépő magyar sztárok a külföldi szigetlakóknak nem túl érdekesek, mivel nem ismerik a nyelvünket, így nem is értik azt. Ezért már a 0. napon külföldi vendégeket köszönthetünk a színpadokon, ami a bérletes látogatóknak egy plusz ajándéknak számít. Egy másik újdonság, hogy a tavalyi nagysikerű "End Show" mellé most társul a nagy Szigetnyitónak számító "Opening Show", amit a nagyszínpadon a DeadMau5 celebrál majd a 0. napon. Gerendai Károly elmesélte, hogy a -1. nap programjával kapcsolatban egyelőre picit bajban vannak, ezzel kapcsolatban rövidesen friss híreket ígértek.

Hey Ya!

A sajtótájékoztatón bejelentett új nevek között három igazán ismert csapat szerepel. Megtudtuk, hogy idén a Szigeten lép fel az OutKast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Ezzel a fellépők sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.

Woodstocki életérzés

A sajtótájékoztatón továbbá elmondták, rengeteg kritikát kapnak azzal kapcsolatban, hogy évek óta nincs újítás a Szigeten. Gerendai Károly elárulta, hogy a kritikák közül egy olyan van, amit jogosnak éreznek. "Mivel a Sziget hatalmas területen helyezkedik el, és szerencsére rengeteg látogatója van, így a családias érzet létrehozása komoly kihívást jelent számunkra.” Ennek érdekében számos új helyszínt vezetnek be, és még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rock-irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett. Ez a helyszín a Woodstocki életérzést igyekszik visszaadni a nagy fesztiválelőd 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, ez az első ilyen típusú kertkísérlet, mely eddig más fesztiválokon sem kapott helyet.

A hatalmas perfomnaszok mellett a 40 éves Rubik-kockáról

A tavalyi nagysikerű és látványos akciók (Color Party, Lufi Party, Strandlabda Party) mellé idén újdonságok csatlakoznak, hiszen már a Zászló Party és a Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt az ott gyülekező tömeget.

A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy idén a 2014-ben 40. születésnapját ünneplő Rubik-kocka került a logikai sátor középpontjába. A 70. születésnapját ünneplő Rubik Ernő és a Rubik-kocka tiszteletére létrejön az interaktív Rubik Sziget, amely a kocka világkörüli történetét mutatja be az oda látogatóknak.

Hogyan aktivizálják az "alvó ügynököket"?

A Sziget szervezői egy új játékkal próbálják az alvó ügynököket aktiválni, vagyis már most a hangulatra próbálnak melegíteni minket közösségépítő feladatokkal. A mai nappal induló angol nyelvű játékra 2-4 fős csapatokkal lehet jelentkezni bármelyik országból. 8 témában összesen 100 feladat várja a játékos kedvű szigetlakókat. A megoldásokat a játék oldalára kell majd feltölteni, ahol mindenki követheti és véleményezheti a többi csapatot. A nyereményekért érdemes lesz küzdeni, hiszen megadott mennyiségű pontokért azonnali nyeremények járnak, a főnyeremények között pedig álomszállás, backstage túra és nagyszínpad selfie vár a győztesekre.

Punnany Massif után "szabadon", az Ivan & the Parazol "együtt"

A tavalyi hatalmas siker után idén már egész szezonban – májustól szeptemberig – forog majd a Sziget Eye a főváros szívében, a fesztiválra pedig egy másik kerék érkezik majd.

A Sziget himnuszát idén az Ivan & the Parazol adja. A főszervező ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy minden évben más-más magyar zenekar egy számát választják ki, növelve ezzel az együttes nemzetközi ismertségét.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.