Vádat emeltek a turistákra késsel támadó férfi ellen

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten.

 A vádirat szerint a 26 éves budapesti férfi 2016. szeptember 22-én hajnalban a Mozsár utcában odalépett két amerikai férfihoz, akik egy szórakozóhelyről tartottak a szállodájuk felé. A vádlott kábítószert ajánlott fel nekik megvásárlásra, ám valójában tiltott szer nem volt nála. Csupán az volt a célja, hogy a turisták pénzét megszerezze.

Az egyik férfi elővett a zsebéből körülbelül 50 dollárt, amit a vádlott kikapott a kezéből, majd futásnak eredt. A két férfi a tolvaj után futott, utol is érték, megragadták a kabátját és követelték, hogy adja vissza a pénzt.

A vádlott ekkor elővett egy kést, és azzal többször, több helyen (fej-, illetve nyaktájékon, valamint mellkason) megszúrta mindkét amerikait. Ezt követően elmenekült a helyszínről.

A szúrások mindkét sértett esetében okozhattak volna életveszélyes vagy halálos sérülést, csak a véletlennek köszönhető, hogy ez nem történt meg - írták a vádiratban. A főügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a támadó ellen - tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.