A csoportok töltöttsége 85-90% között volt, ami nagyon jónak számít, tájékoztatta lapunkat Prónay Gyula, az iroda ügyvezető igazgatója. Az iroda évek óta nem akciózik, erre az idei évben sem volt szüksége. Sem last minute, sem egyéb kampányakciójuk nem volt az év során, csak előfoglalási és törzsutas kedvezményt adtak. A nyár legsikeresebb desztinációi Prága, Spanyolország és Svájc volt. Svájc esetén szeptemberre a magas svájci frank árfolyam miatt kisebb visszaesést tapasztalt az iroda. Továbbra is sikeresek voltak az albán körutazások a Prokónál. Feltűnő változás volt idén a korábbi évekhez képest, hogy az ügyfelek inkább a 4-5 napos utakat keresték a 8-10 napos körutazások helyett. Többen voltak olyanok, akik 2-3 alkalommal is mentek 4 napos társasútra a szezon során. Egyértelműen látszik a minőség felé történő elmozdulás az olcsósághoz képest, tette hozzá az igazgató. A téli időszakban adventi (5 országba) és egzotikus ajánlatokkal kedveskedik utasainak a Proko Travel. A fő területek Közép- és Dél-Amerika, továbbá Indokína lesznek.
Sikeres nyarat zárt a Proko Travel
Erős nyári szezonon van túl a Proko Travel Utazási Iroda, amelynek nyári körutazásos forgalma 15%-kal jobb volt a tavalyi évnél, tudta meg a TurizmusOnline.

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük
Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Száz mozdonnyal erősít a MÁV
Ebből harminc már megérkezett.

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!
Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban
Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.

Emirates: nyári-téli újdonságok
A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség
A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest
A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása
Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét
A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket
A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.