300 millió forinttal támogatja az állam két hazai sípálya fejlesztését

A kormány egyenként 150 millió forinttal támogatja az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztését - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A fejlesztés részeként négyévszakos sífelvonót építenek, amelyet mindkét sípályán a következő szezon kezdetére üzembe állítanak, és azok egész éves turisztikai attrakciót jelentenek majd az érintett térségekben. Az eplényi sípálya 80-100 ezer, míg a mátraszentistváni sípálya 45-50 ezer látogatót vonz évente.

Révész Máriusz hozzátette: a két sípálya a magyarországi síelés több mint felét adja, eddig is jelentős összegeket fordítottak fejlesztésre, és kész tervekkel rendelkeznek a további bővítésre.

A most bejelentett, állami támogatású beruházások összértéke 800 millió forint, a fennmaradó részt a sípályát üzemeltetők teszik hozzá saját forrásból - mondta. Ha a projektek jól sikerülnek, akkor további sípályákon is folytatódhatnak a fejlesztések a jövőben, így Kékestetőn, Visegrádon vagy Nagy Hideg-hegyen.



Ebele Bálint, az eplényi síközpont cégvezetője ismertette: a terveik szerint a fejlesztéssel téli-nyári szabadidőpark jön létre Eplényben. A négyévszakos fejlesztés a régió turizmusának fellendítése mellett a környék iskolásainak is lehetőséget nyújt a testnevelési órák keretén belül a síelés megtanulására. A felvonó nyáron is üzemel majd, és kötélpályát is terveznek építeni - közölte.

Kőrösi Péter, a Mátraszentistván Sípark ügyvezetője elmondta, hogy a négyüléses felvonó megépítése a 2017-es év legnagyobb fejlesztése lesz, lehetővé teszi a négyévszakos kihasználást, a síterep hóbiztonsága is nő. További nyári attrakciókat is terveznek kialakítani, ezek között a hegyi játszótér építését emelte ki. A fejlesztésekkel a környékbeli szálláshelyek kihasználtsága tovább emelkedik - tette hozzá.

Forrás: MTI


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.