Távozik a BOTANIQ Turai Kastély éttermének séfje

A hely egyedi koncepciójára épülő első menüsort megtervező Mészáros Ádám séf és az étterem útjai közös döntés nyomán elválnak, ugyanakkor a teljes csapat újult erővel folytatja a megkezdett munkát, amely eredményeképpen ősztől új menüsorral jelentkezik majd az étterem.

A Clarisse céljai továbbra is változatlanok - írja közleményében a BDPST.

A nyári esküvői szezonban a hétvégi rendezvények következtében módosul a nyitvatartás is, a fine dining étterem heti egy alkalommal, csütörtök esténként várja a vendégeit a kastély történetét, a park csodálatos növényvilágát bemutató, a turai tradíciók által inspirált gasztronómiai utazásra.

„Köszönettel tartozunk Ádámnak az elvégzett profi munkájáért, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeresen debütálhatott a Clarisse hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló éttermi koncepciója, amelyet a BOTANIQ Turai Kastély és szakmai vezetése álmodott meg. A Clarisse a jövőben is várja vendégeit a megszokott csapattal és exkluzív koncepciójával. A nagy esküvői érdeklődés miatt, sajnos a nyári időszakban csak csütörtökönként, de már készülünk az őszre és új menüsorral várjuk az érdeklődőket” – mondta Csizmadia Örs, a BOTANIQ Turai Kastély szállodaigazgatója.

Nagyon izgalmas és intenzív időszak van a hátunk mögött, szeretném megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, hogy a kastély vezetésével közösen lerakhattuk a Clarisse koncepciójához illeszkedő gasztronómiai kínálat alapjait és a debütáló menüsort. Igazán inspiráló volt ebben a környezetben dolgoznom. Az építkezés első szakasza ezzel sikeresen lezárult, és biztos vagyok benne, hogy a Clarisse koncepciója a jövőben további sikerekre predesztinálja az éttermet” – nyilatkozta Mészáros Ádám.

 
 

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.