hirdetés
hirdetés

Az államfő felesége is végigjárja a Magyar Zarándokutat

Második alkalommal indulnak zarándokok a Magyar Zarándokúton március 30-án Esztergomból, akik 17 napos gyaloglás után érik el Siklós máriagyűdi településrészét. Az úton részt vesz Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége is. A zarándokok a keresztény világ legnagyobb ünnepén, Húsvét vasárnap érkeznek majd Kalocsára.

hirdetés

A március 30-án induló megnyitó zarándoklat előtt egy konferencia keretében ismertette az előző év tapasztalatait és a jövőt illető terveket a Magyar Zarándokút Egyesület szerdán Budapesten.

Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke az eseményt követő sajtótájékoztatón elmondta: a tavaly először útnak indult zarándoklaton – mely számos szakrális helyet érint –, a bevezető évben háromszázhúszan vettek részt. Idén azonban már megcélozzák az ezres részvételi számot is.

A konferencián előadást tartott Berta Zsolt, Fajsz polgármestere is, aki a zarándokút működési tapasztalatairól tartott beszámolót és kiemelte, hogy az út nem csak a szellemi megnyugvást keresőknek teremt lehetőséget, hanem az önkormányzatoknak és a helyi lakosságnak is.

Schmittné Makray Katalin
Schmittné Makray Katalin

Rumi Imre arról is beszámolt, hogy minden évben felkérnek egy közéleti személyiséget, hogy csatlakozzon a zarándoklathoz: tavaly mindössze kenyéren és vízen élve Papp Lajos szívsebész ment végig az úton, idén pedig Schmitt Pál államfő felesége Makray Katalin vállalta ezt, aki a konferencián is részt vett.

– Gondolatban már régen készültem egy ilyen zarándoklatra. A jó Isten küldte nekem ezt a lehetőséget, hogy egy ilyen utat Magyarországon megtehetek – ezekkel a szavakkal köszönte meg a szervezők felkérését Schmittné Makray Katalin.

Katalin asszony beszédében hangsúlyozta külön öröm számára, hogy a húsvéti ünnepkört Kalocsán töltheti.

Az államfő felesége már megkezdte a felkészülést a zarándoklatra. Schmittné Makray Katalin elmondta, hogy edzéssel készül az útra. Ennek részeként nemrég 25 kilométert gyalogolt négy óra alatt Budapesten. Ugyanakkor kiemelte, hogy a fizikai mellett a lelki felkészülésre is nagy hangsúlyt fektet, hiszen a kettő szorosan összefügg.

A spanyolországi El Camino-hoz hasonlított közel 500 kilométeres utat Esztergom és Máriagyűd között 17 nap alatt teszik majd meg a megnyitó zarándoklat résztvevői, akik átlagosan napi 20-30 kilométert gyalogolnak.

Útjukat segíti majd az a napokban megjelent Magyar Zarándokút útikalauz is, melyet a tanácskozáson mutattak be az egyesület tagjai.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint a hazai nyilvános vécék állapota pozitívan hat a turizmusra?

Kiadónk társoldalai