hirdetés

Vezérváltás a Wolt Magyarország élén

Hartyányi Orsi 2023. augusztusától a Wolt Magyarország ügyvezetőjeként tevékenykedik, adja hírül a storeinsider.hu szakmai portál.

hirdetés

Hartyányi Orsi a Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget. Karrierjét a Process Solutions könyvvizsgáló cégnél kezdte, majd az Egyesült Királyságba költözött, ahol a turizmus és vendéglátásban helyezkedett el. A külföldön eltöltött hét év alatt a ranglétrákat végigjárva a Casual Dining Group central-londoni területi vezetőjévé lépett elő. Innen 2016-ban tért haza, és a Zsidai Csoportnál kezdett el dolgozni. Kezdetben a budai Jamie Oliver étterem megnyitásán dolgozott üzemeltetési igazgatóként, majd az üzletfejlesztést is átvéve, a nemzetközi terjeszkedésért (Bécs, Marbella) és a budapesti éttermek operációjáért felelt.

Hartyányi Orsi
Hartyányi Orsi
 

A Wolt Magyarországhoz 2021-ben csatlakozott éttermi értékesítési és fejlesztési vezetőként, majd 2023. februárjától a retail üzletágat is átvette, így csapatával már több mint 4 ezer partnerért és a további bővítésért felelt. 

“Orsi az elmúlt két évben bizonyította, hogy tapasztalata, rátermettsége és elképzelései tökéletesen illeszkednek a Wolt céljaihoz. A Woltnál a folyamatos innovációban hiszünk - ha csak az elmúlt néhány hónapot nézzük, elindítottuk a Wolt+ előfizetéses rendszerünket, a Wolt Market hálózatunk folyamatosan növekedik országszerte, és a Wolt Drive üzletágunk is jelentős eredményeket ér el. A továbbiakban immár Orsi vezetésével dolgozunk azon, hogy 30 percen belül mindent eljuttathassunk vásárlóinkhoz ”, mondta Tajta Ákos, a Wolt regionális ügyvezetője.

(forrás: Store Insider)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk