Fecskék indultak telelni Ferihegyről

Birtokba vették a nyárra a fecskék a budapesti repülőtéren zajló építkezések munkagödreit. A Budapest Airport ennek megfelelően átütemezte az építkezésekhez kapcsolódó földmunkákat, hogy az időközben az árkokba befészkelő partifecskék zavartalanul felnevelhessék fiókáikat, majd mikor a kicsik megerősödtek, a többi madárral együtt indulhassanak útnak Afrika felé.

Az eredetileg távhővezetéknek ásott árok és egy kábelcsere munkagödre egy időre fecskelakká változott a repülőtéren. A beruházó Budapest Airport úgy döntött, hogy a kis bérlők nyugalma érdekében úgy ütemezi az építkezésekhez kapcsolódó munkálatokat, hogy egyúttal biztosítja a fecskefiókák számára a nagy utazás - a téli költözés - előtti megerősödést. A BUD Cargo City építkezése mellett található munkaárokba még tavasszal, mindössze néhány nap leforgása alatt teremtettek ideiglenes otthont maguknak a partifecskék, és egészen nyár végéig nevelték ott kicsinyeiket.

A partifecske egyébként hazánk legkisebb fecskefaja, amely a többi fecskétől eltérően nem a házak eresze alá vagy gerendákra rakott sárfészkekben, hanem folyómenti partfalakba, löszfalakba, homokbányák és munkagödrök falába fúrt lyukakban fészkel. A fiókák átlagosan 22 nap alatt hagyják el a fészket, de szüleik még a kirepülés után is etetik őket egy ideig, és rendületlenül hordják nekik a legyeket, szúnyogokat és levéltetűket. Vonulás előtt nagyobb csapatokba verődnek, és szeptember közepén indulnak útnak Afrika felé.

A szakemberek sokáig nem tudták, hogy pontosan hol telelnek a partifecskéink, mivel gyűrűzött példányokat ritkán sikerült befogni. Csupán néhány évvel ezelőtt vált lehetővé, egy új módszerrel, a fény-adatokat rögzítő geolokátorok segítségével megismerjék az útvonalukat. A parányi „hátizsákkal” felszerelt magyarországi fecskék adataiból kiderült, hogy a jelölt példányok a Szaharán túl, a Csád-tótól délre eső területeken töltötték a telet. Vonulási útvonaluk és telelőhelyük megismerésének természetvédelmi szempontból kiemelt jelentősége van, mivel a fecskék drámai módon fogyatkoznak egész Európában, és védelmükhöz hozzájárulhat, ha a kutatók megismerik ennek okait. A klímaváltozás, a rovarölő szereket használó intenzív mezőgazdaság, és az előhelyek eltűnése mind hozzájárul a fecskék drasztikus fogyatkozásához.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egyébként nemcsak partifecskék, hanem molnárfecskék is élnek. Körülbelül negyven fészek található a tavasszal felújított és áthelyezett utashidak alatt, és egy kicsit távolabb, a repülőtér tűzivíztározója melletti épületre is helyeztek ki számukra műfészkeket, bízva abban, hogy jövőre már ezeket is birtokba veszik. A most útnak indult partifecskéknek pedig jó utat kíván a Budapest Airport csapata, elismerve a repülésben tanúsított fantasztikus teljesítményüket: az aprócska, kb. 13 grammos madarak 4000 km-t tesznek meg a Szaharán túli telelőhelyükig.

Forrás: Turizmus Online


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.