hirdetés
hirdetés

Teréz anya-szobrot kapott a XII. kerület

Szobrot avattak Teréz anya tiszteletére a róla elnevezett téren pénteken, a jótékonyság nemzetközi napján Budapest XII. kerületében.

hirdetés

"Teréz anya mindannyiunk számára zavarba ejtő, példamutató életet élt"- hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere, hozzátéve, hogy Teréz anya szembe nézett a nyomor és a kilátástalanság szörnyűségeivel, évtizedeken át áldozatos munkájával segítette a nélkülözőket.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János


"Egyszerű volt a szó legnemesebb értelmében" - hangoztatta, megjegyezve, hogy a modern média hiába akarta "sztárrá" faragni, minden kitüntetése és minden hivatalos szereplése ellenére, a Nobel-díj átvétele után is visszatért Indiába, pártfogoltjai közé. Milliók ismerték meg a világban cselekedeteit, hogy elgondolkozzanak az önzetlenség és a segíteni akarás hétköznapi természetességéről - mondta, megjegyezve, hogy az általa alapított Szeretet Misszionáriusai Rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító munkájukat pedig számtalan önkéntes segíti a világ mintegy másfél száz országában, köztük Magyarországon is.

Mihály Gábor szobrászművész alkotásának felavatásakor Lévai Anikó hangsúlyozta: Teréz anya szeretetről vallott hitvallása mindenki számára példaként szolgál.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János


"Azzal, hogy Teréz anya-szobrot avatunk a jótékonyság nemzetközi napján, mi is hitet teszünk a szociális érzékenység és a kultúrák találkozása mellett" - emelte ki Lévai Anikó. Emlékeztetett Szent Teréz szavaira, miszerint a világban sokan vannak azok, akik egy darabka kenyérre éheznek, de talán még többen vannak azok, akik a szeretetre.

Felidézte, hogy a Teréz anya által alapított szerzetesrend hitvallása többek között azt a feladatot tűzte ki célul, hogy segítse az éhes, a ruhátlan, a hajléktalan, a leprás, a béna és a vak embereket, olyanokat akiket kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket.
Mira Hoxha, az Albán Köztársaság nagykövete köszöntőjében felidézte, hogy az ENSZ közgyűlése magyar kezdeményezésre 2012. december 17-én nyilvánította szeptember 5-ét, Boldog Kalkuttai Teréz anya halálának napját a jótékonyság világnapjává.

Teréz anya bronzszobrát Pokorni Zoltán polgármester, Lévai Anikó, Mira Hoxha és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius leplezte le.

Az albán származású, 1997-ben elhunyt és 2003-ban boldoggá avatott Teréz anya 1928-tól szerzetes nővérként tanított Indiában. 1948-ban elhatározta, hogy a szegények szolgálatának szenteli az életét és megalapította a Szeretet Misszionáriusainak Közösségét. Azóta a világ számos országában nyitottak házakat a szenvedők megsegítésére New Yorktól Libanonig, Perutól Csernobilig.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai