Gyógyhely minősítést kapott Orosháza-Gyopárosfürdő

Gyógyhellyé minősítették Orosháza-Gyopárosfürdőt, a dél-alföldi a 22. minősített fürdő az országban. 

A település és az ott működő turisztikai szolgáltatók számára jelentős előnyt jelent a cím elnyerése, ugyanakkor ezzel további fejlesztési lehetőségek is megnyílnak a város számára. A témáról az oroscafe számolt be részletesen.

Az írásból kiderül, hogy Dávid Zoltán polgármester szerint "Az egyértelmű marketing előnyök mellett ennek a minősítésnek kiemelt szerepe van abban, hogy a város indulni tud azokon a pályázatokon, amiken csak a gyógyhellyé nyilvánított fürdők és önkormányzatok tudnak. Így még több attrakciót tudunk Gyopárosfürdőre hozni, ezzel téve még vonzóbbá Orosházát és a fürdőt".

A fejlesztésekkel kapcsolatban elhangzott, hogy az idén már benyújtottak egy 600 millió forintos Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos (TOP) pályázatot Gyopárosfürdő turizmusának fellendítése érdekében, amit követni fog egy 500 millió forintos második körös pályázat is. Emellett készülnek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) egyik pályázatára is, melyen az elnyerhető támogatás minimum 300 millió forint.

– Olyan attrakciókat szeretnénk Gyopároson megvalósítani, amik a fürdő mellett plusz programot adnak, ezzel is növelve az eltöltött éjszakák számát. A beadott TOP-os pályázat többek között tartalmaz egy interaktív tanösvényt a tóparti sétányon, ami a gabona útját kívánja bemutatni. De tervezünk játszótéri elemeket, a helyi növény- és állatvilág bemutatását, pihenőhelyek kialakítását és egy új vendéglátóegységet is építenénk, amit a tavon keresztül lehetne megközelíteni – ismertetett néhány tervet Barák Anita megbízott városfejlesztési irodavezető.

Forrás: Oros Café


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.