Hadd szóljon! - A Sziget Fesztivál kulisszatitkai 

Ha a Sziget Fesztivál újításairól van szó, nem feltétlenül kell forradalmi technikai változásokra gondolni, mert hétköznapinak tűnő meglepetésekkel is a fesztiválozók kedvében lehet járni. Benis Dániel műszaki vezető azt is elárulta, hogy miért irigykedhetnek a Glastonburyben bulizók a „szigetlakókra”.

2014-ben is vonattal a Szigetre! 

A MÁV-START Zrt. a 2014. augusztus 11-18. között megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválra utazóknak 50% alkalmi menettérti kedvezményt nyújt a teljesárú jegy árából Budapest-Keleti, Nyugati, Déli vagy Kelenföld állomásokra, és a zárónapon mentesítő vonatot is indít Bécsbe.

A Sziget az európai zene központja 

Az európai országok Quimbyjei és Tankcsapdái, azaz az adott ország legnépszerűbb csapatai lépnek fel a Sziget Fesztiválköztársaság egyik új helyszínén, az Európa Színpadon. Ez a helyszín, a “Nulladik” és Mínusz Egyedik” napon a kontinens feltörekvő tehetségeinek is helyt ad majd.

Látogatócsúcsra számít Gerendai a Szigeten 

Eddig nem látott érdeklődés mutatkozik a 22. Sziget fesztivál iránt, amelyen megdőlhet a látogatócsúcs.

Magyarország fesztiválország lett 

Magyarország az elmúlt két évtizedben fesztiválország lett, több ezer rendezvény van évente, ezek a települések számára fontos bevételi források, de csak folyamatos fejlesztéssel lehet tartani a lépést. Erről egy csütörtöki budapesti kerekasztal-beszélgetésen esett szó.

Új fellépők, izgalmas helyszínek és backstage túra a Szigeten 

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben elrepülhessenek hozzánk. Ennek eredménye már látszik a sztárfelhozatalon, amihez most új nevek is csatlakoztak: a Manic Street Preachers, a The 1975 és az Outkast is megmutatja magát a szigetlakóknak.

Nagy visszatérők és új fellépők az idei Szigeten 

Újrázók és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását. 

Alakul a Szigeten fellépők névsora 

Felröppentek az első nevek a határait idén egy héttel később, azaz augusztus 11-én megnyitó Sziget Fesztiválköztársaság fellépői közül - közölte szerdán a Sziget sajtóirodája.
Budapest hivatalosan is Európa hipszterfővárosa

Budapest hivatalosan is Európa hipszterfővárosa 

A New York Times után a Business Insider is felfedezte fővárosunk hangulatos épületeit, nyűzsgő kulturális és éjszakai életét. 
Hó-Show és Fridge Fesztivál a Hungexpon

Hó-Show és Fridge Fesztivál a Hungexpon 

A Hó-Show kiállítást és a Fridge Fesztivált idén november 21-24. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a Sziget Kft., a Meex Kft. és a Hungexpo Zrt. közös szervezésében.

Jövőre később kezdődik az őrület a Szigeten 

2014-ben a szokásosnál egy héttel később, augusztus 11. és 18. között rendezik meg a Sziget fesztivált. A szervezők szerdán arról is tájékoztatták az MTI-t, hogy különböző kategóriákban immár négy fesztiváljuk versenyez a Festival Awards Europe díjaiért.

Fesztiválajánló augusztusra 

Júniusban már készítettünk egy némileg marketinges fókuszú fesztiválajánlót, de azóta egyrészt eltelt sok idő, másrészt az augusztus végi programok közül még nem tudtunk mindenről, illetve néhol még maguk a szervezők sem tudtak mindent, Ozorán például az utolsó pillanatig még azt sem, hogy kinyithatnak-e. Szóval, úgy gondoljuk, egy ismétlés nem árt, nehogy bárki is azt higgye így a Sziget első napján, hogy ezzel a héttel véget ér a fesztiválszezon.

Így éld túl a Szigetet! 

Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári pörgésnek még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét. 

Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén 

A Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is.

Csodaországot épít a nulladik napra a Quimby 

Valami megismételhetetlent, egy igazán emlékezetes eseményt akar tető alá hozni a Quimby augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján. A zenekart Lewis Caroll Alice Csodaországban című regénye ihlette meg a 12 órás rendezvény megszervezéséhez.

Bingo, remélem nyertem! 

A Quimby Nap és Muzsikás szülinapi concert mellett a Party Aréna is bemelegíti a fesztiválközönséget a Sziget Nulladik Napján. Ott ugyanis fellé a Bingo Players.

Quimby és Muzsikás a Sziget Nulladik Napján 

A Sziget Fesztiválköztársaság idén is felejthetetlen Nulladik nappal készül az őslakosok fogadására. 

Nick Cave és a Franz Ferdinand is jön a Szigetre 

A napokban több zenekar és előadó is beutazó vízumot kért a Sziget Fesztiválköztársaságba. Közöttük a Nagyszínpadra érkezik – nemrég megjelent új lemezével – az egyetemes zenelegenda Nick Cave és az ő Bad Seeds nevű zenekara, és az utóbbi idők legnépszerűbb alter rock csapata, a Franz Ferdinand. 

Gigantikus óriáskereket állítanak fel az Erzsébet téren 

Valódi szenzációnak ígérkezik a világ legnagyobb, 60 méteres óriáskereke, amelyet Budapest belvárosában, az Erzsébet téren állítanak fel néhány hónapon belül, írja az Xpatloop.

Szigetes „szamuráj” a WOMEX zsűriben 

Hétvégén veszi kezdetét Berlinben a világzene legnagyobb nemzetközi szakvására, a WOMEX októberi rendezvényére jelentkezett zenekarok zsűrizése, melynek hazai vonatkozása, hogy először került a neves szakemberekből álló ítészek közé magyar zsűritag. Hazánkat Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója képviseli.

A Sziget Fesztiválról Madridban 

Idén is jelentős szakmai érdeklődés mellett, de a szokásostól eltérő helyen és formában szervezett közös sajtótájékoztatót a Magyar Turizmus Zrt. madridi képviselete és a Sziget Fesztivál spanyolországi promóciós irodája.

A Szigeten, szabadon 

A Sziget Fesztiválköztársaság kikiáltásakor a szervezők jelezték, nemsoká’ érkezik a Sziget köztársaság himnusza. 

Sziget Fesztiválköztársaság 

Koncepcionális, formai és tartalmi újítások sorát hozza az idei Sziget augusztus 5-12. között.  Megalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, tovább szépül a rendezvény és új programelemek is gazdagítják a felhozatalt.

Új helyszín a Szigeten: Cirque du Sziget 

Egy lélegzetelállítóan látványos programokat felsorakoztató új helyszín gazdagítja idén a Sziget színes kínálatát. A Cirque du Sziget ad helyet késő esténként a fiatal hazai artistatehetségek által létrehozott - az idei Szigetre komponált - “új-cirkuszi” produkciójának és megannyi varázslatos előadásnak.

Várják a Szigetre a civileket 

Idén is pályázatot hirdet a Sziget szervezőiroda civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2013 fesztiválon (2013. augusztus 5-12.), a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Az idei Sound első nagy nevei... 

Steve Aoki, a Justice, a Dada Life, Hardwell és a Bloody Beetroots már biztosan jelen lesznek a 2013-as Balaton Soundon, Zamárdiban, tudta meg lapunk. 

Először Magyarországon, először a Szigeten 

2013 augusztusában a Szigeten – és egyben először Magyarországon - lép fel a Blur.

Indul a síbuli szezon 

Január végén ismét egy kiváló francia síterep, Puy Saint Vincent ad otthont Európa egyik legnagyobb sí-, és snowbord fesztiváljának, a Snowattack-nek. Több mint 3500 fiatal, a nemzetközi és a magyar elektronikus-zenei élet sztárjai, őrületes sport programok: ez vár mindenkire január 26. és február 2. között.

Bekerült a legjobbak közé a Sziget és a Sound is 

Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között – más-más kategóriában – ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredményt januárban tudjuk meg.

Maradt még Üdülési Csekkje? 

Mostanra biztossá váltak a legnépszerűbb hazai fesztiválok, a VOLT, a Heieneken Balaton Sound és a Sziget időpontjai és a fesztiválokra november 2-től már jegyek is kaphatók.

Kis hírünk a nagy videómegosztón 

Vasárnap véget ért a jubileumi, huszadik Sziget. A fesztiválon idén először nem csak azok vehettek részt, akik személyesen el tudtak látogatni a Szigetre. A YouTube, a világ legnagyobb videomegosztó oldala 5 napon át, minden nap délután 3 órától késő éjszakáig 3 színpad összesen 55 koncertjét közvetítette élőben világszerte. A fellépők a Sziget hivatalos YouTube csatornáján összesen több mint 4 millió megtekintést könyvelhetnek el, a legtöbben Európából követték a koncerteket. Ezzel a Sziget élő közvetítése bekerült a legnépszerűbb európai zenei események közé a YouTube-on, közölték lapunkkal a fesztivál szervezői.

Kevesebb heti-, több napijegy fogyott 

Az idei Sziget Fesztivál nyereségétől is függ, mekkora hitelre lesz szükség az Est Media Sziget Kft.-ben meglévő 49 százalékos részesedésének visszavásárlásához - mondta Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője hétfőn az MTI-nek.

Tetszett a Sziget a Glastonbury alapítónak 

A 20. Sziget fesztiválra ellátogatott Michael Eavis, az angliai Glastonbury fesztivál alapítója, aki azért volt kíváncsi a budapesti rendezvényre, hogy lássa, "miként mennek itt a dolgok".

Mentesítő vonatok Budapestről Bécsbe 

A Sziget Fesztivál utolsó napján augusztus 13-án, hétfőn a MÁV-START Zrt. a menetrend szerinti járatokon felül mentesítő vonatotokat indít Budapest és Bécs között, valamint az utasok számára augusztus 10. és augusztus 13. között megerősíti nemzetközi pénztárait - közölte a Turizmus Online-nal a vasúttársaság.

Turizmus mozi a Szigeten 

A jubileumi Sziget Fesztiválon a Magyar Turizmus Zrt. augusztus 6-án nyitja sátrát a nagyszínpaddal szemben lévő óriáskerék mellett. A sátor egyik attrakciója a szerdán nyíló Turizmus Mozi lesz, ahol a fesztiválozók különböző magyar filmremekekkel és turisztikai kisfilmekkel hangolódhatnak a fesztiválra és Magyarország turisztikai kínálatára. Az MT Zrt. – a Sziget Kft.-vel együttműködésben – számos marketingakcióval népszerűsítette a rendezvényt az elmúlt hónapok során. Külföldön a Magyar Turizmus Zrt. honlapjai, továbbá a szakmai- és sajtóhírlevelek mellett, egyedi akciókat is szerveztek Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. A Sziget Fesztivál és Budapest hírét az a külföldi újságírókból álló csoport is „világgá kürtöli” majd, amely az MT Zrt. szervezésében látogat hazánkba a rendezvény apropójából.

Szinte csak a Nagyszínpad maradt a helyén 

Bejárást tartottak újságíróknak péntek délelőtt az épülő Szigeten, ahol idén is a megszokott helyszínekkel találkozhatnak a szigetelők, de szinte minden hely nagyobb alapterületet kapott és nagyon sok a megszokotthoz képest egészen más helyre került. 

Snoop marad kutya 

Ifjabb Calvin Cordozar Broadus még nem lesz oroszlán a Szigeten. Snoop egyelőre marad a jól ismert kutya.

Vonattal fél áron a Sziget Fesztiválra 

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az augusztus 6-tól 13-ig megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválra utazóknak. A vasúttársaság ezen felül a helyszínen belföldi és nemzetközi pénztárt is működtet, és az ott belföldi vasúti menetjegyet vásárlóknak 20 százalékos kedvezményes jegyváltási lehetőséget nyújt. A Fesztiválról hazautazók két mentesítő vonatot is igénybe vehetnek.

Sziget: ingyenjegyet kapott a kemény mag 

Az idei Sziget fesztiválra szóló ingyenes hetijegyet vehettek át kedden azok, akik az elmúlt hónapokban hitelt érdemlően bizonyítani tudták, hogy az 1993-as indulástól kezdve valamennyi eddigi Szigeten ott voltak. A belépőket Gerendai Károly, a rendezvény főszervezője az épülő nagyszínpadon adta át.

ARC Antiteátrum a Szigeten 

Ki őrült? Ki exhibicionista? Ki született talentum, vagy antitalentum? Kiderül a 2012-es Szigeten, az ARC és az ELMŰ-ÉMÁSZ közös helyszínén. Az Antiteátrum színpadán 5 percben mindenki lemérheti színészi képességeit.

Ünnepel a Magyar Dal a Szigeten 

Idén 20. alkalommal hívja látogatóit Európa legjobb nagyfesztiválja. A jubileum okán azonban egy „Mínusz Kettedik” nappal bővül: augusztus 5-én ugyanis a „magyar dal” ünnepel a Szigeten. A Nagyszínpadon egy monstre koncert erejéig visszatérő Magyar Dal Napján – egy 11 órás koncertfolyam keretében – 70 zenekar és előadó lép fel, s mintegy 150 magyar slágert hallhat élőben a közönség. Mostanra napvilágra került a részletes program is.

A Csík Zenekar sztárvendégekkel készül 

Eddigi története legnagyobb szabású koncertjére készül a Csík Zenekar a Sziget fesztiválon: az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyítő csapat augusztus 6-án, a mínusz egyedik napon nyolc vendég közreműködésével lép fel a nagyszínpadon.

Utcaszínház, tánc, zene és vígalom 

Soha ilyen gazdag tárháza nem vonult még fel a színházi és cirkuszi produkcióknak, mint a jubileumi Szigeten. Egyetlen nap sem telhet el színházi darab nélkül és az idén még az is elmondható, hogy a világ minden tájáról érkeznek sétáló mutatványok is, a Salamon-szigetektől Indiáig, Angliától Szlovákiáig, Oroszországtól Lengyelországig. A fesztivál minden napjára jut zenés, bábos vagy óriás szerkezeteken tovaguruló látnivaló, keresni se kell, járnak-kelnek és mulattatnak mindenfelé.

50% kedvezmény 3 szép emlékért 

Három szép emlékért cserébe féláron kaphatunk hetijegyet a jubileumi Szigetre. Az akció július 15-e után is tart azoknak, akiknek már van névre szóló OTP PayPass™ kártyájuk.

Sziget: vezetett túrák és városnéző alkalmazás 

A sziget Kulturális Iroda és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közös sajtótájékoztatót tartott a Sziget 20. évfordulója alkalmából.

Hangorgia és fényvarázs a Soundon 

Lenyűgöző képi világ és tökéletes zenei élmény: ezt kínálja a Heineken Balaton Sound legeredetibb és leglátványosabb partihelyszíne, a Burn Studios Frame Array. A majd’ három emelet magas, monstre, pulzáló DJ pultban egyrészt az itthon még kevésbé ismert, de a nemzetközi porondon már bejáratott produkciók, illetve a partiszcénában már bizonyított szervezőcsapatok váltják egymást estéről estére.

Monstre Metál Nap a Szigeten 

Körvonalazódott a kemény zene ünnepnapja, azaz a Metál Nap programja ia Szigeten: a Dimmu Borgir, a Lacuna Coil, a Hammerfall és a Moonspell is fellép augusztus 7-én, a Sziget Nulladik Napján.

Sziget: 20 év feltöltendő 

A jubileumi, azaz idén 20. Sziget olyan vetélkedőt indít csapatok számára, mellyel heti bérletet, hovatovább akár húsz éven át tartó belépést nyerhetnek Európa legrangosabb fesztiváljára.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!