Yves Saint-Laurent Múzeum, ökoturisztikai projekt és 40 éves Centre Pompidou

Május 9-én tartotta sajtótájékoztatóját a Francia Turisztikai Hivatal az Atout France, a nagykövetség épületében. A tájékoztatón bemutatták az idei évi turisztikai újdonságait, a fontosabb eseményeket és évfordulókat. A tájékoztatón részt vett a nagykövet, Éric Fournier is. 

A tájékoztató számokkal kezdődött, melyekből megtudtuk, hogy 2016-ban közel 83,5 millió turista kereste fel Franciaországot, így továbbra is a világ első számú turisztikai desztinációja. A turizmus a GDP 7.4%-át tette ki 2016-ban. A Budapest Airport adatai alapján London után, a Párizs-Budapest vonalon regisztrálták a legnagyobb éves utasforgalmat 2016-ban is (551 579 utas).

A Budapest Airport franciaországi járatain rögzített utasok száma 2016-ban (611 796 utas) 11,8%-al növekedett a 2015-ös adatokhoz képest. 2016-ban hozzávetőlegesen 260 000 magyar turista kereste fel Franciaországot és a KSH adatai szerint 2016-ban Franciaország a 12. legkedveltebb úticél volt a magyar utazók körében.

Futurisztikus zenekomplexum és ökoturisztikai projekt a Disneylandtől

2017. április 22-én megnyílt a Seine Musicale zenei központ. Főleg koncerteket, egyéb zenei rendezvényeket, táncelőadásokat, pedagógiai eseményeket fognak itt tartani. A futurisztikus épületkomplexumban több hangstúdió és próbaterem is található, illetve egy 2660 m²-es terület a kulturális tevékenységet végző cégek és üzletek számára.

A Seine Musicale zenei központ célja, hogy minél szélesebb réteghez juttassák el a zene örömét. A koncertek mellett zenei oktatásnak is van helye és különböző kórusok is gyakorolhatnak. A megnyitó előestéjén Bob Dylan egyedülálló koncertjét élvezhette a közönség.

2017 októberében nyílik meg a Disneyland Paris új projektje, a Villages Nature. A Pierre & Vacances és a Disneyland közös ökoturisztikai projektje 2017 őszére készül el. A természetbarát, családi turisztikai komplexum Párizstól 32 km-re, Disneyland Paris-tól 6 km-re található. A tervezők fő ötlete, hogy ötvözzék a családi nyaralás szórakoztató elemeit és a környezetvédelmet. Egy átmenet a város és a természet között.

A hatalmas, 120 hektár területen épülő vakációs központ egy autómentes övezet, ahol egy lagúna körül találhatóak a zöldnövényzettel teletűzdelt szálláshelyek és szórakoztató helyszínek. Az egész komplexum fűtési rendszere geotermikus megoldással van biztosítva.

Ezeken a tematikus helyszíneken játékos módon és aktív programokon keresztül ismerhetik meg a gyerekek a növénytermesztés és a környezetvédelem alapjait. Évente több mint 1 millió látogatót várnak a vakációs központba.

A franciák a divat szerelmeseire is gondoltak, ezért Yves Saint-Laurent Múzeum nyílik Párizsban. A Pierre Bergé-Yves Saint-Laurent alapítványnak köszönhetően 2017 októberében nyílik meg Párizsban és a marokkói Marrákes-ben az Yves Saint-Laurent (1936-2008) munkássága előtt tisztelgő múzeum.

A teljes YSL-gyűjtemény 5 000 ruhadarabból és 15 000 kiegészítőből, rajzokból, képekből, egyéb dokumentumokból áll, így bőven van miből válogatni a hamarosan nyíló kiállításhoz. 

25 éves Disneyland és 40 éves Centre Pompidou

Idén több turisztikai látványosság, város és kulturális központ is ünnepli a születésnapját, ezért különböző programokkal várják az oda utazókat.

2017-ben Le Havre városa az 500. évfordulóját ünnepli, ezért 2017. május 27-től november 5-ig, öt hónapon keresztül kerül megrendezésre az "Un été au Havre 2017" (Egy nyár Le Havre-ban 2017) elnevezésű fesztivál, mely sok színes programot kínál a városban és a kikötőben: művészeti installációk, koncertek, kiállítások, utcai parádék, hajók versenye, színházi performanszok.

2017. március 26-án vette kezdetét a Disneyland Paris 25. születésnapja alkalmából rendezett programsorozat. Az évfordulónak köszönhetően egész évben számos újdonság várja a látogatókat, illetve ez alkalomból felújították a parkhoz tartozó szállodákat is.

Disneyland-et is uralja a Star Wars láz. Valódi 3D-s intergalaktikus utazást kínál az új Star Tours: The Adventures Continue túra. Ha ez nem lenne elég, akkor most bárki a Star Wars Hyperspace Mountain pilótájává válhat és a Star Wars Galaxis több helyszínén kalandozhat.

40. születésnapját ünnepli a Centre Pompidou, mely alkalomból 40 franciaországi városban lesznek különböző rendezvények: 75 helyszín, 50 kiállítás, 15 show és koncert várja az érdeklődőket. A Centre Pompidou a művészi szabadságot szimbolizálja és a világ egyik legfontosabb kulturális intézménye. A 40 év alatt 325 kiállításnak adott otthont és a világ egyik leggazdagabb kortárs művészeti gyűjteményével büszkélkedhet.

Franciaország egyik legjelentősebb művésze, Auguste Rodin (1840-1917), 1917. november 17-én hunyt el. Halálának 100. évfordulója alkalmából egész évben több esemény és kiállítás folyamán tisztelegnek a művész munkássága előtt. A legjelentősebb kiállításnak a Párizsi Grand Palais ad otthont, melyet a Rodin Múzeummal közösen szerveznek 2017. március 22-től július 31-ig.

Díjak és közlekedés

2016-ban több díjat és elismerést is kaptak a franciák. A World Travel Awards szerint 2016-ban Lyon lett a legjobb európai city break desztináció.

Franciaország harmadik legnagyobb városát, Lyon-t évente 5,5 millióan keresik fel, melynek 30%-a külföldi turista. 2016. áprilisa óta Budapestről már közvetlen Easyjet járattal is el lehet jutni Lyon-ba.

A világ egyik vezető útikalauzának számító Lonely Planet elkészítette a 2017-re ajánlott legjobb desztinációk listáit országokra, régiókra és városokra bontva. A városok közül Bordeaux nyerte el az első helyet. A listákat évente a Lonely Planet szerzőinek, szerkesztőinek, bloggereinek és tweetelőinek véleménye alapján állítják össze.

Bordeaux 2017 nyarától az új, nagy sebességű vonat összeköttetésnek köszönhetően már csupán 2 óra alatt elérhető lesz Párizsból. Illetve 2017. szeptember 22-től a Wizz Air légitársaság is elindítja közvetlen Budapest-Bordeaux járatát.

Az Air France a nyári menetrend kezdetével már napi 4 járattal köti össze Budapestet a francia fővárossal. Párizson túl elérhető az Air France-al, Bordeaux, Toulouse és Marseille.

2016-ban több közvetlen járat is indul Magyarország és Franciaország között, melyek továbbra is idén is üzemelnek. Ilyen a Wizz Air diszkont légitársaság Budapest-Nizza járata, mely 2016. március 11-től üzemel.

Forrás: Atout France


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.