Légiposta: egy hőlégballonnal kezdődött minden

John Wise amerikai léghajós ballonjával a levegőbe emelkedett, hogy légi úton leveleket kézbesítsen.

1859. augusztus 17-én John Wise amerikai léghajós 123 levéllel a táskájában Jupiter nevű hőlégballonjával a levegőbe emelkedett Lafayette-ben, és a 25 mérföldre lévő Crawfordsville-be indult. Ekkor kezdődött meg a légiposta története. Az Indiana állambeli városkában húszezer ember sereglett össze, a repülési kísérlet óriási szenzációnak ígérkezett. A szelek nem kedveztek a léghajónak, Wise 25 mérföld megtétele után kénytelen volt landolni. A távolabbi címre szóló leveleket vonattal juttatták el rendeltetési helyükre. Érdekesség, hogy 1957-ben egy előkerült azok közül a légipostai küldemények közül, amelyeket Wise vitt magával.

A légipostát a 19. században főként hadicélokra használták. Amikor 1870-ben a poroszok gyűrűbe zárták a francia fővárost, a leleményes párizsiak léggömbökkel és postagalambokkal tartották a kapcsolatot a külvilággal. 1918-ban még tartott az első világháború, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia a rossz vasúti összeköttetés miatt megindította az úgynevezett "repülő posta" járatot. A szolgálatot katonai gépekkel és pilótákkal hozták létre, mert a postának nem volt repülési tapasztalata.

Az első kísérleti repülést 1918. március 20-án teljesítették, tíz nappal később engedélyezték a polgári levelek szállítását. Április 1-jétől hivatalosan kiadott menetrend szerint indulhattak járatok, hajnalonként egy-egy katonai repülőgép szállt fel Bécsben és Kijevben a postazsákokkal. A posta nemcsak a gépek leszállási helyére szállított küldeményeket, hanem egyéb címekre is, de a kiegészítő szakaszokon hagyományos módon történt a szállítás.

A 150-200 kilométeres sebességgel repülő gépek a Bécs-Krakkó-Lemberg-Kijev, majd 1918. július 4-étől rövid ideig a Budapest-Bécs szakaszon jártak. Júliusban két gép is lezuhant, a tragédiában négy pilóta életét vesztette, ezért szüneteltették a szolgáltatást. A légipostával küldött levelekhez előbb az osztrákok adtak ki három értékből álló sorozatot, majd a Magyar Posta is kibocsátott Repülő Posta felülnyomással két korábbi, a budapesti Parlamentet ábrázoló bélyeget. Ezt a bélyegpárt nem árulták postahivatalokban, csak a posta tisztviselői ragasztották fel a megcímzett borítékokra vagy levelezőlapokra. A fel nem használt bélyegpár darabjait később a posta árusította, a bélyeggyűjtők számára igazi különlegességnek számít egy-egy korabeli példány.

Az első világháború után megalakult a Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaság (Maefort), amely a levélpostai küldemények kézbesítését is vállalta. Az első légipostajárat Albertfalváról indult Szegedre 1920. május 12-én. A gép fedélzetén újságokat is szállítottak, az Új Nemzedék című politikai napilap ezerhatszáz példányát. Később Szombathely is bekapcsolódott a légipostai küldemények szállításába. 1921-ben a győztes antant hatalmak a vesztes Magyarországnak megtiltották a repülést, de a tilalmat egy év múlva feloldották. Télen a biztonságos repülés jelentett nehézséget, és a csomagtovábbítás sem volt egyszerű.

A repülőgépekről ejtőernyővel dobták le a küldeményeket, az is gyakran előfordult, hogy a tolvajok megelőzték a postásokat, vagy az égből lehulló csomagok egy-egy békésen legelésző jószágra pottyantak. A gyűjtőket ma leginkább a speciális légipostabélyegek és -borítékok érdeklik. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségén belül külön légiposta-szakosztály tevékenykedik, évente tartanak közgyűlést. Igazi ritkaságnak számít például egy honvéd légipostán 1944-ben futott boríték, amelyet a Magyar Királyi Honvéd Légierők III. lövészszakasz parancsnokságának címeztek. De az interneten vagy a bolhapiacokon más érdekességek is fel-felbukkannak. Ilyen az az 1983-ban kiadott mauritániai bélyeg is, amely John Wise-t és hőlégballonját ábrázolja.

Forrás: MTVA Archívum/GyártásTrend


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.