Fejlesztések a balatoni hajózásban

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtótájékoztatón kedden, Siófokon.

Guller Zoltán elmondta: a Bahartnál hosszú évek óta elmaradtak a fejlesztések, most azonban új korszak kezdődik. A tőkeemelés célja, hogy a cég fejlesztéseket hajtson végre, és ezzel új lendületet vegyen a balatoni hajózás. A társaság hajóflottája megújul, ennek részeként négy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között és modernizálják a személyszállító hajókat is.

A vezérigazgató a fejlesztési célok között említette egyebek között az akadálymentesítést, a kikötők, mosdók teljes megújítását, a menetrend ütemesebbé tételét, a dinamikus árképzés bevezetését. A fejlesztéseknek köszönhetően a balatoni hajózás jobb, modernebb, kényelmesebb lesz, és jobban szolgálja majd a helyben élőket és a turisztikai érdekeket is - közölte.

2008-ban a Bahart állami tulajdonrésze ingyenes vagyonjuttatással és tőkeemelési elvárással került 21 tóparti önkormányzat tulajdonába. Az év elején az állam közel 35 százalékos tulajdonrészt szerzett cserébe azért, hogy elengedte az önkormányzatok 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét.

Kedden az állam a tulajdonosok egyhangú támogatásával 6,6 milliárd forinttal megemelte a cég 4 milliárd forintos tőkéjét, és ezzel valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett. Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója az MTÜ. Guller Zoltán elmondta, hogy az állam hosszú távon gondolkodik a Bahartban, amelynek 5-10 éven belül európai színvonalúvá kell válnia. Ehhez a tőkeemelésen túl további forrásokra lesz szükség - tette hozzá.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte: a Balaton Budapest után a második legfontosabb turisztikai térség, a magyarok legkedveltebb úti célja. A KSH szerint tavaly a magyar utazók a vendégéjszakák egyötödét a Balaton-régióban töltötték. A tó környékén ők tették ki a vendégek 78 százalékát.

Kollár József, a Bahart vezérigazgatója üdvözölte, hogy a hajózási társaság akkora tőkéhez juthat, amekkorára évtizedek óta nem volt példa. Beszámolt arról, hogy az elmúlt években elvégezték a cég strukturális átalakítását, de az elavult eszközpark és műszaki háttér megújítására saját erőből nem volt képes a társaság.

 

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.