hirdetés
hirdetés

Törökországba május 17-ig ne induljon!

Mert az országban e hét csütörtöktől egészen május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett "teljes lezárás" lép életbe. Mivel a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart, jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök.

hirdetés

Erdogan elmondta, az új intézkedéscsomag április 29-én este 19 órától, megszakítás nélkül egészen május 17-én reggel 5 óráig lesz érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A megszakítás nélkül azért hangsúlyos, mert eddig a hétköznapokra és a hétvégékre eltérő rendelkezések vonatkoztak.

Antalya, tengerpart
Antalya, tengerpart
   

Az új rendelkezések a tartományok közti utazást is engedélyhez kötik, ez alól pedig még szállásfoglalás megléte sem jelent majd felmentést. Az éttermek és a kávézók - miként a ramadán április közepi kezdete óta - továbbra is zárva lesznek, és csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést.

Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett.
Erdogan leszögezte, az a céljuk, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. A török elnök ezzel kapcsolatban jelezte: erre azért van szükség, hogy "ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen".
    

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai