Elindult az Év Szállása verseny

Július nyolcadikán kezdetét vette a magyar turisztikai piac kulcseseménye, immáron 7. alkalommal indult el az Év Szállása verseny. A vendégek szavazatai, a Szallas.hu honlapon található vendégvélemények és a szakmai zsűri rangsora határozzák meg a díjazottak listáit. Az előző évhez hasonlóan, a szálláshelyek mellett a turisztikai attrakciókra is szavazhatnak a vendégek. További újdonság, hogy már a Turizmus Szakma Példaképe - ifj. Papp Imre-emlékdíj nyertese is zsűritag.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Idén is keresik az Év Szállását, majd kiosztják a magyar turisztikai piac legkiemelkedőbb szakmai, népszerűségi és minőségi elismeréseit. A verseny július 8-án indult el. Az év turisztikai kulcseseményét a Szallas.hu immáron hetedik alkalommal szervezi meg.  A megmérettetés és a rangos díjátadó célja felhívni a figyelmet a turizmus szakma remekeire és Magyarország kincseire. „A verseny időtartama alatt, a díjátadón és azon túl is kiemelt figyelmet kapnak a szálláshelyek és a turisztikai attrakciók üzemeltetői, valamint a szakma képviselői –mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere. – Ily módon teremtünk nyilvános teret és lehetőséget az alázatos munkát nyújtó partnerek kellő mértékű elismeréséhez, hiszen az általuk képviselt és megvalósított folyamatos fejlesztések nagyban hozzájárulnak a hazai turizmus bővüléséhez.”

 

Az Év Szállásának járó fődíj és díjak mellett idén is kitüntetik az Év Turisztikai Attrakcióját. „A programturizmusra évek óta kiemelt figyelmet fordítunk, ezért is vezettük be a belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponokat, melyek aktív kikapcsolódásra, hosszabb ott-tartózkodásra és a térség felfedezésére ösztönzik a vendégeket – árulta el Keresztes Nóra. – Ezzel a kategóriával és a díjjal szeretnénk még több figyelmet irányítani az adott országrészre és turisztikai nevezetességre.” Az Év Konferencia Hotelét és az Év Romániai Szálláshelyet is díjjal jutalmazzák. Átadják az Év Turisztikai Települése díjat is, ugyanis minden olyan magyarországi település is megméretteti magát, ahol legalább egy szálláshely megtalálható a Szallas.hu rendszerében. „Természetesen nem maradhat ki a kitüntettek sorából a turizmus szakma példaképének elismerése sem –ismertette a részleteket Keresztes Nóra. – A Turizmus Szakma Példaképe - ifj. Papp Imre-emlékdíjra nevezett elismerést szeptember 28-áig leadott jelölés vagy pályázat útján nyerheti el az a személy a szakma képviseletében, aki kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hozott létre szálláshelyével, turisztikai attrakciójával vagy rendezvényével." Olyan szakmabeliek közül kerül ki a nyertes, akik újító ötleteikkel irányt mutatnak.

A díjak odaítélésében a vendégek szavazatainak és a honlapon leadott valós véleményeknek kiemelkedően fontos szerepük van. „Mi sem tükrözheti vissza pontosabban a szálláshelyek, turisztikai attrakciók minőségét, mint a vendégek véleménye – fűzte hozzá Keresztes Nóra. – Több mint 200 ezer utazó szavazatát és 950 ezernél is több véleményt veszünk figyelembe.”  Az előző évhez hasonlóan már nemcsak a több mint 10 ezer belföldi szálláshelyre szavazhatnak a vendégek, hanem a Szallas.hu által elérhető közel 1800 turisztikai attrakcióra is. Idén is összeáll a szakmai zsűri, akik bizonyos kategóriák rangsoráról döntenek.

Az ítészek a Szallas.hu képviseletében Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser. A bírák sorát folytatja Hegedűs Attila, a BDOnline ügyvezetője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Vágó Ágnes, a Pont Itt magazin főszerkesztője, Pataki Zita, televíziós, rádiós műsorvezető és a november 28-ai gála háziasszonya. A zsűritagok között kap helyet Horváth Tibor is, az Év Szállása 2018 nyertes képviselője, a Park Inn By Radisson Zalakaros Hotel & Spa**** igazgatója. Az idei év újdonsága, hogy a szakmai zsűri tagjai közé bekerült a tavalyi év Turizmus Szakma Példaképe, Katona Zoltán, a Morgens Design ügyvezetője. A verseny főtámogató partnere az OTP SZÉP-kártya, kiemelt támogatói a Google, a Lidl és az NLC, kommunikációs támogatói pedig a Turizmus.com és a Pont Itt magazin.

 

Díjazott kategóriák

 

Top kategóriák

Év Szállása - 2019 - Összesített eredmények (versenyszavazatok és szakmai zsűri döntése) alapján

Év Turisztikai Attrakciója 2019 - Év Szállása verseny szavazatai alapján   

Év Turisztikai Települése 2019 - Év Szállása verseny szavazatai alapján               

Év Konferencia Hotele 2019- Szakmai zsűri döntése alapján

Év Romániai Szálláshelye 2019 - Vendégértékelések és szakmai zsűri döntése alapján

Turizmus Szakma Példaképe 2019 - ifj. Papp Imre-emlékdíj - Szakmai zsűri döntése alapján

 

Népszerűségi díj (1-3 helyezett)

4-5 csillagos hotelek - Év Szállása verseny szavazatai alapján

1-3 csillagos hotelek - Év Szállása verseny szavazatai alapján

Panzió, Apartman, Vendégház - Év Szállása verseny szavazatai alapján

 

Minőségi díj (1-3 helyezett)

4-5 csillagos hotelek - Vendégértékelések alapján 

1-3 csillagos hotelek - Vendégértékelések alapján

Panzió, Apartman, Vendégház - Vendégértékelések alapján

 

Szakmai díj (1-3 helyezett)

4-5 csillagos hotelek - Szakmai zsűri döntése alapján

1-3 csillagos hotelek - Szakmai zsűri döntése alapján

Panzió, Apartman, Vendégház - Szakmai zsűri döntése alapján

 

Az esemény támogatói, partnerei

OTP SZÉP-kártya - főtámogató partner

Google, Lidl, NLC - kiemelt támogatók

Kommunikációs támogatók: Turizmus.com, Pont Itt

 


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.