To nagykezdo cikkek
A budapesti városnézés megsemmisül?
Van, aki szerint a május 15-től a budai Várba vezető utakon életbe léptetni tervezett forgalomkorlátozás miatt ez is bekövetkezhet. De lehet, hogy átmenetileg mégis fellélegezhet a szakma?
Adómentességet kaptak a brüsszeli szállodák
A belga főváros vendéglátó- és szállodaipara számára a márciusban Brüsszelben történt merényletsorozat már csak a kegyelemdöfés volt. Az ottani HORECA-ágazat a párizsi terrortámadások óta minden idők legínségesebb napjait éli. A kormányzat a Brüsszeli Szállodaszövetség kezdeményezésére rögtön megtette a megfelelő lépéseket, hogy könnyítsen a szállodaipar helyzetén.
Mégis megmarad a SZÉP-kártya?
A cél, az hogy 100 ezer forintig készpénzes juttatást lehessen adni – ez a rész váltaná ki az Erzsébet-utalványt –, 100 ezer forint fölött, 450 ezres határig pedig csak a SZÉP-kártyára lehessen utalni - mondta Ruszinkó Ádám, a turizmusért felelős helyettes államtitkár a Vasárnapi Újságban.
Távozik a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója
A Magyar Turizmus Zrt. arról tájékoztatta a turisztikai szakmát, hogy dr. Faragó Péter vezérigazgató új szakmai kihívások elé néz, 2016. április 30-val távozik a társaságtól.
Jól indult az év Dubajban
Jól indult az év a turizmus szempontjából Dubajban: 4,1 millió vendégéjszakát regisztráltak 2016 első negyedévében, ami 5,1 százalékos növekedés az egy évvel ezelőttihez képest.
Nagyvárad: ékszerdoboz a határ mellett
Ezeréves magyar emlékek, barokk és szecessziós épületek, megújuló belváros, rengeteg zöld felület, kiváló gyógyvíz – ezt kínálja a magyar határ közvetlen közelében fekvő romániai Nagyvárad.
Tunézia, a kalandorok paradicsoma
Tunézia nem csak nyáron – és nem csak a családosok számára – nyújt tökéletes kikapcsolódást. A vendégszeretetükről híres észak-afrikai országban azok is megtalálják számításaikat, akik aktívan, netán enyhébb időjárásban szeretik eltölteni szabadságukat. A vitorlázástól a golfon át a lovaglásig és tevegelésig ugyanis számos kalandos programban lehet részük itt azoknak, akik tavasszal kelnének útra.
Alacsonyabb áfakulcsot kérnek a magyar fürdők is
Kiáll a SZÉP-kártya rendszer fenntartása mellett a Magyar Fürdőszövetség, ugyanakkor gondot jelent szerintük az OEP-térítési díjak évekkel ezelőtti befagyasztása, ráadásul alacsonyabb áfakulcsot is szeretnének a magyar fürdők.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője és kormánybiztosa (frissítve!)
A kormány döntésének megfelelően hétfőtől átalakul a magyar turizmus szervezete, létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyet kormánybiztos felügyel - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtóreggelin hétfőn Budapesten, ahol a leendő turisztikai vezetőket is bemutatta.
Tegyünk az utazáspesszimizmus ellen!
Elég az utazáspesszimizmusból - mondja Gruber Csaba, a Gruber Travel tulajdonos-ügyvezetője, aki közösségi oldalán fejti ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy sok magyar idén fél külföldre utazni.
Monumentális fényárban fog úszni a pécsi bazilika
Július első hétvégéjén rendezik meg a pécsi Zsolnay Fesztivál "utódját", a Zsolnay Fényfesztivált, melynek keretében minden képzeletet felülmúló fényfestéssel készülnek a szervezők.
Esküvői turizmus megújuló várainkban
Ki ne szeretné a tökéletes napot egy gyönyörűen felújított várban tölteni? Melyik menyasszony nem álmodozik egy igazi királyi esküvőről? A folyamatban lévő és a tervek szerint 2020-ig zajló hazai várfejlesztések egyre több különleges esküvői igényt elégítenek ki, ahol az álmok valósággá válhatnak. De vajon tényleg valósággá válhatnak?
Utazási irodák a versenyhivatal célkeresztjében
Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal, tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás hiányos vagy megtévesztő tájékoztatás miatt - mondta Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden. A szóvivő a Turizmus Online-nak elmondta: van olyan eljárás, ami már közel egy éve folyamatban van.
Lenyűgöző műholdképeken a Föld
A NASA ingyenessé tett 3 millió műholdfelvételt a Földről, a fantasztikus képek egy honlapról bárki számára elérhetőek.
Szállodaóriás nyílt a Balaton északi partján
A balatonfüredi Hotel Flamingo tulajdonosai, a Czigle család április 14-én este, ünnepélyes keretek között megnyitotta a Flamingo szomszédságában lévő legújabb szállodájukat, a négycsillag-várományos Hotel Füred Spa ß Conference-t.
Felfedezik Budapestet a magyarok
A KSH által közölt legfrissebb kereskedelmi szálláshelyadatok alapján Budapesten 2016 februárjában 221.645 vendég 491.014 vendégéjszakát töltött el, ami 5,9%, illetve 6,8%-os növekedést jelent 2015. februárhoz képest. A külföldi vendégek száma 5,5%-kal, a belföldi vendégek száma 7,3%-kal nőtt az előző évi időszakhoz képest, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig a külföldi vendégek esetében 5,8%-kal, míg a belföldi vendégek esetében 12,7%-kal nőtt.
Utazás és terrorizmus: a Fotelkalandor nem félt Törökországban
A globális bizonytalanság és a terrorfenyegetettség miatt sokan nem tudják még, hogy hova utazzanak idén, éppen ezért az utazási irodáknál az előfoglalási időszak jellemzően gyengébb a korábbi évekhez képest. Az utasok kivárnak, ezért erősebb last minute-szezon várható. Érdemes azonban a történelemben és a külpolitikában egyformán jártas Szűcs Tamás, alias Fotelkalandor blogbejegyzését elolvasni, melyben friss törökországi élményeiről számol be és arról, miért nem féltek három gyerekkel az országba utazni.
Inkább a Balaton déli partján építik meg az óriás víziparkot
Fűzfő helyett Balatonszemes lehet a nyertese annak a projektnek, melynek keretében felépítenék a világ legnagyobb fedett víziparkját.
A politika és a terrorizmus nem állítja meg a turizmust!
42 éves fennállása óta először tartotta közgyűlését a MUISZ távol Magyarországtól. Bár a szövetség több országból is kapott meghívót választásuk az utóbbi időkben jelentős idegenforgalmi presztízsveszteséget elszenvedő Tunéziára esett. Az április 8-án, Sousse-ban lezajlott gyűlés segítségével is igyekszik a MUISZ növelni a nyaralást tervezők bizalmát Tunézia iránt.
Kerületekkel bővült a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal
A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal (FTK) éves első rendes ülésén 2016. március 31-én a Főpolgármesteri Hivatal épületében szinte minden tagszervezet képviseltette magát. A meghívottak között voltak az új csatlakozó fővárosi kerületek is.
Brit kutatók szerint Budapest a legolcsóbb
46 várost rangsorolt egy brit weboldal aszerint, hogy egy egynapos tartózkodás hol mennyibe kerül. Az olcsó városok között Budapest az éllovas.
Spanyolországban lesz a riói olimpia
A Vatikán Izraelben van, a riói olimpiát Spanyolországban rendezik meg, az Emirates pedig egy brazíliai bennszülött csoport. Furcsa válaszok születtek egy utazási irodai állásinterjún.
Hostessek, wifi és multimédia India leggyorsabb vasútján
Április 5-én indult első útjára India leggyorsabb vasútja, a Gatimaan Express, amely Újdelhi és Agra között közlekedik, így mostantól a Taj Mahalt is egyszerűbben lehet megközelíteni.
Turisták Indiana Jones és a hobbitok nyomában
Tömegek keresik fel a sikerfilmek forgatási helyszíneit Tunéziától Thaiföldig. A filmturizmus egyre népszerűbb világszerte. Málta, Görögország és Spanyolország is profitál a trendből.
Megkapta az NFM a turizmusirányítást és az uniós pénzt
Hiába üzengetett a sajtón keresztül is az NGM, amióta napvilágot látott a kormány turizmusirányítással kapcsolatos elképzelése, a területet elvették tőlük; az NFM-hez csapták – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Toronto: multikulti város szakéfőzdével
Kanada legnagyobb városának területét régen az indiánok csak „a hely, ahol a fák a vízben állnak” néven emlegették, és Toronto a mai napig megőrizte a misztikumát, ami összetéveszthetetlenné teszi az amerikai kontinens más településeivel. A világ egyik legmultikulturálisabb metropoliszában látnivalókból és élményekből sosincs hiány, Budapestről pedig két légitársaság is kínál közvetlen járatot: az Air Transat heti egy járata mellett júniustól az Air Canada Rouge is megnyitja a Budapest-Toronto interkontinentális útvonalat.
Nyolcvan TDM-projekt kaphat több milliós támogatást
A „Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése” című felhívásra érkező kérelmek elbírásálása szakaszosan történik, az Nemzetgazdasági Minisztérium szerint körülbelül 60-80 kérelem kapja meg a támogatást.
Több ezer új szállodai szoba épül Budapesten
Rég tapasztalt szintre került a magyarországi szállodai fejlesztésekbe vetett üzleti és piaci bizalom. Csak Budapesten mintegy 600-800 ötcsillagos és ezer-kétezer négycsillagos vagy annál alacsonyabb kategóriájú szobakapacitást előirányzó projekt előkészítése vagy megvalósítása zajlik, melynek nyomán már a következő 1-2 évben 5-10 százalékkal bővülhet a jelenlegi mintegy 19 ezer szobás kapacitás. Eközben vidéken is több új, nagyobb léptékű projekt megvalósulása is várható többek között a Modern Városok programja keretében. A szektorban ugyanakkor egyre több szálloda küzd a munkaerő-elvándorlás következményeivel, és továbbra is kevés az eszközpótlásra és termékfejlesztésre elhatárolható forrás.
Hol fognak idén nyaralni a magyarok?
Több médium is lehozta annak a nem reprezentatív felmérésnek az eredményét, mely szerint idén Törökországnak le kell mondania a magyar utasokról, mi több, honfitársaink Egyiptomot, Tunéziát és Görögországot sem fogják választani a nyári szezonban. A kutatás legfőbb állításainak közlésén túl megkérdeztünk néhány hazai utazásszervezőt, akik szerint a kép ennél jóval árnyaltabb.
Görögország lehet az idei szezon egyik nyertese
A televíziós híradások alapján azt gondolhatnánk, hogy Görögországot elárasztották a menekültek. A valóság ezzel szemben az, hogy néhány kisebb szigetet és az Idomeni határátkelő környékét leszámítva a turista sehol nem lát migránsokat. Van viszont homokos tengerpart, napsütés, elképesztő történelmi kincsestár és igazi görög vendégszeretet.
Sok pénzt hozott tavaly az országnak a turizmus
A Magyar Turizmus Zrt. tizenötödik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című statisztikai kiadványát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, kedvező tendenciákat jelző 2015. évi előzetes adatai alapján. Az online kiadványban a turizmus hazánk gazdaságában betöltött szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.
Robbanás és sok halott a brüsszeli repülőtéren és a metróban
Kettős robbanás történt kedd reggel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren. A halottak száma legalább 34. A repülőteret kiürítették, a vonatközlekedést pedig felfüggesztették a környéken. Nem sokkal később a metróban is robbanás történt.
Bollywoodi forgatócsoportot hoz Budapestre az Air India új járata
Április 6-án közvetlen járatot indít az Air India Delhi és Bécs között – ebből az alkalomból egészen Budapestig jöttek a légitársaság képviselői és számos beutaztató, hogy a Magyarország szempontjából is fontos járatot ünnepeljék.
Párhuzamos valóság a Ligetben
Ismét kiderült, két párhuzamos valóság létezik Magyarországon. Az egyik szerint romos épületeket kell lebontani és hipermodern új létesítményeket kell a helyükre tenni a Városligetben. A másik szerint a Liget Projekt elgondolása tele van erős csúsztatásokkal, és bármit is állítanak, valójában kevesebb zöldfelület lesz a vége, mint amennyi eddig volt. A két valóság ma megütközik Budapest zöld szívében.
Ezek a világ legjobb repterei 2016-ban
Immár negyedszer a szingapúri Changi Airport nyerte el a világ legjobb repülőtere címet az utazóktól a Skytrax felmérésén. A Budapest Airport harmadszor lett a legjobb kelet-európai légi kikötő.
Nagyváradon kapnak versenytársat az észak-alföldi fürdők
Fogászat, fodrászat, egészség- és szépségmegőrző szolgáltatások, orosz, finn, valamint száraz szauna, infra- és jégkabin, török fürdő, aromaterápia, 12 belső, 6 külső medence is lesz a március végén avatandó, de csak májustól látogatható nagyváradi Nymphea Wellness és Termálközpontban.
Megnyílt a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum
Az eredetileg tervezettnél korábban, március 15-én megnyitott a több mint 550 milló forintból felújított baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum.
Azonnali örömök - megoldás utazási irodáknak
Az emberek manapság személyre szabott, élményekkel teli utazásra és azonnali örömre vágynak, amit akár egy hirtelen ötlettől vezérelve is lefoglalnak mobileszközükön keresztül. Ehhez a trendhez kell igazodnia az utazásszervezőknek, ha nem akarnak eltűnni a süllyesztőben - véli Peter Kerkar, a brit Cox & Kings utazásszervező vezérigazgatója.
Bouchon és Bocuse - végigettük Lyont
Sok szempontból olyan, mint Párizs kicsiben, csak sokkal olcsóbb és van saját étteremtípusa – ha valaki Dél-Franciaországban jár és szeret enni, ki ne hagyja Lyont.
Ciprus kilábalt a válságból, a turizmus is jól teljesít
Három évvel azután, hogy Ciprus a csőd szélére került, az ország lassan kilábal a válságból: a gazdaság teljesítménye stabil, a turizmus ragyogóan teljesít.
Nem fogja kitalálni, hol rendezik a világ legnépszerűbb zenei fesztiválját
3500 kilométer hosszú tengerpart, az Atlasz-hegység hófedte csúcsai, történelmi városok, élő hagyományok, kiváló ízek és a világ legnépszerűbb zenei fesztiválja – ezt kínálja a turistáknak a Marokkói Királyság.
Újra lehet légi járat Szentpétervár és Budapest között
Az orosz beutazó forgalom növekedése iránti várakozásokat jól mutatja, hogy az egyik legjelentősebb magyarországi orosz beutaztató új irodát nyitott Szentpétervárott. A szentpétervári magyar főkonzulátuson a Magyar Turizmus Zrt. és az 1000 Út Utazási Iroda közös rendezvényén kiemelték: a város és vonzáskörzete nagy piaci potenciált jelent, a keresletet tovább élénkítheti a közvetlen Szentpétervár-Budapest járat újraindítása.
Megtudtuk, kik a kormány - idegenforgalmi - partnerei
Országot márkázni gyűlt össze az apparátus és a szakma Budapesten, az Akvárium Klubban kedden, ahol a hetek óta mindenkit foglalkoztató turizmusirányítás átszervezéséről kézzelfoghatót továbbra sem tudott meg senki az ezúttal megnyitóját megtartó Rogán Antaltól, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterétől.
Több mint 12 ezer érdeklődő az Idegenvezetők Világnapján Budapesten
Minden rekordot megdöntött az Idegenvezetői Világnap Budapesten: több mint 12 ezren vettek részt a négynapos programsorozaton.
Bemutatkozott a magyar piacon a Gruber Reisen
Lajosmizsei disznóvágásra vitte partnereit a Magyarországon most induló Gruber Reisen csapata, ahol Csákány Csaba, az utazásszervező hazai képviselője bemutatta az utazási irodát és az első magyar nyelvű katalógust.
Rekordszámú vendéggel Hajdúszoboszló aratta a babérokat 2015-ben
Remek turisztikai évet zárt Hajdúszoboszló 2015-ben. Az alföldi fürdőváros önkormányzati statisztikái - amelyek a kereskedelmi szálláshely adatai mellett már az egyéb szálláshelyek eredményeit is tartalmazzák - több rekorderedményt is mutatnak.
300 ezer euró jut idén a V4 országok turizmusának támogatására
A turizmust is befolyásoló migránskérdés és a terrorfenyegetettség kihívásai felértékelik a régiós összefogásokat, melyek különösen sikeres példája a Visegrádi Együttműködés országainak 2004 óta tartó turisztikai együttműködése – hangsúlyozta Lepsényi István államtitkár azon a sajtótájékoztatón, melyet a V4 országok turisztikai együttműködésének eredményeiről, terveiről tartottak Prágában, a tagországok magas szintű turisztikai kormányzati vezetőinek és marketingszervezeteinek éves csúcstalálkozóján. A V4-ek közös turisztikai akciótervében idén különös hangsúllyal szerepel régiónk mint biztonságos úti cél népszerűsítése.
Hamarosan új világöröksége lehet Magyarországnak a Duna mentén
Többször is beszámoltunk már arról, hogy folyamatban van a Római Birodalom magyarországi Duna-szakaszának UNESCO világörökségi címre történő jelölése. A cím elnyerésére már 2018-ban sor kerülhet, amely így a világ egyik legnagyobb kiterjedésű világörökségi helyszíne lehet.