Megújuló energiára vált a Feszty-körkép Rotundája

Uniós támogatással korszerűsítik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájának energetikai rendszerét, a Feszty-körképnek is helyet adó épület hűtését és fűtését a jövőben jelentős részben megújuló forrásból fedezik majd - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Kodácz Csengele közölte, az egymilliárd forintos költségű beruházás a tervek szerint jövő őszre fejeződik be.
A rotunda az 1980-as években készült el, azóta komolyabb felújítás a tetőfedés és a tetőrétegrendek 2010-ben történt cseréjén kívül nem történt az épületen. Az épület - méretéhez viszonyítva - aránytalanul magas energiafelhasználással működik, ami egyszerre jelent fokozott környezetterhelést és magas fenntartási költségeket. Ennek oka egyrészt a gépészeti berendezések eredetileg is alacsony, illetve időközben leromlott hatásfoka, másrészt az épület nem megfelelő hőszigetelése, az elavult nyílászárók, valamint a szigeteletlen homlokzat. A magas üzemeltetési költségekhez a többségében elavult fényforrások is hozzájárulnak.

A fejlesztés részeként korszerűsítik az épület hűtési, fűtési, szellőztetési és használati melegvíz-rendszereit, az épület szigetelését, kicserélik az elavult nyílászárókat, valamint a világítási rendszert energiatakarékossá alakítják. Az épület fűtését és a hűtést a jövőben talajszonda mezővel kiegészített hőszivattyúk látják majd el. A tetőre napelemeket telepítenek, az új gépészeti berendezéseket modern épületfelügyeleti rendszer irányítja majd.
A beruházásnak köszönhetően a Rotunda energetikai besorolása EE-ről BB-re javul. A kivitelezést a szegedi székhelyű HungaroSun Bt. végzi. A felújítás során az intézmény - a téli szünetet követően - látogatható, így az emlékpark és Feszty-körkép március 1-jétől várja látogatókat - közölte a marketingvezető.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.