To nagykezdo cikkek
Kétosztályos, 615 üléses konfigurációval rukkolt elő az Emirates
Elsőosztály nélkül, kisebb business-, ám kibővített turistaosztállyal jön az Emirates légitársaság új, Airbus A380-800 típusú repülőgépe.
Az évszázad lehetősége vagy pazarló megaberuházás?
Bár nem kevés támadás érte az építészszakma és a civilek részéről, eldőlt, hogy elkezdődik a Liget projekt építése a Városligetben. A 150 milliárd forintos nagyberuházás megvalósításáról októberben döntött a kormány. A projekt részleteinek bemutatása után turisztikai szakemberek véleményét ismertetjük a témáról.
Háromszázmilliárd forint juthat a balatoni régiónak hét év alatt
Történelmi nap a mai, soha ennyi pénzt, ilyen komplex program alapján még nem szántak a balatoni térségnek, hangsúlyozta minden hozzászóló a kormány balatoni fejlesztéseket rögzítő határozatának megjelenése kapcsán tartott balatonfüredi sajtótájékoztatón csütörtökön.
Gran Canariára indít járatot Budapestről a Ryanair
Ma indította el Ferihegyről első eilati járatát a Ryanair. Ugyanakkor bejelentették: jövő év áprilisától heti járatuk lesz Gran Canariára.
Egyiptomi helyzetkép az orosz utasszállító tragédiája óta
Október 31-én, 224 utassal a fedélzetén zuhant le az orosz Metrojet légitársaság utasszállítója a Sínai-félszigeten. A tragédiát senki nem élte túl, a nyugati országok pedig egyre valószínűbbnek tartják, hogy merénylet történt. Az esetet követően több ország – például Nagy-Britannia – is leállította járatait a térségbe, Oroszország pedig egész Egyiptomba nem indít járatokat. Hazánk nem változtat Egyiptom biztonsági besorolásán, csupán a Sínai-félsziget északi és középső részét jelöli utazásra nem javasolt térségnek, vasárnap pedig megérkezett Budapestre a szezon utolsó charterjárata Sharm el-Sheikh-ből.
Akárcsak a Malév: így ment csődbe az észt nemzeti légitársaság
Az Estonian Air csődjét azután jelentették be, hogy az Európai Bizottság felszólította őket az állami támogatás visszafizetésére. Észtországban azonban máris új nemzeti légitársaság jött létre. Ismerős a történet?
Találja ki, ki lesz a jövő évi Utazás kiállítás kulturális díszvendége!
A szakmai díszvendég Kína mellett 2016-ban első ízben lesz külföldi úti cél a kiállítás kulturális díszvendége.
Év végi trendkörkép az utazási lehetőségekről
Ma már egyre változatosabb és érdekesebb utazási célpontok közül választhatnak a nyaralást tervező utazók a maiUtazás.hu szakértői szerint. A fapados légitársaságok új úti céljainak, valamint az árverseny miatt kedvezményesebben kínált normál repülőjegyeknek köszönhetően a közeli tengerpartok és a télen és ősszel kifejezetten népszerű európai városlátogatások mellett már különlegesebb helyekre is eljuthatunk elérhető áron. Így Madeira, az Azori-szigetek, Dubaj és Tenerife is egyre népszerűbb célpont a magyarok számára.
WTM: 18 magyar kiállító hazánk második legnagyobb küldőpiacán
A Magyar Turizmus Zrt. - 18 társkiállító társaságában - idén is látványos standdal vesz részt a turisztikai szakma vezető rendezvényén, a World Travel Market (WTM) vásáron Londonban.
Új jogi szakértő a MUISZ-nál
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége egy éves, meghosszabbítható szerződést kötött az Oppenheim Ügyvédi Irodával, melynek értelmében november 1-jétől dr. Csépai Balázs ügyvéd a Szövetség jogi szakértője.
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a Maldív-szigeteken
A közelmúlt politikai viszályainak következtében fokozták a biztonsági intézkedéseket a maldív-szigeteki luxus üdülőközpontokban.
Vitás ügye van az utassal? Így kerülheti el a bírósági eljárást
Milyen lehetőségei vannak egy utazási vállalkozásnak, ha egy vitás esetet bírósági eljárás elkerülésével szeretne rendezni? A problémás ügyek kezelésére egyre népszerűbb megoldás a békéltető testületi eljárás. Erről beszélt előadásában Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az őszi Turizmus Akadémián.
Menni vagy maradni?
Külföldön vagy itthon jobb? Milyen szempontok alapján döntenek ma a pályakezdő fiatalok és az aktívan dolgozók a munkavállalásról? Erre keresett választ a „Munkatársat keresünk” című, egész napos konferencia október 14-én, a Falk 1 Edutus Rendezvényközpontban.
Erdély a világ legjobb régiója a Lonely Planet szerint
A Lonely Planet elkészítette 2016-ra ajánlott legjobb desztinációinak listáit országokra, régiókra és városokra bontva. A régiók közül Erdély érdemelte ki az első helyet.
Eladta a Szállás.hu-t a Central Médiacsoport
A Central Médiacsoport az OTP Banknak és a PortfoLion Regionális Magántőke Alapnak adta el a Szállás.hu oldalt.
Nemzetközi versenyen lett a világ második legjobb városa Budapest
Budapest lett a világ második legjobb városa a vezető amerikai utazási magazin, a Conde Nast Traveller internetes szavazásán, a magyar főváros több mint 86 ezer szavazatot kapott, alig maradva le a győztes Firenzétől a 25 városból álló listán.
Jordániai járatot indít a Wizzair?
Kilencven százalék az esélye annak, hogy a Wizzair jövő év tavaszán járatot indít a jordániai Aqabába – hangzott el a meglepő információ a Jordán Idegenforgalmi Hivatal tegnapi fogadásán.
Budapesten találkoztak a Kempinski közép-európai marketingigazgatói
Október 20-án este a Kempinksi hat közép-európai értékesítési és marketingigazgatója részvételével rendezett állófogadást a Kempinski Hotel Corvinus Budapest.
Novemberben indulnak a budapesti állatkert nagyszabású fejlesztései
November 1-jétől leállnak a játéküzemek a Holnemvolt Parkban. A szokásos szezonvégi leállás után azonban nem egyszerűen téli szünet kezdődik, hanem megindulnak a fejlesztések, amelyek friss élményeket hoznak.
Álomszép imázsfilm készült Pannonhalmáról
A videóban a Pannonhalmi Főapátság komplexumának mindennapjai jelennek meg négy csodálatos percben.
A legfrissebb turisztikai trendek a Turizmus Akadémián
Trivago, Travelport, GoGlobal, Szállás.hu, BDO Magyarország - Ismerje meg a legfrissebb szakmai trendeket az október 27-i Turizmus Akadémián szakértőink előadásában!
Tajpej nem csak egy megálló!
Valóban nem az - derült ki a tajvani EVA Air csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Egészen elképesztő dolgok vannak a szigetországban, amiket látni kell.
Minden 3. kisgyerekes családot ért már atrocitás szálláshelyen
A szállások gyerekbarátok, a vendégek nem - derül ki a Szállás.hu felméréséből. A babamedence pedig fontosabb, mint az etetőszék.
A Ryanair is belecsap a charteres lecsóba
Miután a Ryanair nemrég bejelentette, hogy jövő nyáron Máltára és Malagába is fog repülni Budapestről, április végén induló új, Budapest-Korfu járatáról is hírt adott.
Bormámoros gasztrotúra Mezőföldtől a Somlóig
Három napos tanulmányutat szervezett a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága a Közép-dunántúli Turisztikai Régióban. A bor és gasztronómia tematikájú túrán a Mezőföld rejtett értékei mentén, a Móri borvidék, a Vértes és a Bakony meseszép tájain át megismerkedhettünk a tradicionális vonalat sok helyen felváltó modern fine dininggal, emellett nagyszerű borokat kóstolhattunk.
Harcsapaprikással és kolbásszal vettük le a lábukról az osztrákokat
A bizalomerősítés és szakmai kapcsolatépítés kitűnő fóruma volt az idén október 1-jén ötödik alkalommal tartott Nagy Magyar Turizmusnap (Großer UNGARN Tourismustag) Bécsben, ahol egész napos randevút adott egymásnak az osztrák és magyar turisztikai szakma. A szakmai jellegű értékesítésösztönző rendezvényt fokozott várakozás előzte meg idén.
Görögországban felpezsdít a napsütés, a kéklő tenger és a szirtaki
Kalimera! – szólt a görög üdvözlés a Mouzenidis Travel tanulmányútján Görögországban. Hétágra sütött a nap Thesszalonikiben, Barbarával, a görög idegenvezetővel a domboldalra, az erőd mellett húzódó városfalhoz buszoztunk, és hallgattuk meséjét a történelemről, néztük a lábunk alatt elterülő fehér falú, piros tetős házak rengetegét, az előttünk kéklő Égei-tengert és élveztük a szeptember végi görög nyarat.
Star Trek-vagonok készülnek Aradon
A repülőgépek business osztályával is felveszi a versenyt az aradi Astra Vagongyárban készülő legmodernebb vasúti kocsi, amely hamarosan Csehországban kerül a sínekre.
184 szobás szállodát nyit Budapesten a Meininger Hotels
A belváros közvetlen közelében, a Fővám téri Központi Vásárcsarnok melletti Csarnok téren nyitja meg 184 szobás és 751 ágyas budapesti szállodáját a MEININGER Hotels a tervek szerint 2018 tavaszán. Az új építésű hotelt a szállodalánc egy 20 évre szóló bérleti szerződés keretében működteti.
Sydneybe is repül a Qatar Airways
Bővíti ausztrál járatainak körét a Qatar Airways: 2016 tavaszától napi járatot indítanak Sydneybe.
Koppenhágába, Malagába és Máltára indít Budapestről járatokat a Ryanair
A diszkont légitársaság bejelentette 2016-os nyári menetrendjét, melyben a három új úti cél is szerepel.
Nézze meg, milyen lett a megújult szegedi dóm!
Csaknem 2,1 milliárd forint uniós és hazai fejlesztés eredményeként megújult Szeged ikonikus jelképe, a dóm.