A TDM Szövetség állásfoglalása a GINOP-pályázat javasolt visszavonásáról

Állásfoglalásban reagált a TDM Szövetség arra, hogy a Magyar Turizmus Ügynökség a a TDM-ek számára kiírt GINOP-pályázat visszavonását javasolja.

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a december 1-jei TDM konferencián dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese „Fókuszban a desztinációk fejlesztése” címmel tartott előadást, mely során felvázolta: az MTÜ a TDM-ek számára kiírt GINOP-pályázat visszavonását javasolja, és egy új kiírását sürgeti, annak ellenére, hogy az első körben pályázók már csak az eredményhirdetésre várnak.

Magyarics Gábor, a Magyar TDM Szövetség alelnöke már ezt követő előadásában is erre reagálva elmondta: a TDM Szövetség nem tartja jó ötletnek a pályázat visszavonási javaslatát. Az alelnök akkor azt javasolta, hogy a jelenlegi pályázati kört ne vonják vissza, hanem hagyják meg az eredményhirdetésig, és a második kört fordítsák közösen a térségi szintek megerősítésére.

A Magyar TDM Szövetség most egy külön állásfoglalásban reflektált a Magyar Turisztikai Ügynökség a „Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése” elnevezésű pályázat visszavonására vonatkozó javaslatára. Az állásfoglalást változtatás nélkül közöljük:

"A Magyar TDM Szövetség továbbra is kiáll a több mint 10 éve tartó folyamat során létrejött turisztikai desztináció menedzsment (TDM) rendszer komplex fejlesztése mellett. A rendszer alapelveinek érvényesülését továbbra is kiemelt jelentőségűnek tartja az ország turizmusának sikere és versenyképessége szempontjából, mert ezek képesek garantálni, hogy minden turizmusban érdekelt fél a közös célokért együttműködve jelentősen magasabb hozzáadott értéket teremtsen.

A rendszer alapja és megkerülhetetlen eleme a helyi szint, amely 2008 óta állami támogatás nélkül, alulról építkezve, megfelelő jogi szabályozás nélkül is professzionális munkát tudott végezni, amely nagyban hozzájárult az elmúlt évek eredményeihez. A helyi TDM-ek működését az önkormányzatok és a turisztikai szolgáltatók finanszírozták, azonban fejlesztésre eddig külső forrásokból nyílt lehetősége. Ezek nélkül a helyi TDM-ek nem fognak tudni jelentős eredményeket elérni a következő években. Mindez ellehetetleníti a magasabb szintű – térségi, régiós, országos – tudatos szakmai munkát is. A helyi szintű TDM szervezetek fejlesztéseinek hiányában

  • nem lesznek képesek lépést tartani az európai trendekkel,

  • nem tudnak megújulni a minőségi vendégfogadást biztosító jelenlegi szolgáltatások: a Tourinform és más információs irodák, a vendégtájékoztatás korszerű eszközei és az annak hátterét biztosító IT-rendszerek, a komplex élmények érdekében végzett program- és rendezvényszervezés, a települési marketing koordináció, a turistákat fogadó humánerőforrás képzése és kompetenciáinak fejlesztése, 

  • nem biztosított a helyi szintű desztinációfejlesztési stratégia következetes megvalósítása, koordináció nélküli spontán folyamatok indulnak be, melyek gyengítik a tudatos pozícionálás eredményeit,

  • gyengül a turizmusban érintett KKV szektorhoz tartozó vállalkozások (a turizmusban gyakorlatilag a vállalkozások 99%-a) piaci pozíciója, ami végső soron a munkahelyek, s ezzel együtt a települések népességmegtartó erejének csökkenéséhez vezet, 

  • nehéz helyzetbe kerül a desztináció tudatos minőségmenedzsmentje, épp ott, ahova a látogatók érkeznek, ami jelentős versenyhátrányt okoz, úgy a belföldi, mint a nemzetközi piacon,

  • az egymástól elkülönült fejlesztések nem jutnak el a komplex ajánlati csomagként történő kiajánlásig és értékesítésig, aminek következtében a fejlesztések megtérülése bizonytalanná válik, s ez a befektetési kedv csökkenéséhez vezet,

  • a turizmussal kapcsolatos feladatok visszakerülnek a helyi önkormányzatokhoz, akik éppen azért adták át azok ellátását a TDM szervezeteknek, hogy a turizmusszakmai szempontok és kompetenciák maximálisan érvényre juthassanak, 

  • a helyi TDM szervezetek nem lesznek képesek megfelelő szakmai partnerei lenni az országmarketingért felelős magasabb szintű szervezeteknek,

  • jelentősen lelassul az információáramlás az egyes szintek között, adatgyűjtési hiányosságok miatt információhiány lép fel a döntéshozói szinten, ami piaci hátrányt jelent.

A felsoroltak elkerülése és a turizmus rendszerének optimális működés biztosítása érdekében azt kérjük, hogy a visszavonás helyett kerüljenek elbírálásra a GINOP 1.3.4. – 15 számú pályázatra 2016. február és október 7. között beadott támogatási kérelmek, és induljon el széles körű egyeztetés a 2017. évi pályázati kiírás tartalmi kérdéseiről. A Magyar TDM Szövetség továbbra is partner minden együttműködésben és párbeszédben annak érdekében, hogy Magyarország turizmusa az őt megillető helyet foglalja el a nemzetközi piacon a versenyképesség tekintetében."


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.