Nem támogatja tovább a Budapesti Tavaszi Fesztivált az állam

A kormány nem újítja meg a fesztivál megrendezését célzó korábbi szerződését a fővárosi önkormányzattal.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint ezzel kapcsolatban Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a Népszavának elmondta, Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eddigi állam által felkért szervezője a múlt héten kereste fel a Városházán. Ekkor adott tájékoztatást a kormány döntéséről. Az okokról semmiféle tájékoztatást nem adott – tette hozzá a főpolgármester-helyettest.

Háttér, két utód-fesztivál

A fővárosi önkormányzattal a tavaszi és őszi fesztiválok megrendezéséről még a Tarlós-érában írtak alár három éves szerződést, amely tavaly decemberben lejárt. A MÜPA vezetője arról is tájékoztatta Gy. Németh Erzsébetet, hogy a kormány döntése értelmében ő szervezi meg a továbbiakban a kabinet által indítani kívánt új fővárosi tavaszi és őszi fesztivált. Az előbbit Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, míg utóbbit Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven.

A tavaszi programokról március elején adnak bővebb tájékoztatást. A két fesztiválra az idén összesen 1,75 milliárd forint állami támogatást kapnak. Ebből 1,1 milliárd jut a tavaszi fesztiválra, míg az őszi rendezvénysorozatra 650 millió forintot költhetnek, de már az előkészítésre is kaptak 490 milliót. A tavaly decemberi kormányhatározatból kitűnik, hogy a budapesti fesztiválközönség átprogramozását több éves folyamatként egészen 2025-ig hasonló összeggel finanszíroznák.

Mi lesz most?

A főváros a közlést  tudomásul vette, de azt kérte, hogy a szerződésből fakadó elszámolásokat korrekten hajtsák végre. Erre ígéretet is kapott az önkormányzat.

A főként turistákat vonzó, elit kulturális esemény helyett egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének új, alternatív művészeti ágak bevonásával.

A márkanév a főváros tulajdona. A fővárosi színházak, kiállító termek és közterek állami fesztivál keretében történő használata nem került szóba. A főváros az idei rendezvényre külön nem tervezett támogatást, de a Budapest Brand Zrt. költségkeretét 1,35 milliárd forintban határozták meg.

Egyelőre azonban azt sem tudni, hogy a korlátozásokat feloldják-e a fesztivál szokásos április eleji rendezési dátumára. Ha nem, akkor a főváros online térben szervezné meg hazai előadók bevonásával. Ha addig feloldják a korlátozásokat, akkor a Budapest nyitására tervezett programsorozattal kötnék össze az új típusú első évben szűkített formában megrendezendő fesztivált, mondta Gy. Német Erzsébet.

A szervezést a főváros tavaly létrejött cégére a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-re bízták.

2020-ban: törölve

Tavaly a járvány mosta el a programsorozatot: „Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve” törölték az eredetileg 2020 áprilisára meghirdetett fesztivált.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Forrás: Népszava


Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.