A szakácshiány tett be Szeged egyik első éttermének

A pandémiát túlélte, de idén már nem találtak képzett szakácsot az általuk kínált bérért. 

Ha elindulok, előbb találok aranyat a fűben, mint jó szakácsot Magyarországon. Ennyire nincs utánpótlás – mondta az Indexnek Holló János, a több mint 60 éve működő szegedi Gulyás csárda üzemeltetője a bezárás körülményeiről. A Gulyás csárda pedig a pandémiával járó kényszerszünetet, valamint a piros betűs ünnepeket leszámítva nem volt zárva.

Holló János állítja, 22 éve, amióta ő vitte az üzletet, tíz-tizenegy munkavállalóját, akik az étteremben dolgoztak, a koronavírus alatt is kifizette, és megtartotta bejelentett státuszban. Hiába kapja az étterembezárás hírére a rosszmájú kommenteket, nem igaz, hogy nem fizette meg a munkaerőt. 

„Hiába adtunk, kínáltunk nyolcórás, bejelentett státuszért, normális munkakörülmények mellett ekkora bért, és becsültük a munkatársakat, nincs munkaerő. Nettó 450 ezer forintért egy szakács sem akart velem szóba állni" – mondta Holló János, aki 22 éven át bérelte a Mars téri éttermet a szegedi önkormányzat cégétől, az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-től. 

 

A szakmát ettől függetlenül csináljuk tovább, van még három panziónk, így nincs veszélyben a család megélhetése – tette hozzá Holló János.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.