Számít a magyar turistákra ez az olasz tartomány

Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is. Még a velencei vaporettókon is oltani fogunk - hangoztatta Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója a hétfői sajtótájékoztatóján az MTI-nek.

Luca Zaia elmondta, hogy a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban. Hozzátette: nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, s nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról" - hangoztatta Zaia.

"A magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek, az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül jöhetnek hozzánk, erre személyes garanciát vállalok" - jelentette ki Luca Zaia az MTI kérdésére. Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is "teljes biztonságban" nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és "mire megkezdődik a turistaszezon már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetünk majd"- közölte Luca Zaia.

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól a szabályok változhatnak. Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót, és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi "nagyhatalomnak" számít. Adatai szerint 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, és hatvannyolc százalékuk külföldi volt, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak. De a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is.

Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 hatására tavaly 32 millióra csökkent a látogatók száma, és a külföldiek közel hetven százaléka távol maradt. A regionális idegenforgalmi ágazatban az utóbbi egy év alatt mintegy negyvenezren veszítettékel a munkájukat. A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia, aki a jobboldali Liga párt politikusa, kifejtette, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű Jesolo, Bibione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató, s kivált igaz ez a 2026-os téli olimpia közeledtével. Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt.

Zaia elfogadhatatlannak nevezte a görögországi szigetek idegenforgalmi "taktikázását", vagyis hogy Covid-19-től mentes területként reklámozzák magukat. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett: egyik olasz tartomány sem élvez ilyen "oltási előnyt". Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a "minél előbbi" időpontban reménykedik. Roberto Speranza egészségügyi miniszter májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június 2-t jelölte meg.

Az új típusú koronavírus járványa tavalyi kezdetekor a gócponttá vált Veneto az elsők között szembesült a válsághelyzettel, és most az elsők között áll az oltásban is. A nyolcvan év felettiek oltása a napokban fejeződik be, a hetven évnél idősebbek fele már megkapta az első dózist, a hatvanasokat pedig júniusig oltani akarják. A kormányzó számításai szerint szeptember-októberre már a harmincéveseknél tarthatnak. Zaia elmondta, hogy a legnagyobb problémát a vakcina hiánya jelenti: a venetói egészségügy napi százezer oltást lenne képes beadni, ehhez képest a régió hetente 150 ezer adagot kap.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.