Hadrianus, Vasarely és a Hello Wood találkozása Óbudán

127 ezer lakosával a hatodik legnagyobb magyarországi település lehetne Óbuda. A kerület néhány évvel ezelőtt felgyorsította a turizmus fejlesztését. A minap konferenciát és workshopot rendeztek, ahol a szakma képviselői megismerhették a kerület vezetőinek terveit és az üzleti lehetőségekről is tárgyalhattak.

Turisztikai workshopot rendezett az Óbudai Turisztikai Egyesület és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Hadrianus-emlékév apropóján Óbudán, a Szindbád Közösségi Iroda és Rendezvénytérben. A rendezvény telt ház előtt zajlott, szép számmal vettek rajta részt beutaztatók, idegenvezetők, programszervezők és turisztikai marketinggel foglalkozó szakemberek.

Bús Balázs, a kerület polgármestere előadásában kifejtette, hogy 39,4 négyzetkilométeres területével Óbuda a főváros második legnagyobb kerülete, 127.222-en laknak itt. A polgármester kifejtette, hogy 30,5 milliárd forint a kerület költségvetése, ebből a kötelező feladatok mellett számos fejlesztésre különítettek el önrészt. 380 millió forintból kialakítják a Mészkő parkot és további négy projekttel pályáztak a főváros Tér-köz pályázatán. Ez a Holdudvar park, a Derű utcai park, a '48-as emlékparknak szánt Lékai bíboros tér és a promenád részét képező Krúdy sétány.

A békásmegyeri piac 4,8 milliárd forint értékű fejlesztése lesz Óbuda egyik legjelentősebb projektje - mondta Bús Balázs, a városvezetés minden beruházás esetében a közösségi tervezés mellett van. A leromlott állapotú békásmegyeri piac területén 2017 nyarától várhatóan 2019 nyaráig tart az építkezés.

A polgármester úgy látja, hogy 9 közgyűjteményével a kerület valóságos múzeum-nagyhatalom, amelyet turisztikai szempontból érdemes lenne még jobban kihasználni. Elmondta azt is, hogy a kerület kiinduló pontja lehetne egy olyan kerékpárútnak, amely a Dunakanyart veszi célba. Szálláshelyekben viszont hiányt szenved a kerület, ezen szeretnének – akár pályázati források bevonásával – változtatni.

Virág Benedek, az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője az aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztéséről számolt be. A város határában egy elhanyagolt Duna-parti ingatlanon kerékpáros és evezőscentrumot alakítanak ki. A cél az, hogy aki idáig elbiciklizik, itt szálljon csónakba, és ismerje meg a kerületet a víz felől is. A gyaloglók és a lovasok számára is terveznek fejlesztéseket. Szükséges, hogy a gyalogos, a kerékpáros, a lovas és az evezős turisztikai lehetőségek egymást erősítve működjenek együtt – mondta.

Békefi Anna, az Óbudai Turisztikai Egyesület elnöke, az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont Nonprofit Kft. ügyvezetője a kerület turisztikai kínálatáról és a szakmai együttműködési lehetőségekről tartott előadást. Emlékeztetett arra, hogy 10 év alatt teljesen átalakult a kerület központja: a Fő téren manapság már nem autók parkolnak, hanem sétálnak, beszélgetnek az emberek. Pezsgő élet folyik itt, szinte egész évben fesztiválok, rendezvények zajlanak. Büszkék arra, hogy a téren nyílt meg az első önálló kerületi információs iroda, az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont. Több sikeres akciójuk közül az egyik, hogy februártól októberig minden hónap utolsó péntekjén komplett kis reggelivel vendégelik meg a kerület bringásait a Bike & Breakfast nevű akció keretében több vendéglátóhelyen.

Dr. Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park igazgató, valamint Lengyelné Kurucz Katalin, a létesítmény közönségkapcsolati vezetője turisztikai fejlesztési elképzeléseikről számoltak be. Elhangzott, hogy 120 év alatt a romkertből komplett régészeti park lett, amely új látogatói igényeket szolgál ki. Az utóbbi évek során több alkalommal bővült a park területe, ahol a legmodernebb technológia segítségével megelevenedhet előttünk az egykori római település városképe is.

Céljuk egy új turisztikai látogatóközpont létrehozása, továbbá az, hogy a Pannonia Limes programban kulcsszerephez jussanak. A múzeum körüli kerítések teljes rekonstrukcióját szeretnék, hogy a Szentendre felé vezető úton menő turistaforgalmat be tudják csábítani. Hadrianus császár trónra lépésének 1900. évfordulója alkalmából egész éves programsorozatot indítottak, amelyben lesznek rendhagyó történelem órák is, az eseménysort novemberben nemzetközi szakmai konferencia zárja.

A Hello Wood egyik alapítója, Pozsár Péter több jó hírt is megosztott a hallgatósággal. A különleges faszerkezetek és -installációk készítésével foglalkozó magyar társaság két méter magas Hadrianus-fejet avat fel a májusi jubileumi kiállítás megnyitójára. A lakosság és a turisták a Hello Wood által tervezett és elkészített, Viktor Vasarely munkásságát megidéző színes utcapadokkal is hamarosan találkozhatnak az op-art képzőművész alkotásainak otthont adó múzeum előtti téren.

A legfontosabb, hogy a Hello Wood hosszú idő után végre otthonra lelt, beköltözik Óbudára, a Zichy kastély északi szárnyába, amely ezelőtt magtár volt. Lesz a földszinten egy faipari műhely, ahol a tervek szerint bárki felügyelet mellett kipróbálhatja magát a fa megmunkálásában. Az épületben helyet kapnak még a kortárs építészeti és design kiállítások és konferenciák. A Hadrianus-fejet megformázó szobor hamarosan elkészül, és a Fő téren kap helyet, majd bejárja a kerület tereit.

Délután a harmadik kerület meghatározó turisztikai szereplői, múzeumok, kulturális intézmények, szállodák, éttermek, saját asztaluknál várták az együttműködést, üzletkötést kereső beutaztatókat, idegenvezetőket, szakmai újságírókat.


Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub

Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub 

A Pannonia Golf & Country Club sikeresen zárta az idei szezont, ezért minden esély megvan arra, hogy Európa top 100 klubja közé kerüljön.
Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese

Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese 

A zalai Örvényesvölgy Fesztiválon újra egyedülálló koncertekkel és programokkal várják a közönséget.
Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban

Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban 

December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a mátraszentistváni Sípark.
A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken 

A jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az r&b fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration Paloznakon lép fel először Magyarországon.
Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre

Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre 

Országszerte mintegy 100 korcsolyapálya lesz nyitva a téli szünetben, mindenhol a szezon legzsúfoltabb napjaira készülnek.
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?

Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval? 

A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Itt egy hasznos útmutató arról, miképp érdemes felkészülni és mire érdemes odafigyelni egy ilyen témájú tárgyalás során?
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban

Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban 

Betiltják a pirotechnikai eszközök használatát szilveszterkor az V. kerület egyes részein és egyedülálló szolidaritás két település között.
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág

Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág 

Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd 

Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart. Minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően.
Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában

Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában 

Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.