Százmilliót költenek fesztiválbelépőre a SZÉP-kártyások

Az OTP SZÉP kártya birtokosai a tavalyi év során több mint 100 millió forintot költöttek fesztiválbelépők vásárlására. Idén ez az összeg várhatóan nőni fog.

Az OTP Pénztárszolgáltató mintegy 650 000 SZÉP kártyabirtokosa már több mint 20 000 elfogadóhelyen, köztük a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválok és strandbelépők vásárlásakor tudja felhasználni juttatásait.

A tapasztalatok szerint legtöbben a nyári pihenés során veszik elő OTP SZÉP kártyájukat, amelyek idén júliustól még sokoldalúbbá váltak. Az OTP SZÉP kártya birtokosai a tavalyi év során, több mint 100 millió forintot költöttek fesztivál belépők vásárlására. Várhatóan ez az összeg 2013-ban emelkedni fog, hiszen idén nyáron már nagyobb a szabadidő alszámlán található feltöltések összege.

Mivel tavaly a nyári időszakban a kártyabirtokosok aktívabban használták fel elektronikus utalványaikat, mint az év többi részében, az OTP Bank idén is hasonló tendenciára számít. „Arra számítunk, hogy idén nyáron tovább élénkül a SZÉP kártya használata. Az OTP felkészült a nyári szezonra és a SZÉP kártyának is köszönhetően, a tavalyi évet meghaladó sikereket várunk a belföldi turizmusban” – mondta Kovács Antal az OTP Bank vezérigazgató–helyettese.

Az idei feltöltések összege már most meghaladta a 30 milliárd forintot. „Kollégáimmal együtt azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a SZÉP kártyabirtokosok számára olyan szolgáltatást biztosítunk, ami mindenben támogatja kikapcsolódásukat és feltöltődésüket”- fűzte hozzá Kovács Antal. A vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy az elmúlt időszakban több olyan stratégiai szövetséget kötöttek, amelynek köszönhetően a kártyabirtokosok folyamatos kedvezményekben részesülnek partnereiknél. Így a kártyára töltött juttatásaik többet érnek, mint azok névértéke.

Fontos azonban, hogy a SZÉP kártyák nyújtotta felhasználási lehetőségek teljes kihasználásához megismerkedjünk néhány hasznos tippel. Az OTP Pénztárszolgáltató ezeket gyűjtötte össze.

Az aktiválás

A legfontosabb, hogy még az első használat előtt aktiválni szükséges a SZÉP kártyát. Ehhez a +36 1 3666 222 telefonszámot kell felhívni, ahol perceken belül megtörténik a kártya aktiválása.

Jogszabályi változás

Az idei nyár egyik legfontosabb változása, hogy 2013. július elsejét követően már fürdő illetve strandbelépőért is lehet a SZÉP kártya mindhárom alszámlájáról fizetni. Az ehhez szükséges technikai beállításokat az OTP Pénztárszolgáltató munkatársai június végéig elvégzik.

Szálláshely, szabadidő, vendéglátás

A SZÉP kártyára kapott juttatásokat erre a három alszámlára kérhetik a munkavállalók. A megfelelő kártya-elfogadási és fizetési folyamat biztosítása az elfogadóhely felelőssége. Az OTP SZÉP kártya honlapján, illetve az okostelefon alkalmazás segítségével könnyen és gyorsan ellenőrizhető, hogy a SZÉP kártyán elegendő összeg áll-e rendelkezésre, továbbá megtekinthető a környékbeli elfogadóhelyek listája is.

Ha eltűnt, tiltsa le!

Az elvesztett vagy ellopott OTP SZÉP kártya a +36 1 3666 222 telefonszámon letiltható, valamint a www.otpszepkartya.hu oldalon regisztrációt követően pótkártya igényelhető.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.