hirdetés
hirdetés

„A fesztivál megtalálta a fizetőképes közönségét”

Sokkal nagyobb már nem tud lenni, hiszen vannak korlátai a kempingnek, és a városban is korán elfogynak a szálláshelyek. A látogatók elsősorban határainkon belülről érkeznek, és jellemzően a 18-25 közötti korosztályt képviselik. A turizmusonline.hu szerkesztője a VOLT Fesztiválon járt, ahol az idei újdonságokat is kipróbálta: a kényelmesebb, karszalagos fizetést és a környezetkímélő poharat.

hirdetés

Néhány évvel ezelőtt nagyjából elérte mostani paramétereit, befogadóképességét a fesztivál. Ez több, mint 150 ezer látogatót jelent, tehát nagyjából napi 30-35 ezret. Az elmúlt években egyre komolyabb világsztárok lépnek fel a VOLT-on. Olyanok, akik akár a Sziget nagyszínpadán főműsoridős fellépők, úgynevezett headlinerek lehetnének. (mint például a tavalyi évben koncertező Linkin Park, vagy idén a Depeche Mode és az Iron Maiden). A hazai közönségnek szóló fesztiválok között kiemelkedik mind programban, mind látogatottságban, méreteiben, költségvetésében.

Óriáskerék a VOLT-on, fotó: Nyikos Péter, MTI

A Balaton Sound és a Sziget egyre inkább a nemzetközi piacot célozza meg, míg a VOLT közönsége főként hazai. Csupán a látogatók 5-10%-a külföldi, ők főleg Ausztriából, Szlovákiából és más, közeli országokból érkeznek.  „A VOLT elsősorban a magyar közönségnek szól és a jövőben is nekik fog szólni, de ettől függetlenül nem adjuk föl, hogy Szlovákiában, Ausztriában vagy egyéb környező országokban, esetleg Németországban megpróbáljunk további piacokat szerezni. Ezt elsősorban azzal érhetjük el, ha az elkövetkező években is olyan nagyágyúkat tudunk felléptetni, mint a Magyarországon először fesztiválfellépést vállaló Depeche Mode” – mondta Fülöp Zoltán a VOLT egyik alapító-főszervezője.

A VOLT Fesztivál bővülésének ugyanakkor korlátja lehet a szálláshelyek limitált száma. Visszavetheti a fesztiválozók részvételi kedvét, ha a rendezvény előtt hónapokkal elfogynak a szálláshelyek a városban. „Sokat javítana a helyzeten, ha további szálláshelyek kialakítása bekerülne a régió turisztikai fejlesztési terveibe. Nemcsak a kemping típusú szálláshelyek, vagy  3 csillagos hotelek irányába lehetne fejlődni, hanem a város turisztikai vonzerejét növelné 4 és/vagy 5 csillagos szálloda építése is.” - tette hozzá a főszervező.

Fülöp Zoltán azt gondolja, hogy a fesztivál megtalálta a fizetőképes közönségét, aki a belépőjegyen túl is hajlandó költeni egy fesztiválon. (A tavalyi évben például ez az összeg átlagosan 7128 Ft volt/fő/nap) Ideutaznak, szállást vesznek ki, élnek a fesztiválon. A látogatók megtehetik, hogy akár ki se mennek a fesztivál területéről, hiszen itt szinte mindent megkapnak. Gyakorlatilag egy város épül fel, nemcsak sört és különféle ételeket, italokat lehet vásárolni, hanem kitelepülnek többek között áruházak, tisztálkodási árucikkeket kínáló üzletek, de még postai szolgáltatás is elérhető.

Fizess csuklóból

Idén debütált a karszalagos fizetés a VOLT életében. A karszalagba épített chip alkalmas arra, amire korábban a fesztiválkártya volt: fel lehet tölteni az egyenleget, fizetni lehet vele a fesztivál területén és mindez menedzselhető online, a VOLT applikációján keresztül. Az innováció hatalmas előnye, hogy aki applikáció segítségével tölti fel az egyenlegét, a fesztivál végén az el nem költött összeget automatikusan visszakapja – így elkerülhető az utolsó napi hosszú sorban állás. Fülöp Zoltán úgy látja, hogy az összes ilyen innovatív lépésük hosszú távon őket igazolja.

karszalag, amivel fizetni is lehet, fotó: Olasz Péter

Újdonság a repohár is. Ennek azonnal látható és tapasztalható előnye, hogy nem kell többé a rengeteg üres, egyszer használatos poháron taposni szórakozás közben, ráadásul közben a környezet terhelése is csökken. A látogatóknak egyszer kell megvásárolniuk a 450 Ft-os poharat, amit a vendéglátósok, kereskedők minden újabb ital vásárlásakor tisztára cserélnek. Ha a fesztiválozók szórakozás közben szünetet tartanának az italozásban, a repoharat bármelyik vendéglátónál tokenre cserélhetik, így nem kell folyamatosan szorongatniuk poharukat, vagy éjszakára magukkal vinni a kempingbe. Az egyedi VOLT-os dizájnnal készült repohár kiváló emléke lehet a fesztiválnak, a szervezők úgy gondolják a fenntartható(bb) szórakozás ennyit megér.

repohár, fotó: Kottász Adél

Ha már a fenntarthatóságról volt szó, Fülöp Zoltán elmondta, hogy egész évben bérlik a kempinget nem csak a fesztivál idejére. „Nekünk is fontos, hogy ne lakjuk le a rendezvény helyszínét. Ezért rekultiváljuk a területet, odafigyelünk arra, hogy ne tegyük tönkre a természetet. Vannak területek, amik önmagukban is regenerálódnak, van ahol füvesítünk, fákat ültetünk. Egész évben dolgozik itt a területen egy karbantartó stáb, akik gondozzák Lővér kempinget.”

Kottász Adél, online szerkesztő
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai