Friss
Drótkötélpálya, csónakázótó és kilátó is lesz a farkasok falujában
A turizmus fejlesztésére több mint félmilliárd forintos beruházást kívánnak megvalósítani Farkaslyukban, a tervek már elkészültek – tájékoztatta lapunkat Gábor Dezső polgármester. A helyiek ebben látnak kitörési pontot a Bükk erdeivel körülölelt kis borsodi faluban.
Fiatal borászok is bemutatkoznak a balatonfüredi borheteken
Szombattól három héten át várja a látogatókat a balatonfüredi borhetek programsorozata, amelyben újdonságként idén fiatal borászok borbemutatói is szerepelnek – tájékoztatta kedden az MTI-t a kiállító borászok képviselője.
Huszonnégy órás metrósztrájk kezdődik Londonban
A metrósztrájk szerda este kezdődik Londonban, idén nyáron már a második.
Codeshare megállapodás az Emirates és a Bangkok Airways közt
Az Emirates bejelentette hogy codeshare egyezményt írt alá a thaiföldi székhelyű, regionális útvonalakon közlekedő Bangkok Airways-zel. Ennek köszönhetően a két légitársaság utasai számára új célállomások nyílnak Európából, valamint az ausztrálázsiai és délkelet-ázsiai régiókból.
Éjszakai túrák a pompeji ásatásokon
Hét év restaurálás után újabb épületet nyitottak meg a látogatók előtt a pompeji ásatások területén: az úgynevezett nagy tornacsarnokban ritkán látott pompeji freskókat is kiállítottak.
Két év alatt húsz vasútállomás és megállóhely újulhat meg
2015-2017 között több mint 4,3 milliárd forintból mintegy húsz vasútállomás, illetve megállóhely - köztük Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány - újulhat meg.
Krakkóban és Pozsonyban több sört kapunk a pénzünkért, mint Budapesten
Krakkóban, Kijevben és Pozsonyban a legolcsóbb, Genfben, Hongkongban és Tel-Avivban a legdrágább a sör a GoEuro honlap 2015-ös sörárindexe szerint.
Költöznek a pozsonyi repülőtér ürgéi
Befogják és cseh, valamint lengyel állatkertekbe szállítják állatvédők a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren élő ürgeállomány egy részét.
Londonban már most karácsonyi vásár nyílt
Minden eddiginél korábban, már kedden megnyílt a karácsonyi vásár a londoni Selfridges áruházban, ahol a hagyományoknak megfelelően már nyáron elkezdhetik intézni az ünnepi bevásárlást a vevők.
5,5 milliárd forint állami támogatásból újul meg a Budai Vigadó
Mintegy 5,5 milliárd forint állami támogatásból újítják fel a Budai Vigadót; a két és fél éven át tartó beruházás során szigetelik az épület alapozását, helyreállítják az eredeti belső terek többségét, és egy új tető alatt próbatermeket alakítanak ki.
3,9%-kal nőttek a budapesti szállodák szobaárai a második negyedévben
A legnagyobbat Zürichben és Kijevben nőttek, Moszkvában és Minszkben pedig hatalmasat zuhantak az átlagos szállodai szobaárak.
A LOT-nál már Bitcoinnal is vehetünk repülőjegyet
A LOT az első légitársaságok között van a világon, amelyik bevezette a digitális fizetőeszközzel, a Bitcoinnal való fizetést.
Felsőoktatási ajánló: pótfelvételi a ZSKF-en!
Ha szeretnél a főváros egyik legnépszerőbb iskolájába járni, akkor kapd össze magad: már csak egy szűk hétig jelentkezhetsz üzleti-közgazdász, kommunikációs, társadalomtudományi, informatikai és bölcsészettudományi szakokra a ZSKF-en.
Egyre népszerűbbek az elhunytakat elszállásoló hotelek Japánban
Japánban a növekvő halálozási ráta és a krematóriumok alacsony száma azt eredményezte, hogy az országban felvirágzott a temetkezési ipar, beleértve azokat a szálláshelyeket is, amelyek az elhunytak részére állnak fenn.
Kevesebb orosz turista érkezik Sármellékre
Mind 2014-hez, mind 2013-hoz képest kevesebb orosz turista száll le a sármelléki repülőtéren, ami a hévízi vendégéjszakák számában is megmutatkozik.
Csütörtökön adják át az új Szuezi-csatornát
Az első átadásra 1869 novemberében került sor. A csatorna építése és az azt kísérő nagyszabású ünnepségek a végletekig kimerítették az egyiptomi kincstárat. Az adósságok miatt a Szuez-részvények Angliához kerültek. Most újra megnyitóra készülnek, de már sokkal szerényebb körülmények között a múlt hibáiból okulva.
Ausztráliai és új-zélandi utazásról álmodoznak a magyarok
Az év végére a magyarok összesen 27 százaléka mondhatja majd el magáról, hogy külföldön nyaralt, több mint egy tizedük pedig repülővel fog utazni, amely utazásra a többség személyenként megközelítőleg 120 ezer forintot szán – derült ki az Emirates Airline megbízásából készített reprezentatív kutatásból, amely a magyarok nyaralási szokásait vizsgálta.
Hidrogénnel hajtott komppal az Angyalok városában
A tenger felől kezdi megtisztulását San Francisco tömegközlekedése.
Sípálya és táncoló szökőkút: Dubaj ismét világrekorder turisztikai attrakciót épít
A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Dubajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében - írja a Gulf News internetes kiadása.
Kollégium és szálloda egyben: tíz éves a debreceni Campus Hotel
Kilencezer egyetemi hallgató és 25 ezer szállóvendég – tíz évvel ezelőtt, 2005 augusztusában nyitotta meg kapuit Debrecenben a Campus Hotel.
Közel egymilliárd forintból újul meg a 112 éves szegedi zsinagóga
Megkezdődött a szegedi Új zsinagóga felújítása, a kormány a közelmúltban 950 millió forint támogatást ítélt meg a munkálatokra - mondta el a Szegedi Hitközség elnöke az MTI-nek.
Tíz önkormányzat 1,76 milliárd forintot nyert kerékpárút-fejlesztésre
Több mint 1,76 milliárd forint értékben nyert támogatást kerékpárút-fejlesztésre tíz önkormányzat, a kivitelezéseknek október végéig be kell fejeződni - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t hétfőn, miután az erről szóló kormányhatározat megjelent a Magyar Közlönyben.
Egyre többen vásárolnak szálláshelynek belvárosi lakásokat
Az internetes szálláshely-szolgáltatás terjedése felpörgette a lakáspiacot Budapest belvárosában, a forgalom egy év alatt 40 százalékkal, míg az árak ötödével emelkedtek az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat adatai szerint.
Túllőttek a célon a vadászok: már a Delta Air Lines sem szállít vadásztrófeákat
Jelentős korlátozásokat jelentett be hétfőn a vadásztrófeák szállításában a Delta Air Lines, az egyetlen amerikai légitársaság, amelynek járatai Afrikába is repülnek.
A spanyol gasztro-dizájnról az Iparművészeti Múzeumban
A jellegzetes spanyol gasztronómiához kapcsolódó designműtárgyakat sorakoztatja fel az Iparművészeti Múzeumban csütörtökön nyíló kiállítás - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Kétszáz évvel a kipusztulás után újra meghonosították a hódokat Romániában
Az Arad megyei Maros Ártér Natúrpark biológusainak sikerült újra meghonosítaniuk a hódokat a Maros medrében csaknem kétszáz évvel az állatfaj romániai kipusztulása után – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
A spanyol gasztronómia és design találkozása az Iparművészeti Múzeumban
A jellegzetes spanyol gasztronómiához kapcsolódó designműtárgyakat sorakoztatja fel az Iparművészeti Múzeumban csütörtökön nyíló kiállítás - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Megelevenedik a viktoriánus kertművészet a megújuló keszthelyi kastélyban
Végéhez közeledik a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum felújítása, szeptemberre elkészül a rekonstrukció jelentős része - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
Panoráma kerékpárút a Balaton-felvidéken
Új kerékpárúton bringázhatunk a Balaton-felvidéken, amely 33 km hossszú és közvetlenül csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz is. Pár tipp, hogy mire figyeljünk a szép panoráma mellett.
Légli Ottó a balatoni borok mestere 2015-ben
A neves eseményre utoljára 2008-ban került sor. Idén Légli Ottó 2013-as rajnai rizlingje bizonyult a legjobbnak, elnyerve ezzel a Balatoni Borok Mestere rangos elismerést.
Bejött a sok fejlesztés a Művészetek Völgyében
A 25. jubileumi Művészetek Völgyére mintegy 200 ezer ember látogatott el, a megújult fesztivál több mint 1500 programnak adott otthont, amelyek között helyet kaptak jazz- komoly- elektronikus- és könnyűzenei koncertek, színházi és irodalmi előadások, kerekasztal beszélgetések, közösségi programok, interaktív játékok, illetve a helyi hagyományok és értékek bemutatása. Az ország legnagyobb tradíciókkal rendelkező fesztiválja megtalálta új lehetőségeit és irányait és ezáltal jövőre még tágabbra tárhatja kapuit, hogy egyszerre biztosítson színvonalas kikapcsolódási lehetőséget fiataloknak és időseknek, családoknak és gyermekeknek Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
Simone Dulies Bécsbe költözött
Egy évig irányította a nevének franciás hangzása ellenére echte német származású, agilis, fiatal, dekoratív hölgy a hazai ötcsillagos szállodát, aki július végén hagyta ott a budapesti GM-pozíciót.
Művészek és helyi lakosok színeztek ki egy mexikói várost
Egy közösségi projekt hozott színt egy mexikói város lakosainak életébe, méghozzá szó szerint.
A negyedik helyen áll Budapest Európa legolcsóbb városainak listáján
A listát a TripAdvisor állította össze az amerikai turisták szempontjait figyelembe véve.
Szigorítja a kézipoggyász-szabályokat a British Airways
Az eddig meglehetősen nagylelkű kézipoggyász-szabályokat alkalmazó British Airways is szigorítja a szabályokat augusztus közepétől.
Új vezérigazgató a Corinthia Hotel Budapest élén
A Corinthia Hotels a máltai Jean Pierre Mifsudot nevezte ki a Corinthia Hotel Budapest új vezérigazgatójává.
A kétezer lakosú Iszkaszentgyörgy is Finnugor Kulturális Főváros lett
Először viselhetik magyar települések a Finnugor Kulturális Főváros címet 2016-ban. Iszkaszentgyörgy és Veszprém is olyan színvonalas pályázatot nyújtott be a programra, hogy a zsűri egyhangú döntéssel a cím történetében szintén először, megosztva hirdetett nyertest. 2016-ban így mindkét magyar település viselheti majd a Finnugor Kulturális Főváros címet. A megosztás pontos részleteit az alapító Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) a közeljövőben dolgozza ki. „A kezdeményezés idén földrajzilag az oroszországi finnugor népekre, valamint Magyarországra és a kárpát-medencei magyarságra koncentrált” – emelte ki Sampsa Holopainen, a leköszönő MAFUN elnöke.
Nő a halálos áldozatok száma az árvízzel sújtott Mianmarban
Eddig legalább 46 halálos áldozata és több mint 200.000 sérültje van a monszunesőzés miatt kialakult árhullámoknak és földcsuszamlásoknak a délkelet-ázsiai országban.
Mire jó manapság egy rántott csirke?
Úgy tűnik a vendéglátás már rég nem az ételekről szól. Sorra jelennek meg a kiegészítő élményelemek, melyek már önálló attrakcióként is megállják helyüket. A KFC sajátos ötlelete alalpján most a rántottcsirkés vödörrel papírfotót is készíthetünk.
15%-kal több turista ment Romániába az év első felében
Az első fél évben mintegy 15 százalékkal nőtt a turisták száma Romániában a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Ízek, élmények és magyar borok várják a látogatókat Rádpusztán
Látványos turisztikai és idegenforgalmi központ megvalósult elemeit mutatták be július 31-én a Balatonlelle-Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum kiemelt, dél-balatoni turisztikai központban, rövidebb nevén a Gasztro élménybirtokon.
Elmarad a kéthetes fenyvesi rendezvénysorozat
Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton az MTI-vel.
Nagyon népszerű az új, magyar pályázati weboldal
Kimagasló látogatottsággal, alig egy hét alatt 105 ezer oldalletöltéssel startolt a Magyar Fejlesztési Központ által létrehozott új, magyar nyelvű pályázati honlap, a www.palyazatokmagyarul.eu. A közvetlen uniós források lehívásának megkönnyítését célzó, a tagországokban egyedülálló, felhasználóbarát internetes felületet legnagyobb számban a vállalkozásfejlesztés iránt érdeklődők keresték fel.
Nem akar több bikaviadalt a spanyolországi üdülőváros
Egy jelképes döntéssel Mallorca fővárosának önkormányzata kinyilvánította, hogy állatvédelmi okokból ellenzi a bikaviadalokat - számolt be a döntésről a spanyol sajtó pénteken.
Száz ló versenyez szeptemberben Mezőhegyesen
Nyolc hazai világ-, két Európa-bajnokság és nyolc Lovas Világkupa megrendezése után idén szeptember 24-27. között Mezőhegyes ad otthont az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának.
Mobilalkalmazáson keresztül is hívhatjuk a balatoni vízimentőket
Prevenciós roadshow-t indított a Balatonnál a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), az akció húsz állomásán a legfontosabb vízbiztonsági szabályokra hívják fel a figyelmet, tekintettel a szezon eddigi tapasztalataira, és arra, hogy ezen a nyáron már öten fulladtak bele a tóba - mondta a szervezet elnöke pénteken Tihanyban.
Háromszoros nyereségnek örülhet az International Airlines Group
Megháromszorozta adózott nyereségét az első fél évben 2014 első hat hónapjához viszonyítva a British Airways, az Iberia és a diszkont Vueling légitársaság anyavállalata, az International Airlines Group (IAG) - közölte a cég honlapján pénteken nyilvánosságra hozott üzleti jelentésében.
Háromezer kárpátaljai gyerek a Balatonon
Háromezer kárpátaljai magyar gyerek táborozhat idén a Balatonon az Erzsébet-program pályázatának köszönhetően - közölte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken.