A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév miatt

A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

Az idén a reptérüzemeltető 9,2 millió utassal számolt, azonban a nemzeti légitársaság felszámolása miatt a Malév 1,5 millió tranzitutasa már "elveszett" a BA számára. Bár több légitársaság is jelezte, hogy új járatokat indít, vagy bővíti kapacitását, a Malév által hagyott űrt nem pótolják teljesen, így a BA kénytelen módosítani idei előrejelzésein.
Bár még sok a bizonytalanság, de a 10 olyan úti cél is van, amelyre csak a Malév szállított utasokat, és amelyekre eddig más légitársaság nem jelentkezett. Ezek közé sorolta Hardy Mihály a belgrádi, szkopjei, szarajevói és a bejrúti repülőteret.
Más vonalakra azonban már több légitársaság is bejelentkezett, ezek azonban április közepétől, végétől indítják járataikat, így a BA számára a február-március-áprilisi időszak mindenképpen gyenge lesz.
Az eddigi bejelentett légitársasági döntések alapján heti több új járatot indít Budapestről egyebek mellett a Lufthansa, az Air
Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings és a Wizz
Air. Ezek a társaságok a Malév point-to-point (nem átszálló) utasainak 70-75 százalékát jelenthetik, de Hardy Mihály túlzónak nevezte a diszkont cégek által jelzett 2,5 milliót meghaladó utasszámot.
A BA azt már korábban bejelentette, hogy 20-25 százalékos, mintegy 250 fős létszámleépítésbe kezd, és számos takarékossági
és költségcsökkentő lépésről is döntött, felfüggeszti például az idénre tervezett több mint 60 millió euró összértékű beruházást és fejlesztést.
A repülőtér számára a Malév-utasok elvesztésén felül további
pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek,
parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése. Hardy Mihály elmondta, hogy a Malév három irodaházat bérelt volna a reptéren, közülük kettő felújítását el sem kezdték, a harmadik, félig felújított iroda munkálatait pedig az új bérlő megtalálásáig felfüggesztették.
A Malév kisesése miatt néhány átalakítási munkát is el kell végeznie az üzemeltetőnek. Példaként említette, hogy a Ryanair a kettes terminálra érkezik, de az ottani gyakorlattól eltérően gyalogos beszállást szeretne, amelyet kéthetes tesztüzem előz meg.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.