A következő szezon más lesz - az idegenvezetők számára 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, úgy tűnik, hogy a következő szezon más lesz, mint az eddigiek. Augusztusban az MTÜ illetékesei megkeresték a MIe és a MISZ elnökeit hogy egy több órás tanácskozás eredményeképpen az új Idegenvezetői Törvény tervezetét előkészítsék ez év végéig. De miért is van szükség új törvényre? Utánajártunk.
Egészségmegőrzés indul(ásra készen)

Egészségmegőrzés indul(ásra készen) 

Ahogy arról már több ízben beszámoltunk, sosem látott kihívások elé állította a koronavírus járvány és az azt követő intézkedések a szállodaipart is. Jelenleg a wellness hotelek is csak üzleti utazókat fogadhatnak, így az egészségmegőrző szolgáltatásaikat nem kamatoztathatják. Az általunk megkérdezett hotelek a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a higiéniára, távolságtartásra és egybehangzóan állítják: nagyon várják már a szigorítások enyhítését.
Enni mindig kell

Enni mindig kell 

Budán, az I. kerületi Bem tér és Fő utca kereszteződésében nyílik a legújabb, 40 négyzetméteres Bazsalikom Pékség. A brandhez tartozó ötödik üzlet indulásáról Szabadfi Szabolccsal beszélgettünk. 
Ugyanazt a valóságot éljük

Ugyanazt a valóságot éljük 

Az idegenvezetők többsége –aki még a szakmában maradt– egzisztenciális bizonytalanságot él át munka és bevétel nélkül. A szakmai szervezetek több fronton is próbálnak változást elérni, hogy az ágazat meg tudja tartani a széleskörű műveltséggel és speciális készségekkel bíró munkaerőt, azonban úgy tűnik, süket fülekre találnak. Stumpf Éda idegenvezetővel, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) tiszteletbeli elnökével beszélgettünk.
Az idegenvezetés nem csak egy szakma, hanem hivatás

Az idegenvezetés nem csak egy szakma, hanem hivatás 

Azoknak az idegenvezetőknek, akik nem helyezkedtek el más szakmában, nehéz  a mindennapi élet. Nem tűnik valószínűnek, hogy az államtól a közeljövőben kapnak támogatást, így a váltáson kívül a kreativitásuk segítheti munkához őket. Ebben jár elöl jó példával Sümeghy Gyöngyi idegenvezető.
Párbeszéd és segítség nélkül

Párbeszéd és segítség nélkül 

Túlélni. Elindulni. Működni. Erre vágynak a turizmus vállalkozói és dolgozói. A közbeszédben, a rendeletekben és a turizmusonline.hu hasábjain is gyakran esik szó a vendéglátóhelyekről, hotelekről, azonban a turisztikai szektor fontos szereplőiről, a buszosokról kevesebb. Ezen űr betöltése érdekében Pencz Zoltánnal, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete személyszállítási tanácsának elnökével, a Tűzpenge Kft. ügyvezetőjévelés a 2017-es „Év vállalkozójával” beszélgettünk.
Mindig percrekészen

Mindig percrekészen 

A legfrissebb Mice Itiner lapszámunk elkészüléséhez a hazai rendezvényszervezés két megkerülhetetlen alakjával is beszélgettünk. Ami a lapból kimaradt, azt itt olvashatják, a többiért pedig itt tudnak előfizetni!
Csillagtúra a Károlyi–Kastély Hotel & Restaurant-ban

Csillagtúra a Károlyi–Kastély Hotel & Restaurant-ban 

Egy új, négy évszakos programlehetőséggel bővült a Károlyi – Kastély kínálata: virtuális csillagtúra során a hallgatóság képzeletben bejárhatja a mesék, mondák és az égbolt birodalmát. A program sokrétűsége miatt lehet családi- vagy csapatépítő esemény is.

A fogyasztók keresik a minőségi pálinkákat 

A legfrissebb Fesztivál Insider című lapszámunkban részletesen foglalkozunk három népszerű (fesztivál)ital -a sör, a bor s a pálinka - hazai helyzetével. Ami kimaradt, itt olvashatják, a többiért pedig itt tudnak előfizetni!

A rossz ízű tömegborok ideje lejár 

A legfrissebb Fesztivál Insider című lapszámunkban részletesen foglalkozunk három népszerű fesztiválital -a sör, a bor s a pálinka - hazai helyzetével. Ami kimaradt, itt olvashatják, a többiért pedig itt tudnak előfizetni!

Ahol kisebb a látogató ökológiai lábnyoma, mintha otthon maradt volna 

Budapesttől két és fél órányi autóútra van egy hely, Patca, ahol 13 hektáros területen egy teljesen fenntartható, zöld megoldásokban élen járó élményközpont működik. A Katica Tanya sajtóeseményén jártunk.

Minden ember szereti a sört, legfeljebb még nem tud róla 

A legfrissebb Fesztivál Insider című lapszámunkban részletesen foglalkozunk három népszerű fesztiválital -a sör, a bor s a pálinka - hazai helyzetével. Ami kimaradt, itt olvashatják, a többiért pedig itt tudnak előfizetni!

Új élmények egy megszokott helyen 

Gasztro-zóna és terasz, izgalmas ételek és új hangulat - a héten a nagyközönség számára is megnyit az Árkád Food Loft összes étterme. Szerkesztőségünk jelen lehetett a keddi VIP megnyitón, ahol bemutatkoztak a megnyitás előtt álló egységek is.

Csak szeretnénk jól csinálni 

Múlt héten részt vettünk egy lakossági fórumon a Zöldike Klubban. Az esemény témája az első kerületieket mind jobban zavaró turistaáradat és az őket szállító buszok. A szakértők -és az ott lakók- végül egyet értettek abban, hogy szabályozásra és megfelelő szankciókra van szükség.

Megkóstoltuk a legjobb pálinkát! 

Csütörtök délelőtt egyszerre két elismerést ünnepeltünk egy sajtótájékoztató keretein belül a Veritas Winebar-ban: Márton János pálinkamester több évtizedes munkásságát a Pálinka Nemzeti Tanács "Pálinka Életműdíjjal" ismerte el, valamint a Márton és lányai pálinkafőzde magyar kajszibarackból készült pálinkája kapta az "Agrárminisztérium Pálinkája 2019" címet.

A pálinkáról lett híres, de a kultúra tartja a köztudatban 

Egy faluban, ahol amúgy 600 ember lakik, a nyár egy hétvégéjén 8000 fordul meg - ennek a családias légkör és a magas minőség lehet az oka. A PanyolaFeszt sajtótájékoztatóján, a Mozsár Bisztróban jártunk, ahol pálinkás volt a délelőtt. Meg töltöttkáposztás.

Májusban nyílik a Liszt - új étterem az Aria Hotelben 

Az Aria Hotelben található Liszt egyszerre tiszteleg a magyar gasztronómia kincsei, a gabona, a liszt, a kenyér és a víz, valamint minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze előtt.Kövér Gergely séf fogásai és Karádi Zsuzsanna cukrászséf desszertjei Gózon Péter és Mihály Richárd bármenedzserek illeszkedő italkreációival teljesednek ki az Aria Hotel két utcafronti termében nyíló új étteremben, ahol volt szerencsénk még nyitás előtt részt venni egy zárt körű sajtóvacsorán.

Működhet egy konyha szeméttermelés nélkül? 

A Felelős Gasztrohős Alapítvány tavaszi, Nem etetem a szemetesem! #zerofoodwaste kampányában az élelmiszer-pazarlás káros környezeti hatásaira hívja fel a figyelmet. Ez volt a témája a csütörtöki sajtótájékoztatónak, amit egy felelős vendéglátóhelyen, a KIOSK-ban tartottak. 

Tanktúra, Trabant húzás, Kézigránát dobás – megnyitotta a szezont a Cityrama 

Igazán rendhagyó volt a Cityrama legújabb szezonnyitója: Domonyvölgybe, a VadQad pályára érve gránátot hajítottunk gumikerékbe, ki lehetett próbálni, milyen tankban utazni (nagyon kell kapaszkodni!), valamint, hogy milyen egy Trabantot elhúzni  úgy, hogy emberek ülnek benne (kézifék nélkül könnyű). Ezt egy finom vacsora követte a Lázár Lovasparkban, ami előtt elhangzottak a szezonnyitó előadások.

Idegenvezetőre mindig szükség lesz 

Második alkalommal tartották meg a Cityrama Idegenvezető Akadémiát (CIA), március 21-én, csütörtökön, az Urban Betyár Étteremben.

"Az jön ide, aki nem akar háborúzni" 

Van egy ország, ahol nincs olaj, kevés a víz, rengeteg a napsütés. A Bibliában dús, növényben gazdag, életteli területként esik szó róla, ma pedig már nagy része olyan terület, ahol nincs, vagy minimális a növényzet. Ez az ország Jordánia, ami több évezredes múltra, kultúrára tekint vissza. Ide látogathattunk el a Ryanair és a Jordán Turisztikai Minisztérium együttműködésének köszönhetően.

Top 10 belföldi úti cél - 3. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került a tavalyi helyezését megtartva, a dobogó harmadik fokára Eger.

Legek gyűjteménye - Proko Travel katalógusbemutató 

116 oldalon 114 féle út több mint 300 időpontja jelent meg a legfrissebb Proko Travel katalógusban, amelynek bemutatóján a Trófea Grill étteremben jártunk.

Javaslat a jogosulatlan idegenvezetés visszaszorítására 

Turisztikai berkekben egyre gyakrabban merül fel a jogosulatlan idegenvezetés témaköre. Mit takar ez pontosan? Mik a veszélyei? Ötvenezer forint vagy hatvanezer euró a megoldás? Nem ilyen egyszerű. 

Top 10 belföldi úti cél - 5. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került a tavalyi helyezését megtartva Szeged.

Top 10 belföldi úti cél - 6. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került a tavalyi helyezésén egyet javítva, hatodikként Gyula.

Top 10 belföldi úti cél - 7. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került hetedikként Pécs.

Top 10 belföldi úti cél - 8. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került nyolcadikként Balatonfüred.

Top 10 belföldi úti cél - 9. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került kilencedikként Zalakaros.

Top 10 belföldi úti cél - 10. helyezett 

Az már biztos, hogy a turizmus szempontjából rekordév volt 2018. A tavalyi egész éves hivatalos statisztikai adatokat még nem ismerjük, még nem adta ki a KSH, azonban a szállás.hu adatai alapján már született top10-es lista a legnépszerűbb úti célokról. Ebbe a listába került bele tizedikként Hévíz.

Nyaralni hajón, belföldön 

A Magyarországi Nyaralóhajózás Program próbaüzeme idén indul, ennek részleteit a MAHART Zrt. és az Aktív Magyarország Kormánybiztosság közös sajtótájékoztatóján ismerhettük meg, ahol megszólaltak a közbeszerzésen nyertes francia cég képviselői is.

A lehetőségek adottak - kihozhatjuk belőle a legtöbbet 

Kína a világ legnagyobb -, hazánknak pedig a legfontosabb Ázsiai küldőpiaca. Éppen ezért ott volt a helyünk a TRAVEL EASY "THE BELT AND ROAD" EASTERN EUROPE TRAVEL RETAIL SUMMIT című eseményen a Corinthia Hotelben.

Kié a luxus? 

Kik jönnek Magyarországra luxust keresve? Kik mennek el innen ugyanezzel a céllal? Mivel lehet megfogni őket? A WTM kutatásai alapján az 1980 és 2000 között születettek a luxusutazások felének résztvevői. Milyen tapasztalataik vannak ezzel a korosztállyal kapcsolatban a hazai szakembereknek? Utánajártunk.

Kerékpársporttal a turizmus duzzasztásáért 

Mit tehet hozzá a kerékpáros turizmus a turizmus stratégiához (NTS)? Kiderült a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Kerékpáros Szövetség sajtóbeszélgetésén.

Zölden és hatékonyan 

Minden szakmában hasznos lehet megismerkedni a gyártókkal és termékeikkel, feltenni a kérdéseiket ezekkel kapcsolatban. A hétvégén magánembereknek, civil szervezeteknek és vendéglátóegységeknek is hasznos környezetbarát rendezvény zajlott a BB’z Bar & Grill-ben.

Törékeny iparág 

Idén az MTA rendezte Magyar Tudomány Programsorozathoz a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szerdán egy nemzetközi konferenciával csatlakozott. Az előadások a fenntartható turizmus és a felelős érintettek bevonása körül forgott.

Mango Sticky Rice mindenütt! 

Az úgy történt, hogy meghívott minket a Qatar Airways és a Thaiturizmus Utazási Iroda Kft, akiknek jóvoltából így elutaztunk Thaiföldre, és ha már ott voltunk, ahogy máshol, ott is előbb utóbb megéheztünk. Thaiföldön frissek a gyümölcsök és zöldségek, rengeteg a csípős, fűszeres étel, nagyon gyakori alapanyag a kókusztej. A sült skorpió pedig olyan, akár egy kréker.

Ilyen utazáson honvágy? 

Repülővel utazni általában jó. Különösen, ha egy hosszú távú járaton a kényelem is nagyobb hangsúlyt kaphat. A Qatar Airways fedélzetén nincs hiány kényelemből, különösen igaz ez a business class-ra. Szubjektív eszköztesztünket a Thaiturizmus utazási iroda és maga a légitársaság tette lehetővé egy thaiföldi meghívással.

Különleges hagyományok, biztonság, vendégszeretet? Bali! 

Badun kormányzóság turisztikai hivatala és a Singapore Airlines közös programot tartott partnereiknek. Az előadásokon, és az azokat követő vacsorán a Novotelben jártunk.

Szemléletváltásra van szükség 

A Magyar Turisztikai Szövetség februártól kezdve minden hónapban egy zártkörű sajtóreggeli keretében betekintést nyújt egy-egy szakmai szervezet napi munkájába, gondjaiba, eredményeibe, felfedve a „számok” mögötti mélyebb szakmai összefüggéseket. 09.25-én a a minőségi magyar gasztronómia, cukrászat volt terítéken.

Télen-nyáron Ausztria 

Az Österreich Werbung budapesti képviselete workshopot rendezett 2018.09.20-án, csütörtökön, a Radisson Blu Béke Hotelben. Az eseményen Vorarlberg tartományon kívül Ausztria összes tartománya megjelent: Bécs, Burgenland, Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Tirol, Karintia, Salzburg és Stájerország is.

"Életem legnagyobb jótevői az utazások és álmok voltak" 

Elmúlt a nyár, pezseg az ősz: a szünetet követő első MUISZ-vacsorára a budapesti Hard Rock Caféban szeptember 17-én, hétfőn került sor.

Legfrissebb adatok: ilyen volt a magyar fürdők teljesítménye a nyári szezonban 

Volt, ahol csökkent a látogatószám, de növekedett a bevétel a tavalyi nyárhoz képest, de az sem maradt példa nélkül, hogy áremelés mellett a vendégszám is növekedni tudott. 2017-ben is jól teljesítettek a magyar fürdők, így erős a bázisév, amihez az idei eredményeket hasonlítjuk.

Mi kell a kerékpárosoknak? 

Egy kerékpáros számára fontos, hogy útja során legyenek megállópontok, WC-k, árnyékot, vagy az esőtől védelmet adó pihenőhelyek, szervizpontok, ahol vizet tud venni. Ennek a rendszernek a kiépítése egy négy lépcsős kétmilliárd forint keretösszegű fejlesztés során fog megvalósulni. A Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén jártunk.

A kerékpársport, a turizmus és az országmárka kapcsolata 

A biciklisek jól költő turisták, viszonylag kevés dolgot hordanak magukkal, amire szükségük van, azt megvásárolják. Hogyan hatnak a turizmusra és hogyan lehet számukra számára megfelelő szolgáltatásokat nyújtani? A többi között ezekről beszélgettük a Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén. 

Kihirdették Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes Tortáját 

A győztes tortákat a mai (keddi) napon az Országházban jelentették be az augusztus 20-i ünnepi programok ismertetésével együtt. A két győztes tortát a nagyközönség először augusztus 18-án, 19-én és 20-án, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg.

Az utazók eléréséhez szinte nélkülözhetetlenek a közösségi média csatornák 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hétfőn a budapesti Larus Rendezvényközpontban az MTÜ új programsorozatának első eseménye zajlott, melynek célja, hogy külpiaci B2B tevékenységéről tájékoztassa szakmai partnereit. Ezen az eseményen két piacszakértő tartott előadást: Sarmon Zsuzsanna Észak-Amerikát, és Kanadát, Yao Yao pedig Kínát mutatta be.

Bécsi ízek a Corvin Sétányon 

Korábban már írtunk Nicholas Göndöcsről, a Wiener Szalon alapítójáról, akkor a fánk volt fókuszban. Egy kellemes, napsütéses nyári napon azonban mi más érdekelhetne minket, mint a fagylalt?
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!