Fővárosi Turisztikai Kerekasztal: fókuszban a turistabuszok és a beerbike

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) által koordinált érdekegyeztető fórum, a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal (FTK) soron következő ülését – a hagyományok szerint külső helyszínen – Józsefvárosban, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban rendezték, Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető asszonyának elnökletével. 

A kerület nevében Zentai Oszkár, a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke mondott köszöntőt, mely után a helyszín házigazdája, Zékány Zoltán, a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ szakmai igazgatója ismertette röviden a központ tevékenységét. A tanácskozás végén a Civilek a Palotanegyedért Egyesület képviseletében Erdős Zoltán vezetett sétán mutatta be a környék épített örökségét, turisztikai látnivalóit a kerekasztal képviselőinek.

A tanácskozás visszatérő témája a turistabuszok közlekedése és parkolása. Strang Tamás, a Budapesti Közlekedési Központ Innovációs szakértője a nyári nagy sportrendezvények, valamint építési projektek idejére vonatkozó munkaanyagot ismertette a kerekasztal képviselőivel.

A témát Molnár Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Személyszállítási Tanácsának titkára javasolta, mivel a pesti rakpart építése, a széles sétányok kialakítása, a Liget-projekt és a Budai Várnegyed felújítása – buszközlekedési, parkolási szempontból – aggodalommal tölti el a turistabuszok üzemeltetőit, az utazási irodákat és számos más turisztikai vállalkozást.

A Lánchíd déli szakaszán nem alakítanak ki buszparkoló helyeket – mondta Strang Tamás. Ezeket a BKK szeretné az északi oldalon tartani, ezáltal a Kossuth tér és Duna Aréna közötti szakaszon több parkolóhely kerül kialakításra. A felújítás várhatóan 2017 nyarán fejeződik be. Ezen a szakaszon hat méter széles gyalogos sétány, két forgalmi sáv és a parti oldalon párhuzamos parkolás lesz biztosított. Itt hat busz számára alakítanak ki parkolót, melyek mindegyike reggel 5 és 7 óra között közös rakodóterületként szolgál az áruforgalmi és a turistahajók részére. Ezt az igényt folyamatosan mérik és elemzik, mely után próbálják majd a kihasználtsághoz alakítani. A Carl Lutz rakparton az említettek mellett 10 buszférőhely várja majd a turistabuszokat.

A budai Várban folyó kormányzati építkezések 2017-ben is folytatódnak, jelentős közműépítések várhatók a helyszínen, a turistabusz-közlekedés szabályozásáról jelenleg egyeztetetések folynak.

A Városligetben a látványosságok környékén rövid távú le- és felszállási pontok lesznek, a Szabolcs utcában alakítanak ki várakozóhelyeket buszoknak.

A BKK innovációs szakértője további tájékoztatást ígért a témában. Strang Tamás továbbá Bán Teodóra azon felvetésére is választ ígért, hogy az esti rendezvények után a tömeg hogyan tudja majd elérni a metróközlekedést, illetve az éjszakai járatokat.

Tóth Sándor, Belváros Városfejlesztő Kft.-jének igazgatója javaslatára a kerekasztal témája volt még a különböző kerekező járművek közlekedési szabályozása Budapest belvárosában. A kérdéskörről Ruszó László, a BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője tartott előadást, melyből kiderült, hogy nincs egyértelmű jogszabály a nemrég megjelent kerekes járművek, mint például a segway, beerbike besorolásáról, így a rájuk vonatkozó szabályok sem pontosíthatók. Az előadó reményét fejezte ki, hogy a kerekasztal résztvevői – közösen – javasolhatják a jogszabály módosítását, mely a használók és a hatóságok számára is világossá teszi majd a szabályokat. Ez azért is fontos, mivel egyre több lakossági panasz, illetve észrevétel érkezik az egyes önkormányzatokhoz, illetve közterületfelügyeletekhez.

Az ülésen Flesch Tamás, az MSZÉSZ új megválasztott alelnöke beszámolt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének új aktivitásairól: az ÁFA-csökkentés hatásairól, további esetleges lehetőségeiről, a szállodai és vendéglátóhelyek dolgozóinak bérkérdéséről, a fővárosi és vidéki szállodák és vendéglátóhelyek különbségeiről. A kérdéskörben munkaanyagot dolgoznak ki, melyet az MTÜ-vel egyeztetnek majd – mondta Flesch Tamás.

A tanácskozást Caesar Éva, a MISZ új, megválasztott elnökének bemutatkozása zárta.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.