172 ezren voltak kíváncsiak idén a Balaton Sound-ra

Rekord látogatószámmal zárt Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Soundon 172 ezren voltak és a szombati napon ki kellett tenni a „megtelt” táblát is. 

Az idén négy VIP helyszín is várta a látogatókat, hol egy vintage cirkuszt, egy trópusi dzsungelt, vagy akár egy francia riviérát megidézve, nem beszélve az új Dreher Aréna VIP helyszínéről. "Nagy sikerrel debütált a fesztivál vadonatúj helyszíne a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza" - mondta Lobenwein Norbert a másik alapító-főszervező. A Balaton fövenystrandján végighúzódó teraszos helyszínen naplementétől napkeltéig folyamatos volt a teltház. Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjein kicsordult a tömeg a közel 1500 fős ibizai hangulatot megidéző klubból. 

Az Elrow idén ismét elhozta világszínvonalú színpompás audiovizuális kavalkádját. Az óriás bábokkal, artistákkal és gólyalábasokkal színesített programban teltházzal mutatkozott be a berlini techno fenomén Paul Kalkbrenner és a belga underground ikonikus alakja, Claptone is. A tavaly megújult Nagyszínpadra speciális élő showval érkezett az amerikai The Chainsmokers duo, de a pálmát a Z generációt is a rendezvényre szólító Marshmello vitte el. 



A fenntarthatóság és a környezettel való harmonikus együttélés a Balaton Sound számára alapvető célkitűzés. A környezettudatos programok részeként például az idén a fesztivál szervezői egy faültetési programot indítottak, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen - hazai sztárok mellett - Armin van Buuren is részt vett. 

Egy élhetőbb bolygóért kampányolt a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Zamárdiban idén is fellépő The Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A Sound visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor állt a CauseArt Platform mellé. Tavaly az értő olvasásért kampányoltak idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet. 

A tavalyi sikerekre való tekintettel idén is folytatódott a biztonságos fesztiválozást megcélzó Safety First program. A szervezők a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, közel 80 önkéntest vontak be, akik között több külföldi is volt, ezáltal hozzájárulva a külföldi fesztiválozók biztonságérzetéhez. Az önkéntesek az összes felmerülő helyzetben – így egészségügyi vagy lelki problémák – esetén sikeresen helytálltak, ezáltal segítve a fesztiválozók biztonságát. 

Az idei újítások közé tartozott továbbá a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hogy hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont. Amennyiben pedig nem tudták felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, közvetlenül is segítséget kérhettek a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben. A SoundWatch-ot sok fesztiválozó vette igénybe, akik különféle eseteket jelentettek be az applikáción keresztül, a lábsérülésektől kezdve rongálásos esetekig, amellyel nagy mértékben segítették az egészségügyi és biztonsági szolgálatok munkáját. 


Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár 

Hetedik alkalommal jelentkezik a Resident Art Fair karácsonyi vására, ezúttal Allegro Barbaro címmel.
Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait

Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait 

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
A BKV ünnepi fényflottába öltözik

A BKV ünnepi fényflottába öltözik 

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Botanika – de másképp

Botanika – de másképp 

Új időszaki kiállítással vár a Modem.
Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével

Adventi iparművészeti vásár – 130 kortárs művész részvételével 

Idén immár 6. alkalommal rendezik meg ezt a különleges, kortárs művészek alkotásait felvonultató iparművészeti vásárt.
TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete

TKI index: négy hónapig romlott, most javult a turisztikai szektor helyzete 

A TKI index javult, miközben az összes gazdasági szektoré romlott novemberben.
Így lehet egy munkahely kutyabarát

Így lehet egy munkahely kutyabarát 

Amit mérlegelni kell és amit figyelembe kell venni, hogy egy munkahely kutyabaráttá váljon.
Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten

Nemzetközi Duna-konferencia Budapesten 

Rekord számú résztvevővel zajlott Budapesten a 28. Nemzetközi Hajózási és Turisztikai Dunakonferencia, amelyet 2024. november 25–27. között rendeztek meg.
Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban

Közel 100 korcsolyapálya nyit hamarosan az országban 

Az adventi időszakban, a téliszünet idején, valamint az új év első napjaiban a legnagyobb a választék, de több szabadtéri műjégpálya a tervek szerint még februárban is üzemel majd.
Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről

Kert a falak között: új kortárs kiállítás az életről 

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) újabb különleges időszaki kiállítással készül a művészetkedvelők számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.