Cafeteria ünnep: SZÉP-kártya születésnap

Idén lesz tíz éve, hogy az OTP a piacon elsőként elérhetővé tette a Széchenyi Pihenőkártyát. A SZÉP-kártyás feltöltéseik összege meghaladta az 1000 milliárd forintot. I

Magyarországon elsőként, tíz évvel ezelőtt, a 2011-es nyári szezonban vezetté be az SZÉP- kártyát. Az új cafeteria elem bevezetésének célja az volt, hogy egy modern, kártya alapú termékkel ösztönözze a belföldi élményszerzést, tudatosítsa a munkavállalók pihenésének fontosságát, valamint, hogy a szabadidős költések minél nagyobb része maradjon a hazai vállalkozásoknál. 

 

Az azóta eltelt egy évtizedben a kártya a magyar cafeteria piac egyik legnépszerűbb juttatásává vált, már mintegy 1,7 millió kártyabirtokossal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a magyar munkavállalók több mint egyharmada adhat magának, családjának, vagy a barátainak élményeket a SZÉP-kártyának köszönhetően.

„Mindannyian, akik a SZÉP-kártya tíz évvel ezelőtti bevezetésében részt vettünk, reméltük, hogy egy hosszú távon sikeres terméket hozunk létre. Tudtuk, hogy a cafeteria piacon újdonság lesz a kártya formátum, és azt is, hogy szeretni fogják a munkavállalók, mert a papír utalványokhoz képest nagyon kényelmes a használata”, mondta Vargáné Jandrasits Ildikó vezérigazgató.

Aki a tavalyi és az idei rendhagyó év kapcsán kiemelte: „A koronavírus-járvány egyik nagy tanulsága, hogy a turizmusnak és a vendéglátóiparnak muszáj egy stabil belföldi keresletre támaszkodni. Büszke vagyok arra, hogy a SZÉP-kártya egy évtizede segíti építeni ezt a biztos alapot, és hozzájárult ahhoz, hogy ezek az ágazatok talpon tudjanak maradni a válság alatt is.”

Kártyájuk elfogadóhelyi hálózatához 2012 decemberében még 18 ezer kereskedelmi egység tartozott, a jelenlegi elfogadóhelyek száma ennek közel két és félszerese, 44 ezer. Ezek közé tartoznak a kereskedelmi és munkahelyi vendéglátóhelyek is.

 

 

 

Forrás: fhcafe / Turizmus Online


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.