A Kőrösi Csoma Sándor-díjat kapta...

Mindjárt az is kiderül, de előtte még az előzményekről.

Immár harmadik alkalommal hívta rangos szakmai konferenciára a turisztikai szakma krémjét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Igaz, ezúttal új helyszín debütált: idén először a Várkert Bazárban, október 28-án este tartották a programot - korábban a MÜPA biztosított helyet a szakmai éves rendezvénynek.

Orbán beszéd: marad a SZÉP-kártya, Budapest most kicsit gyengébben muzsikál, de jöhet Bécs ostroma

A Turizmus Summit 2019 elnevezésű konferencián Magyarország miniszterelnöke is beszédet mondott, Orbán Viktor többek közt, a globális turizmus kapcsán elmondta, a turizmus világméretű növekedése folytatódik, és az utazási szokások változása - a városlátogató turizmus erősödése - kedvez Magyarországnak. 2010 óta megkétszereződött a Magyarországra érkező vendégek és vendégéjszakák száma. További jó hírnek nevezte, hogy csökkennek a távolsági utazások költségei, Ázsiából pedig egyre nagyobb kereslet érkezik Európába.

Orbán Viktor arról is szólt, hogy "a fényes eredményeket hozó" gazdaságpolitikai újítások maradnak: így az arányos, egykulcsos adórendszer, a családi adókedvezmény,, valamint a SZÉP-kártya is.

Kifejtette még, hogy Budapest tekintetében most lát némi elbizonytalanodást. Közölte azt is, hogy öt év alatt 86-ról 147-re emelkedett a Budapestről légi járattal közvetlenül elérhető városok száma. Példaként említette, hogy maholnap megérkezik az első közvetlen járat az oroszországi Kazanyból.
Végül arról beszélt a kormányfő, hogy "turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk". Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni "Ausztria és Bécs ostromát" - fogalmazott a miniszterelnök.

Bye, bye Pro Turismo, Welcome Kőrösi Csoma Sándor!

A szakmai rendezvény díjkiosztóval zárult, és itt is újdonságot vezettek be az új helyszínen: régebben Pro Turismo- díjakat osztottak az arra méltóknak, idén pedig a híres magyar világutazóról elnevezett, különleges designnal elkészített műalkotásokat adtak át, Kőrösi Csoma Sándor-díj néven, ami továbbra is a turizmusban végzett kiemelkedő szakmai teljesítmények legmagasabb rangú hazai elismerésének számít.  És akik kapták: a három Nagydíjat Kanel Judit utazási szakember, a Continetal Travel ügyvezetője és a MABEUSZ alelnöke, Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója és  Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Gyula város elismertségéért végzett munkájának elismeréséért vehette át.

Kiosztottak idén először egy Talentum elnevezésű díjat, amit 30 év alatti, fiatal szakember kap ezentúl: ezt most a három jelölt közül Csiszár Virág nemzetközi booking menedzser vehette át Orbán Viktortól és dr. Guller Zoltántól, az MTÜ vezérigazgatójától, a hazai fesztiválokra külföldi sztárokat hozó munkájának elismeréseképp. Életműdíjat is adtak, ezt pedig - szintén nagyon szép döntés alapján - az a Kalla Kálmán kapta, akinek a Gundelben végzett sok évtizedes munkáját - 1992-2006 között vezette a Gundel éttermét executive séfként, majd ezt követően visszavonult sümegprágai otthonába - mindenki ismeri és elismeri, aki csak egy kicsit jártas a hazai topgasztronómia világában.

 

 

 

  

 

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.