Könyvtárhotel az új trend

A posztmodern gondolkodás ma már nem kíméli a turizmust sem, hiszen egyre gyakrabban találjuk olyan világban magunkat, ahol nem léteznek szabályok, gyakorlatilag bármi lehetséges és elképzelhető.

Gondoljunk csak a börtön-, a tengeralattjáró, a jéghotel és a robotok által működtetett extrém szállodákra, de ma már ehetünk a levegőben, a víz alatt vagy éppen kórházban is, ha úgy támad kedvünk. Ezek után már nem is olyan hihetetlen a Book and Bed hotel, mely Tokió első 'könyvtárszállodája'.

Különlegessége, hogy nem különálló szobákból áll, hanem egy nagy teret, azaz magát a könyvtárat osztották fel könyvespolcokkal, kis olvasó-pihenő zugokra. Itt nem zár be a könyvtár vagy a könyvesbolt, akár álomba is ringathatjuk magunkat az egyik polcon, ahol a több mint 3000 japán és angol nyelvű könyv mellett kis alvókuckókat is kialakítottak.

A hotel Tokió Ikebukuro városrészében található, ahol a turisták pár órára, de akár egész éjszakára is kivehetik a ’szobát’ vagyis a könyvespolcokon található ágyat. A ’kapszulaszobák’ árai 3.800 japán jentől kezdődnek, de óránként 500 jenért napközben is pihenhetünk miközben kedvenc könyveinket olvasgatjuk. A vendégek itt egy óriási közös nappaliban beszélgethetnek egymással és akár ki is kapcsolódhatnak.

A 60 kocka szobával rendelkező Book and Bed hotel igazgatója, Kei Asai kifejtette, hogy a szállodával valamivel többet akartak nyújtani a vendégeknek, mint az un. kapszula hotelek. „Azért találtam ki ezt a koncepciót, hogy legyen egy olyan szálloda, ahol úgy aludhat el a vendég, hogy közben valamilyen szórakoztató tevékenységet végez."

Ma még talán egy-egy ilyen turisztikai termék megjelenése csodaszámba megy, de azért itthon sem árt felkészülnünk arra, hogy a játék és a szórakozás fokozottabb megjelenése a termékekben, szolgáltatásokban, a nagy közösségi terek, a kapcsolatteremtés fontossága határozzák meg a turizmus trendjeit.

Forrás: Vendég & Hotel Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.