Járvány előtti szinten az osztrákok utazási kedve

Tízből kilenc osztrák idén több utazást is tervez, de jobban odafigyelnek az árakra – derül ki a Reufa utazási iroda szokásos év elejei utazási barométer felméréséből - írja a GD Consulting.

Az 1500-as mintán végzett reprezentatív kutatás szerint töretlen az osztrákok utazási kedve, ám a magas infláció miatti drágulás némileg változtat az idei utazási terveken. Az utazásokra és a nyaralásra szánt büdzsére idén fejenként átlagosan 1700 eurót szánnak Ausztriában, amely 150 euróval több, mint a tavalyi hasonló kutatásnál mért érték. Ennek jórészt a drágulás az oka, értelmezte az adatokat Helga Freund, a Ruefa ügyvető igazgatója, aki szerint utazási irodáiknál átlagban 8 százalékkal drágulnak az utazási csomagok. Időben történő előfoglalással azonban akár 40 százalékos kedvezményt is el lehet érni – érvelt az irodák és a korai döntés mellett Helga Freund.

A felmérés szerint a válaszadók 61 százaléka „jelentős mértékben” érzi az árak változását, csak 24 százalékuk mondta azt, hogy „egyáltalán nem érzi” a drágulást, illetve az nincs kihatással idei utazási döntéseire. A spórolásnak különböző technikáival kísérleteznek idén az osztrákok: 16 százalékuk a főszezonon kívül tervezi a nyaralását, míg 14 százalékuk kedvezőbb árú szálláshely kiválasztásával gondolja csökkenteni kiadásait. A megkérdezettek további 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább helyben fogja majd vissza a költekezést, ám a szálláson nem spórol, míg 13 százalékra tehető azok aránya, akik inkább kevesebbszer utaznak, így csökkentve éves szinten az utazási kiadásokat. A válaszadók 12 százaléka választja az a spórolási taktikát, hogy eleve olyan desztinációt választ, amely jó ár-érték aránnyal bír a turisztikai szolgáltatások terén. A válaszadók 10 százaléka a last minute ajánlatokban reménykedik, a fennmaradó rész pedig vegyes technikákat alkalmaz.

Forrás: GD Consulting


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.