hirdetés
hirdetés

Még legalább három évet vesztegel a Biodóm átadása

A Biodóm-beruházás befejezéséért cserébe átadná az államnak az épület és a telek tulajdonjogát a fővárosi önkormányzat.

hirdetés

Március óta nem reagál a kormány a fővárosnak arra az ajánlatára, hogy állami pénzből fejeződjön be a Biodóm építése, cserébe a fővárosi önkormányzat vállalná az épület betelepítését állatokkal és növényekkel, valamint az üzemeltetést is - idézte fel a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese. Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett: 2013 óta az állam 44 milliárd forintot költött a Biodóm felépítésére, a beruházás befejezéséhez azonban még 15-20 milliárd forintra lenne szükség. A fővárosnak az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs erre elegendő forrása - közölte.

Ezért most azt az ajánlatot teszik a kormánynak, hogy telekleválasztással kapjon önálló helyrajzi számot az ingatlan, amelyen a kormányzat fejezné be az eddig is állami forrásból és kezdeményezésre zajló beruházást - közölte. A Biodóm betelepítését és üzemeltetését továbbra is a főváros vállalná - tette hozzá. A javaslat elfogadása esetén az önálló ingatlanná alakítás és a tulajdonátadásra vonatkozó megállapodás előkészítése nagyjából tíz hónapot vesz igénybe, a főpolgármester-helyettes ezért kezdeményezte a kormánynál az év végén lejáró támogatási szerződés határidejének meghosszabbítását is.

Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója hozzátette: a Biodóm kivitelezési munkái 2020 októberére befejeződtek - azóta csak üzemi próbák zajlanak az épületben -, és elkészültek a létesítmény pontos beépítési tervei. Gy. Németh Erzsébet kérdésre válaszolva azt mondta: a főváros által rendelt jelentés 2020 augusztusában 16,4 milliárd forintos ráfordítást tartott szükségesnek a Biodóm befejezéséhez, azóta azonban emelkedtek az építőipari árak. Korábban felmerült, hogy a Pannon Park mellé tervezett parkolóház helyén szálloda épülhetne, csökkentve a beruházás költségeit, de úgy tudja - folytatta a főpolgármester-helyettes -, hogy a kormányzati tervekben továbbra is a parkolóház szerepel.

Ugyancsak kérdésre reagálva felidézte, hogy a Biodóm-beruházás miatt a főváros által tett feljelentést a rendőrség rövid nyomozás után, bűncselekmény hiányában elutasította. Egy 2022-es kormányváltás után azonban "a politikai nyomás alól felszabaduló" rendőrség és ügyészség remélhetőleg nem hagy majd büntetlenül ilyen ügyeket - hangsúlyozta.

Szabó Roland közölte: a beruházás újraindulásától még mintegy három év kell a Biodóm megnyitásáig, hiszen a beszerzendő állatok tenyésztési tervei mindenhol évekre előre elkészülnek, egy elefánt vemhességi ideje például 22 hónap. Hanga Zoltán, az állatkert sajtófőnöke a Biodóm sajtóbejárásán elmondta: a beruházás második ütemében több tízezer négyzetméternyi felületdíszletezésre, több ezer köbméter termőföld és 13 ezer növény betelepítésére, a bemutatóhelyek állatokkal való benépesítésére, a medencék üzempróbájára, a környezet rendezésére lesz szükség. A létesítményt nagyvonalú kiállítástechnika jellemzi majd. Az átköltöző elefántok férőhelye például két és félszer akkora lesz, mint a mostani, és a jelenlegi egyetlen medence helyett négy fürdőhelyük is lesz. Átköltöznek a varánuszok és az oroszlánfókák, és érkeznek például törpecsimpánzok is. Összesen mintegy 150 állatfajt mutat majd be a Biodóm - ismertette.

A belső bemutatóterek mindegyikét a Biodóm átlátszó tetőszerkezete alatt alakítják ki, fedett parkként, sétányokkal, állatkifutókkal és háromezer négyzetméternyi szubtrópusi növényterülettel. Mindez egy fényáteresztő héjazat alatt lesz, így a bemutatóhely szinte függetleníthető lesz a külső időjárástól. A szabálytalan alakú, maximálisan 225 méter hosszú és 117 méter széles Biodóm belsejében egy összetett tájat, többféle élőhelyet alkotó, változatos domborzat készül. A látnivalókon végigvezető sétány teljes hossza két kilométer lesz, amely a földszint felett még három szinten fog kanyarogni. A közönség többek között lótuszvirággal teli tóban, vízesésben és mangrovemocsárban, dzsungelben és pálmaligetben, valamint két zegzugos barlangrendszerben is gyönyörködhet majd, az élőhelyek mindegyike számos állattal és növénnyel lesz benépesítve - sorolta.

Közép-Európa legnagyobb tengeri akváriumának leghatalmasabb medencéje 2,5 millió literes lesz, több ezer hallal, cápákkal és rájákkal. A medencén átvezető akrilalagút kialakításának köszönhetően a közönséget körülveszi majd a tenger élővilága kétoldalt, a fejük felett és a talpuk alatt is. A hatalmas cápamedence lakóit egy óriási betekintőablakon át is meg lehet majd nézni. Külön medencéjük lesz a tengeri teheneknek, amelyeket eddig még soha nem mutattak be Magyarországon - számolt be a tervekről Hanga Zoltán.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai