Együttműködéssel fejlesztik az egri térség turizmusát

Egymás jobb megismerésére, a partneri kapcsolatok erősítésére és szemléletformálásra rendezett szomszédoló Study Tourokat az Eger Térsége TDM Egyesület. A negyedik, záró rendezvényt szerdán tartották a hevesi megyeszékhelyen.

Az eseményre érkezett és a vendégek kiszolgálásával foglalkozó szakemberek, a szolgáltatásaikat, a turisztikai újdonságokat és más a fontos információkat igyekeztek megosztani egymással.

A résztvevők Badacsonyiné Bohus Gabriellának, Eger elismert idegenvezetőjének kalauzolásában egész napos közös túrákat bonyolítottak le. Így megismerhették az Eszterházy Károly Egyetem központi épületben működő Varázstornyot, ahol fizikai kísérletek részesei lehettek.

Láthatták a nagy múltú csillagászati múzeumot, valamint az ország legrégibb sötétkamráját, amelynek ma is működő műszereivel egy asztalra vetítették Eger fontosabb nevezetességeit.

Az Egri Pasa sátrában is jártak, ahol különleges török kávékat és teákat kóstolhattak. Azután a vár nevezetességeit, a felújított kazamata titkait ismerhették meg Balázs-vitéz tájékoztatójában.

Többek között ágyúbemutatót tartott, de láthatták Dobó István egykori várkapitány életnagyságú figuráját is.
A szakemberek kedvezően fogadták

De ellátogattak, a tavaly év elején megnyitott érseki palota turisztikai látogató központba is, ahol az egyháztörténeti múzeum emlékeit reprezentáló gyűjteményt láthatták, Hernádfői Csaba ügyvezető igazgató közreműködésével.

Ezután városnéző kis vonatra ültek és végigjárták az országos hírű Szépasszonyvölgyet, majd a program az Ostorosbor pincészetében zárult, ahol megkóstolták a legjobb nedűket.

Szádeczky Kornélia, az Eger Térsége TDM Egyesület elnöke a Turizmus Online-nak elmondta, hogy az egrivel együtt, összesen négy Study Tourt rendeztek.

Ezek keretében a résztvevők megismerkedtek Szihalom, Mezökövesd, Bogács, Cserépfalu és Noszvaj, továbbá Bélapátfalva és Szilvásvárad, illetve a Gyógyvizek Völgyében található Egerszalók és Demjén nevezetességeivel, turisztikai újdonságaival.

Ezeket a rendezvényeket kedvezően fogadták a szakemberek, miután a szervezők mindenütt gazdag programokkal várták a résztvevőket és bemutatták az újdonságokat.
Hungarikumok, gyógyhelyek a térségben

Az elnök kiemelte, hogy hazánkban jelenleg tizenegy térségi TDM szervezet működik és ezek egyike az Eger térségi egyesület, amely 2009-ben alakult és jelenleg 17 taggal működik.

Hangsúlyozta, hogy Eger erős turisztikai célpont Magyarországon, de fontos, hogy a jövőben közösen, egymást segítve jelenjenek meg a piacon.

A térség turisztikai termékeire, - többek között - a gyógyfürdőkre, a bor-, illetve a tematikus utakra és a jó rendezvényekre kell, hogy építsék kínálataikat.

Példaként említette az Egri bikavért, illetve a Bükkaljai Kőutat, amelyek hungarikumok, továbbá az egri várat, mint Nemzeti Emlékhelyet, továbbá az egri, az egerszalóki és a mezőkövesdi gyógyhelyet, illetve a szellemi világörökséghez tartozó matyó kulturális hagyatékot.

Fontos, hogy a meglevő kedvező adottságokat minél jobban kihasználják és újabb turisztikai termékeket vezessenek be a piacra. Ezzel még nagyobb bel- és külföldi vendégforgalmat, költést és hosszabb ideig való tartózkodást generálhatnak.

Az egyesület arra is nyitott, hogy a jövőben tovább gyarapítsa a tagjainak számát. Elsősorban települési önkormányzatokra, illetve intézményekre számítanak.

Nőtt a vendégéjszakák száma Egerben

Hegedűsné Majnár Márta, az Egri Városi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az idei kemény téli hónapok kedvezőtlenül befolyásolták Eger turizmusát. Ám a kedvező tavaszi időjárás hatására márciusban és áprilisban már változott a helyzet.

Az elmúlt év hasonló időszakához képest ugyanis 10 ezerrel nőtt a vendégéjszakák száma. Különösen több turista érkezett a városba, amely biztató lehet a következő hónapokra is. Ezzel szemben a belföldi vendégek száma stagnált az előző évihez képest.

Jelenleg az egri kereskedelmi szálláshelyeken éves szinten a kapacitás kihasználás nagyon magas fokú. Ezeknél a különböző szezonok már szinte nem is érzékelhetőek. A magán szálláshelyeken viszont még vannak tartalékok, amelyek kihasználásával előbbre léphetnek.

Partneri együttműködéssel pályáznak

Az ügyvezető arra is utalt, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) meghirdette az EDEN pályázatot. Erre június 30-ig, térségi összefogással programot nyújtanak be az ügynökségnek.

Ebben az Egri Városi Turisztikai Nonprofit Kft., Egerszalók, Noszvaj és Mezőkövesd partnerként vesz részt. Így Magyarország legismertebb úti céljának, - mint címnek - az elnyerését pályázzák meg. Ez nem véletlen, mert Eger a különböző műemlékeivel, és az ezekhez kapcsolódó programjaival, Mezőkövesd pedig a szellemi kulturális örökség listáján szerepelő város a Matyó hagyományokkal vesz részt.

Ezek mellett az országban Heves megyében találhatók azok az egykori barlang lakások, amelyek ma már turisztikai látványosságoknak számítanak. Így például Egerszalókon, ahol ezeken a helyeken interaktív kiállítótereket alakítottak ki. De kézműves foglalkozásokat is kipróbálhatnak az érdeklődők, helyi népi ételeket is főzhetnek és gyógynövénykert is kapcsolódik a területhez. 

Noszvajon kiemelkedik a De la Motte kastély, valamint a Meseút program, amelyekkel szintén csatlakoztak a pályázathoz. Ezek mellett újdonságként az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogató Központ, valamint a Főegyházmegyei Könyvtár is vállalta ebben a partnerséget. Egyébként a pályázók közös célja, hogy a leírt kulturális és turisztikai programokat a jövőben a napi gyakorlatban, a munkájuk során alkalmazzák majd.

Hatszáz turista, külön vonattal érkezett

Hegedűsné Majnár Márta arra is kitért, hogy az elmúlt napokban hatszáz turisták szállító különvonat érkezett a hevesi megyeszékhelyre a MÁV Start és az Egri Városi Turisztikai Nonprofit Kft. együttműködésével.

A vonat Szombathelyről és Zalaegerszegről indult és a vendégek egy teljes napos programot bonyolítottak le Egerben. A hatszáz turistát 12 csoportra osztották, akiket szakavatott helyi idegenvezetők kísértek és tájékoztatták. A tapasztalatok alapján a partnerek folytatásra is számítanak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.