Budapest túl van a 10 millió vendégéjszakán

Az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlva Magyarországon 6,7%-kal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2017-ben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly decemberi és egész éves szálláshelyi adatokról frissen megjelent gyorstájékoztatója szerint. A fővárosban ennél is nagyobb mértékben, 7,3%-kal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot. Az immár negyedik éve 6% feletti ütemben bővülő vendégéjszakák száma országosan csaknem elérte a 30 milliót (29,5 millió éjszaka). A szállásdíjbevételek növekedése még ennél is kedvezőbb, 17%-ot megközelítő bővülési ütemre kapcsolt — közölte pénteken az MTÜ nem sokkal azt követően, hogy a KSH honlapján megjelentek a szokásos, havi adatok.

Az MTÜ szerint a magyar vendégforgalmi adatok európai és régiós összevetésben is figyelemre méltóak. „Míg például az EU-ban 2017-ben 5,1%-kal, Ausztriában 2,3%-kal, Szlovákiában 5,9%-kal, Lengyelországban pedig 5,1%-kal, addig hazánkban 6,7%-kal növekedett a vendégéjszakák száma.” Hozzáteszik, hogy „A külföldi vendégéjszakák Magyarországon mért tavalyi, az elmúlt évekhez képest is kimagasló, 7,9%-os emelkedésében nagy szerepe volt a nagyszabású sportrendezvényeknek, köztük a FINA vizes vb-nek köszönhetően megnövekedett külpiaci érdeklődésnek.”

Áthúzódó hatásából az év hátralévő részében is jól tudtak profitálni a hazai szálláshelyek. A hazai szálláshelyek 2017-ben az utóbbi öt év legmagasabb szobaár-bevétel növekedési ütemét (16,8%) produkálták, és elérték a 278 milliárd forintot. Ehhez nagyban hozzájárult a külföldiektől származó szállásdíj-bevételek kiemelkedő, 18,6%-os bővülése, és a szálláshelyek összes árbevétele (466 milliárd Ft) is 15,6%-kal emelkedett.

Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia célja, hogy a vendégéjszaka számok és a turisztikai költések megduplázódjanak.

„Ahhoz, hogy a növekedés üteme tartósítható legyen és még több vendég érkezzen, minőségi fejlesztésekre van szükség” – jelentette ki dr. Guller Zoltán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kisfaludy Program első nagyprojektjei a megvalósítás szakaszába lépnek. Guller szerint ezek „lesznek azok a fejlesztések, amelyektől a magyar turisztikai teljesítmény további nagyvolumenű fejlődését várjuk.”


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.