Meghiúsult hotelberuházás miatt állt bíróság elé három vádlott

Egy meghiúsult kisteleki szállodaberuházás miatt állt csütörtökön a Szegedi Törvényszék elé egy nő és két férfi. A vádlottak hamis önerő-igazolással jutottak magyar és uniós költségvetési forrásból 822 millió forint támogatáshoz.

A nőt és a két férfit - egyikük ügyvéd - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják tettesként, illetve bűnsegédként. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 nyarán a társadalombiztosítás által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatások fejlesztését is lehetővé tevő pályázati felhívást tett közzé. A vádirat szerint az egymással élettársi kapcsolatban álló férfi és nő 2012 szeptemberében nyújtottak be pályázatot az általuk vezetett és irányított cég nevében egy Kisteleken megvalósítandó hotel és gyógyközpont felépítésére.

A pályázatuk célja egy olyan, 76 ágyas gyógyászati centrum kialakítása volt, ahol egy helyen 15 különböző testi és lelki gyógymódot kínáló szolgáltatás érhető el. A pályázati dokumentáció szerint a beruházás összköltség mintegy 1,2 milliárd forint volt, ennek 70 százalékát, 849 millió forintot vissza nem térítendő támogatás fedezett volna, a vádlottak 350 millió forintot meghaladó saját forrása mellett. Az önerő meglétét a vádlottak valótlan tartalmú nyilatkozatokkal igazolták, többek között vádlott-társuk, egy szegedi ügyvéd által készített valótlan - az élettársak között létrejött - kölcsönszerződéssel, valamint egy letéti igazolással, amely szerint elhelyezték nála ügyvédi letétként az önerő teljes összegét. Ténylegesen azonban a vádlottak nem rendelkeztek a szükséges összeggel. A projekthez az Európai Regionális Fejlesztési Alap 698 millió, a magyar állam 124 millió forint támogatást nyújtott.

A vádlottak a kivitelezés megkezdése után röviddel a támogatást elnyerő céget eladták. Az új tulajdonos a támogatás összegét a beruházásra fordította, de az önerő hiánya miatt a kivitelezéssel 2016 végén leállt. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017 áprilisában elállt a szerződéstől, és visszakövetelte a kifizetett teljes támogatási összeget. A vádlottak 822 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. A nyomozás során a magyar hatóságok felhasználták az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlásában tett megállapításokat is. Az ügyész a vádlottakra - beismerő vallomásuk esetén - hat-hat év börtön és 5-5 millió forint pénzbüntetés kiszabását kérte, és indítványozta, hogy öt évre tiltsák el őket a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, illetve az ügyvédi foglalkozástól. A vádlottak az előkészítő ülésen tagadták bűnösségüket, ezért ügyükben a törvényszék tárgyaláson dönt majd. A másodrendű vádlott ügyvédje tanúk meghallgatását indítványozta annak bizonyítására, védence a bűncselekmény idején az önerőként felhasználandó 350 millió forintnál nagyobb forrással rendelkezett.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.