Veteránok szombatja az Északiban

„Veteránok az Északiban” címmel veterán autós napot tartanak július 30-án a Közlekedési Múzeum szervezésében Budapesten, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Az egyedi autó- és motorcsodák mellett a közönség egy olyan, több mint 60 éves repülőgépet is láthat, amelyet a Rubik-kocka feltalálójának édesapja tervezett.

Különleges veterán autókkal, motorokkal, egy repülőgéppel és egész napos programokkal várja az érdeklődőket július 30-án, szombaton a Közlekedési Múzeum az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában 10 és 18 óra között, a „Veteránok az Északiban” elnevezésű rendezvényén.

A kiállítók jóvoltából Mercedesek, BMW-k, régi Skodák, Volvók, de a mindenki által ismert Trabantok és Wartburgok is láthatóak lesznek az egyedi helyszínen. A repülés szerelmesei sem csalódnak majd, hiszen egy eredeti, 1958-ban készült Rubik R-22SV Super Futár C típusú gépet is láthatnak majd, amelynek tervezője nem más, mint id. Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálójának édesapja volt.
A látogatók a kifejezetten erre a napra érkezett járművek mellett megtekinthetik a „Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik” című időszaki kiállítás olyan különleges járműveit is, mint a Ford T-modell, a GAZ-12 ZIM, többféle Ikarus vagy a „Szellem” becenévre hallgató mozdony, amely a gőzmozdonyok sebességrekordját tartja Magyarországon.

A múzeum gyűjteményéből bemutatnak egy Pannónia T8-as motorkerékpárt is, amelynek különlegessége, hogy 1964-ben kifejezetten külföldi piacra készült, az Egyesült Államokba történő exportját követően pedig soha nem értékesítették, így mindössze 150 mérföldet futott. A motorkerékpárt, amely közel hat évtizeddel a gyártását követően tért vissza ismét Magyarországra, a múzeum a kiemelt gyűjteményfejlesztési programnak köszönhetően vásárolhatta meg az elmúlt időszakban, és most először mutatják meg a nagyközönségnek.
A nap folyamán a látogatók interaktív tárlatvezetéseken is részt vehetnek, ahol az egykori ipari csarnok titkai mellett közelebbről megismerhetik a Közlekedési Múzeum kiállításában látható járműveket, sőt egy bunkertúra keretében a járműjavító egykori hidegháborús óvóhelyet is felkereshetik. Délután mindezek mellett az Óbudai Egyetem veterán gépjármű-restaurátor szakának előadását hallgathatják meg az érdeklődők.


A nyári melegben ráadásul a gyerekek a helyszínen egy retro tűzoltóautóval vívhatnak vízipisztolyos csatát, de részt vehetnek rajzversenyen és egyedi „tetoválásokat” is kaphatnak. A program a „Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik” című kiállításra váltott jeggyel látogatható.

További információk: https://azeszaki.hu/hu/programok/veteranok-az-eszakiban


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.