Az idei Sound első nagy nevei...

Steve Aoki, a Justice, a Dada Life, Hardwell és a Bloody Beetroots már biztosan jelen lesznek a 2013-as Balaton Soundon, Zamárdiban, tudta meg lapunk. 

Július 11-től – négy napon át – hetedszerre is Zamárdi szabadstrandja ad otthont a Balaton Sound fesztiválnak. Az év első napjaiban nyolc világsztár részvételét jelentették be a szervezők. Igencsak bíztató jel a rajongók számára, hogy az illusztris névsorban ugyan eddig mindössze egyetlen nagyszínpados fellépő szerepel, mégis a leginkább kért és várt sztárok közül máris többen olvashatók a listán.

Steve Aoki, a japán felmenőkkel rendelkező kaliforniai zenész, a szédületes, megállíthatatlan és minden résztvevőből a maximumot kihozó electro house partik nagymestere ezúttal nem az arénában, hanem a Nagyszínpadon mutatkozik be, méghozzá co-headlinerként.

Évek óta követeli a Balaton Sound közönsége a Justice színpadra lépését. Az Ed Bangers kiadó első számú nemzetközi sztárjai, ha kell szenvtelenül fülbemászó és laza slágereket írnak, mindenfajta műfaji kötöttség nélkül, de ha úgy tartja kedvük, elborult és az agresszivitás határát súroló, kőkemény futamokkal szántják fel a küzdőteret. Náluk jelenleg senki sem érzi jobban, mitől menő a francia elektronika, és minden bizonnyal azt is jól tudják, mire mozdul majd a zamárdi nagyérdemű…

A Bloody Beetroots fellépésein rendszerint tízezrek őrülnek meg egyszerre, miközben a fiúk maszkban és eksztázisban zúznak a színpadon – ezúttal sok év után újra élőben, a magyar közönség előtt is.

Sokak örömére először lép fel a Balatonon a Dada Life, Skandinávia legbizarrabb electro house formációja, az őrült live szettjeiről ismert páros, akik az elmúlt időben a legfontosabb fesztiválok főszereplői, szerte a világon.

Szemtelenül fiatal és sikeres holland titán, több százezres rajongótáborral rendelkező progresszív és electro house zenész, producer és kiadótulajdonos. Huszonhárom évesen tört be a legnagyobbak közé, az idén pedig bejátszotta magát a DJ Mag világ legjobb DJ-it rangsoroló listájának élmezőnyébe, a legjobb tíz közé. Igen, Hardwell is a Balaton Sound vendége lesz!

A határtalan kreativitásáról, egyedi hangvételéről és formabontó munkáiról ismert Amon Tobin legújabb, nagyszabású elektronikus zenei víziója, a Two Fingers erőteljesen kötődik a hip-hop világához, de a grime és a dubstep sötét oldalával is kapcsolatban áll. Extra masszív, rafináltan eklektikus, szuggesztív, és elsősorban instrumentális számok köthetőek a gátlástalanul fantáziadús projekthez.

{youtube|id=v_MlfGQrH9E}

Ugyancsak a 2013-as Soundon vendégszerepel majd Brodinski, az egyik legígéretesebb francia DJ és producer. Lendületes szettjei elsősorban basszusközpontú house és mozgalmas techno tételekre épülnek, de a minimal műfajokra is nyitottak.

Dixon, a berlini elektronikus zenei színtér markáns előadója, egyedi látásmódú DJ és producer, az Innervisions kiadó alapítója és vezére ugyancsak az elsők között igazolt Zamárdiba. A német előadó szolid, finoman eklektikus, lebegő atmoszférájú deephouse, illetve funky house anyagairól ismert – mára már nemcsak hazájában.

Európa 10 legjobbja között a Sound

A következő napokban és hetekben is van miért izgulnunk. Pár nap múlva a Balaton Sound szervezői Európa legjobb fesztiváljainak szervezőivel együtt lépnek a hollandiai Gröningenben zajló European Festival Awards díjátadó gála „vörös szőnyegére”. Már önmagában az is hatalmas elismerés, hogy a hasonló méretű fesztiválok között a Sound az európai TOP10-ben szerepelhet, a többi hamarosan kiderül.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.