Már tíz éve repül a Wizz Air Debrecenből

A Wizz Air és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közösen ünnepelte tíz éve tartó, sikeres együttműködését. Az eseményen részt vett Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, Papp László, Debrecen polgármestere és Magyar Levente külügyminiszter-helyettes is - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Egy évtizeddel ezelőtt, 2012-ben szállt fel London-Luton irányába a Wizz Air első járata a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről. Ezzel a járattal indult a légitársaság és a város légikikötőjének együttműködése. A reptér az elmúlt tíz évben közel 2,5 millió kelet-magyarországi régióból induló vagy ide érkező utas számára tette lehetővé a légi közlekedést – ebből több mint 2,1 millió a Wizz Air járatát választotta.

„Debrecen az elmúlt évtizedben kiemelkedő fejlődésen ment keresztül, és büszkék vagyunk, hogy ez a fellendülés és gazdasági élénkülés részben a Wizz Air-nek is köszönhető. Célunk, hogy a továbbiakban is részesei legyünk Debrecen és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér sikereinek” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.

„A Wizz Airrel való partnerségünk meghozta a sikereket a légiközlekedésben, hisz megnyitotta Debrecent a világ számos égtája felé, európai és keleti úti célokkal kötötte össze a várost. A Wizz Air az elmúlt 10 évben több mint 1 millió utast szállított Debrecenbe, így elmondható, hogy a légitársaság nagymértékben járult hozzá a város turisztikai fejlődéséhez” – mondta Papp László, Debrecen polgármestere.

 

Váradi József a beszédében a Wizz Air jövőbeni terveire is kitért: „A Wizz Air üzleti modellje a kihívásokkal teli gazdasági környezetben is stabil és fejlődőképes tud maradni. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg légitársaságunknak van a világon a legnagyobb repülőgéprendelési állománya, amely hatalmas versenyelőnyt jelent, hiszen ennek köszönhetően folyamatosan a legmodernebb technológia és a piacon innovatívnak számító megoldások állnak rendelkezésünkre” – árulta el a vezérigazgató – „Gyakorlatilag társaságunk ma a legversenyképesebb légitársaság az iparágban.”

A Debreceni Nemzetközi Repülőtéren működő Wizz Air bázis jelenleg egy géppel üzemel, amely a nyári szezonban 9, a téli szezonban 5 járatot jelent. Az együttműködésnek köszönhetően a régióból elérhetővé vált többek közt Brüsszel, Burgasz, Eindhoven, Korfu, Lárnaka, London-Luton, Palma de Mallorca, Párizs és Tel-Aviv, is. Az elmúlt tíz év során 1 102 992 induló és 1 069 644 érkező utas fordult meg a nemzetközi repülőtéren a Wizz Air-nek köszönhetően.

 


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.