Mégsem lesz Séf Fesztivál Tihanyban

A koronavírus ezt a gasztrofesztivált sem kímélte.

„Az elmúlt napokban hosszan mérlegeltünk azzal kapcsolatban, járvány szempontból hogyan tudjuk biztonságosan megrendezni a fesztivált. A növekvő esetszámok és a tendenciák, melyekre szakemberek figyelmeztetnek minket, azt mutatják, 7-10 nap múlva nem a mai állapothoz hasonló járványügyi helyzetre kell készülnünk. Ebben a szituációban felelősen gondolkozó szervező nem kockáztathatja sem a vendégei, sem dolgozói egészségét, sem a projektje és partnerei megítélését. Így, ezúton kénytelenek vagyunk benneteket arról tájékoztatni, hogy a Séf Fesztivál Tihanyban ebben az évben a meghirdetett időpontban nem kerül megrendezésre!

Egy új dolgot szeretnénk megmutatni a hazai minőségi gasztronómia iránt érdeklődő közönségnek. Ezt, jelen állapotok között nem tudjuk ebben a változó környezetben úgy kivitelezni, ahogy elterveztük. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lemondtunk terveink megvalósításáról. Jövőre amennyiben a körülmények lehetővé teszik Tihanyban, vagy más helyszíneken megrendezzük a Séf Fesztivált. A megvásárolt jegyek árát a lemondástól számított 14 napon belül, legkésőbb augusztus 31-ig visszatérítjük. Számunkra is szívet melengető volt a közönség, a partnereink, és a támogatóink pozitív hozzáállása. Köszönjük. Jövőre találkozunk” – szól a szervezők által a közösségi felületeiken elhelyezett közlemény. 

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.