hirdetés
hirdetés

A Hahn Airnél már a vezetők 39 százaléka nő

Hét új partner, új tech cég, NDC upgrade és kiemelkedő eredmények az esélyegyenlőségben - ezek a Hahn Air újításai az idén.

hirdetés

"Az 1994-ben alapított Hahn Air a világ vezető e-ticketing légitársasága 20 évvel ezelőtt kezdte meg a HR okmányokon történő repülőjegy értékesítést. 2019-re több, mint 359 partnerrel büszkélkedhet. 5 kontinens 196 országában és több mint 100.000 utazási irodában használják a HR szolgáltatásait, köztük hazánkban is" - hangzott el a tájékoztatón.

Idén megújult a Hahn Air Lines honlapja. A felhasználóbarát honlap egyaránt szól a szakmának és az utazóknak. A Hahn Air NDC-ért felelős vezetője, Christopher Allison büszkén jelentette be, hogy október elején a Hahn Air is megkapta a IATA által elindított New Distribution Capability program 3. szintjének tanúsítványát. Fontos mérföldkő ez a légitársaság számára, hiszen ez is jelzi, mennyire fontosnak tartják, hogy lépést tartsanak a piaci kihívásokkal, és minél több szolgáltatást tudjanak nyújtani partnereiknek.

A cég kiemelt hangsúlyt fektet a nemek közötti egyenlőség fejlesztésére. Beszállt a IATA nemzetközi 25by2025 kampányába, és az elérni kívánt 25%-ot túlszárnyalva a Hahn Airnél már most 39%-ot tesz ki a női vezetők aránya. Az ez év elején indult 25by2025 kezdeményezés számos célt tűzött ki maga elé. A csatlakozó cégek és légitársaságok olyan vállalásokat tettek, mint például növelik a női alkalmazottak számát szenior pozíciókban. Vagy hogy korábban kifejezetten férfiak által képviselt pozíciókban (pl pilóták), illetve felső vezető pozíciókban minimum 25%-ra emelik a női alkalmazottak arányát a cégen belül.

A 2019-es harmadik negyedévben a Hahn Air 7 új partnerrel bővítette hálózatát. Így tovább duzzadt azon csőd-biztos légitársaságok köre, melyekre az utazási irodák HR-169-es dokumentumon jegyet tudnak kiállítani. Az új partnerek között megtalálható az Air Chatmans (3C), Új-Zéland legnagyobb magántulajdonban lévő légitársasága. 8 helyi célállomás mellett elindították első nemzetközi járatukat is Aucklandből Norfolk Islandre. De ide tartozik a Dél-koraia Jeju Air (7C) is. Ez a fapados légitársaság 73 célállomásra repül 15 ázsiai ország (mint például Kína, Japán, Malajzia, Singapur, Oroszország és Thaiföld) 73 célállomására repül.

A fenti példák is jól mutatják, hogy a Hahn Air jó lehetőséget biztosít a kis légitársaságok nemzetközi megismerésére, és térnyerésére, ezáltal óriási mértékben hozzájárulva ezen cégek növekedéséhez, fejlődéséhez.

A Hahn Air group bejelentette egy új cég, a Hahn Air Technologies elindítását, mely azon légitársaságoknak nyújt különböző szolgáltatásokat, amelyek növelnék az indirekt értékesítésüket. Ezen felül innovációs és tanácsadó központként is működik, kutatásokkal és fejlesztésekkel szolgálva a Hahn Airt az új disztribúciós csatornák nyújtotta lehetőségek, mint példul az NDC, vagy a blockchain alapú szolgáltatások terén. A Hahn Air Technologies első terméke az X1-Air. Ezt a terméket használva azon légitársaságok, akiknek limitált vagy egyáltalán nincs közvetett értékesítési kapcsolatuk, azonnal elérhetővé tudják tenni járataikat a különböző csatornákon keresztül. A legnagyobb GDS-kel (mint pl Amadeus, Sabre) való kapcsolódáson kívül a Hahn Air Technologies és az X1-Air lehetővé tesz árfeltöltést, üzenetküldést, különböző riportok készítését foglalásokra, jegykiállításra vonatkozóan.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai