Dübörög a riói karnevál

A világjárvány okozta leállást követően ismét teljes pompájában zajlik a világhírű Rio de Janeiró-i karnevál. A február 22-ig tartó rendezvényekre mintegy 46 millió látogatót várnak

Rio de Janeiro mellett Salvador és Recife városokban is tartanak szabadtéri partikat, valamint újabban Sao Paolo is nagy attrakciónak számít. Újra előkerülnek a csillogó-villogó jelmezek, hajnalig szól a szamba, és harsányan mulatozó emberek tömege hömpölyög az utcákon, adja hírül az euronews.com portál.

 

Csak Rióban több mint 600 utcai felvonulást engedélyeztek, a legnagyobb fieszták milliókat vonzanak. Az egyik legnépszerűbb rendezvényen Beatles-dalokat játszanak majd karneváli ritmusban. A leginkább várt látványosság a riói szambaiskolák felvonulása.

Jorge Perlingeiro, a riói szambaiskolák egyesületének elnöke elmondta: ami szép, az sok pénzbe került, ez a magyarázata annak, hogy rengeteget költenek a kosztümökre és a parádékon felvonultatott hatalmas színes ballonfigurákra. Hozzátette, hogy idén rekordokat fognak dönteni a riói Sambódromo karneválstadionban, ahol a karnevál ideje alatt minden nap 18 ezer felvonulót csodálhat meg mintegy 100 ezer látogató és szervező.

A riói idegenforgalmi ügynökség becslései szerint nagyjából egymillió dollár bevételre számítanak a bárokban, éttermekben és szállodákban. A brazil szállodaszövetség adatai szerint a riói hotelek 85 százalékos telítettségűek pillanatnyilag, de az utolsó pillanatban érkező foglalásoknak köszönhetően ez akár a teljes kihasználtságot is megközelítheti majd.

Forrás: Euronews


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.